Veszélyben is együtt-Stray Kids ff. (Befejezett)

33. Gondolatok

Író

Felix és Jeongin épségben hazaértek. Érkezésük után nem sokkal sötét felhők sokasága kezdett el gyülekezni a nemrég még a nap sugaraival bevilágított égbolton. Pár perc múlva szürkévé vált kint minden. Az eddig lágy szellő egyre erőteljesebbé vált. Az eső is cseperegni kezdett. Senki sem járkált már az utcán. Sötétség telepedett le mindenhova, csak a házakból kiszűrődő fény villágította be a kihalt utakat.

Chan 

Egy újabb dalszövegen dolgoztam éppen-mily meglepő-,amikor feltűnt,  hogy eléggé baljósra fordult kint az időjárás. Remélem Lixék hazaértek, ugyanis nem sok kell ahhoz, hogy eleredjen az eső. Nem is gondolkodtam többet, lecsuktam a gépem és egyből megindultam az ajtó felé. Éppen nyitottam volna ki amikor valaki hirtelen kicsapta azt.

Jó reflexeimnek köszönhetően nem kaptam akkora ütést, de így se volt kellemes. Masszírozni kezdtem fájó orromat, magamban meg káromkodtam egy cifrát. Amikor kinyitottam a szemem kissé megindult velem a világ. A látásom se volt a legtökéletesebb, de az hamar visszaállt.

-Jézusom Chanie sajnálom!-kapott a kezemhez Lix.-Úristen te vérzel!-kezdett el pánikolni amikor meglátta az ujjimon lecsordogáló piros folyadékot.-Azonnal ülj le az ágyra, hozok zsepit!-rohant ki ész nélkül.

Sóhajtva figyeltem elsuhanó alakját. Magamban jót szórakoztam rajta. Alig pislogtam kettőt már vissza is jött. Leguggolt mellém és a kezembe nyomott egy zsebkendőt. Nevetve vettem el tőle, amire értetlen fejet vágott.

-Mi a jó égért röhögsz amikor most csaptalak orrba az ajtóval?-vont kérdőre idegeskedve.

-Nyugi van, le ne harapd már a fejem! Először is nem halok bele, másodszor pedig, arra véletlenül sem gondoltál hogy van nálam szepi?-döntöttem oldalra a fejem.

-Nem leharapom a fejed, csak aggódok! Amúgy meg ilyen helyzetben kinek van eszébe gondolkodni bármin is?-vont vállat.

-Jó ebben igazat adok.

-De mi a fenéért álltál te az ajtó előtt?

-Éppenséggel én is csak aggódtam miattatok, nehogy a végen szétázzatok.-morgolódtam. Persze ezzel is csak idegesíteni akartam. A vérzés időközben, nagy szerencsémre már elállt.

-Jójó bocsi, nekem se kellett volna ilyen lendületesen benyitni! És köszi, hogy gondoltál ránk hyungie!-bújt hozzám.

-Remélem nem hiszed azt, hogy ezzel leveszel a lábamról.-néztem rá tettetett sértődöttséggel.

-Nem hiszem, hanem tudom.-vigyorodott el.

-Ahjj te, nem lennél kikéne találni.-nevettem fel.

-Ebben egyetértünk.-bólintott, majd szépen rám feküdt, és elkezdte piszkálgatni a hajam.-Fáj?-kérdezte kicsit vékonyabb hangon.

-Igen nagyon, úgy érzem mintha leakarna száradni a helyéről.-dramatizáltam túl.

-Te ne szórakozzál velem!-fogta meg a fájó testrészem.

-Auu! Ez most tényleg fájt!-néztem rá mérgesen.

-Azért csináltam!-próbált komoly maradni, de nem jött össze.

-Én is szeretlek.-forgattam meg a szemem.

-Tudod, hogy én mégjobban!-bújt vissza hozzám.

-Mennyi fejfájást tudtok okozni nekem..-dörzsöltem meg a halántékom.

-Pontosítva orrfájást.-nevetett.

-Na jó hagyjá' békén!-fordultam az oldalamra.

-Naa ne csináld már! Tudod, hogy csak szórakozok!-ölelt meg hátulról.

-Persze, hogy tudom. Jobban ismerlek titeket, mint magam.-erre kuncogni kezdett.

-CHAN minden oké?-vágta ki az ajtót Changbin. Mostmár ez ilyen szokás lesz náluk? Lassan félek megközelíteni az ajtót.

-Jól vagyok. Mi ez a nagy rohanás?-vontam fel az egyik szemöldököm.

-Hát az, hogy teljesen nyugodtan dolgoztam a szobámban, éppen mennék wc-re, erre mit látok? Felix őrült módjára száguld le a lépcsőn. Aztán idegesen elkezdett magá...Hé most meg mi van?!-nem tudta befejezni a mondandóját mivel Lix fejbe dobta egy párnával.

-Ezt még a múltkoriért.-nyújtotta ki a nyelvét.

-Jó én feladtam. Amúgy Chan. Minho mikor jön haza?

-Úgy tudom négy körül. Remélem nem ázik teljesen szét.-húztam el a szám.

-Ó pedig én nagyon élvezném!-vigyorgott Bin.

-Azt tudjuk Changbin, tudjuk.-ráztam meg rosszallóan a fejem.-Most pedig légyszíves fáradjatok ki, mivel még nem fejeztem be a munkám.

-Munka így, munka úgy bla bla bla..Oké befejeztem, gyere Lix!

-Nem akarok, olyan jó itt Chanie hyunggal.-nyafogott.

-Okés akkor megyek és felzabálom a kedvenc sütid.-és már meg is indult, gondolom a konyhába.

-Na azt már nem!-mintha ágyúból lőtték volna ki, úgy indult meg az idősebb után.

-Ah végre csend!-dőltem ki az ágyon.

Ölembe húztam a laptopom és gondolkodni kezdtem. Ezúttal az elveszettséget kaptam fő témának, szóval nagy fába vágtam a fejszét. Ugyanis tudni kell, hogy nem igen megy az írás ha nem éltem még meg az adott érzést. Márpedig elveszettnek még nem kimondottan éreztem magam. Talán a srácok előtti időkben, de arra már nem igazán emlékszek. A sok jó kitörölte szinte az összes rossz emlékem.

De ha erre a szóra példát kéne állítanom, én a tegnapi fiút mondanám. Nem tudom pontosan miért gondolom azt, hogy elveszett, de amikor a csillagokat bámulta valami ürességet véltem felfedezni azokban a gyönyörű szemekben. Lehet túl sokat agyalok és tényleg beképzelek dolgokat. Egyáltalán mért gondolkodok valakin akihez semmi közöm, nem is ismerem, nem tudom mik a szándékai. Jézusom..fényleg abba kéne hagynom a gondolkodást. Lehet megkéne beszélnem ezt a srácokkal. Nem, nem lehet, hanem biztos. Elvégre ígéretet tettem. A magamban lejátszódó gondolatokból Seungmin hangja szakított ki.

-Hyung, beszélhetnénk?