Veszélyben is együtt-Stray Kids ff. (Befejezett)

11. A srác

Minho

Changbin kiáltására odasiettünk hozzájuk. A látvány ami fogadott egyáltalán nem volt szívmelengető. Egy alacsony rózsaszín hajú srác feküdt a földön összeverve.

-Jézusom!-kiáltotta el magát Felix miután mellém ért. Szemei már bekönnyesedtek.

-Minho! Changbin! Segítsetek bevinni!-kiáltott idegesen Chan.

-Oké!-óvatosan felemeltük az eszméletlen fiút.

-Olyan könnyű..el sem tudom képzelni mit kellett átélnie.-suttogtam.

-Hyung, ugye nem fog meghalni?-kérdezte már sírva I.N.

-Kis lökött! Ne is gondolj ilyenre! Mindenképp jól lesz!-szidta meg Changbin.

-Most ne beszéljetek! Siessünk!-sürgetett Chan.

Ahogy beértünk a házba egyből lefektettük finoman a kanapéra. Seungmin felsietett az elsősegély dobozért.

-Itt is vagyok!-jelent meg a dobozzal.

-Add gyorsan!-vette el tőle Chris.

A lélegzetünket is visszafolytva néztük ahogy szépen, gondosan és óvatosan leápolja a sérüléseit. A kezei remegtek az idegeségtől.

Chan

Próbáltam minél finomabban leápolni a sebeit, ami nem volt könnyű feladat, mert a kezeim rettentően remegtek az idegtől. Nem voltak annyira komolyak, de a nyomuk rendesen látszódott. Öt perc alatt végeztem is. A többiek ez idő alatt csendben várakoztak. Rendkívül hálás voltam ezért nekik.

Alaposabban szemügyre vettem a fiút, aki valószínüleg idősebb nálam, viszont alacsonyabb. Külsőre egyáltalán nem tűnt egy szegény senkinek. Valószínűleg volt pénze bőven. De vajon, hogy került ilyen helyzetbe? Milyen kapcsolatban van azokkal az alakokkal?

-Rendben lesz?-kérdezte óvatosan Felix.

-Nyugodjatok meg, minden rendben lesz! Nem olyan komolyak a sérülései.-nyugtattam őket mire megkönnyebült sóhaj hagyta el a szájukat.

-Elég késő van már..-néztem az órára. Már 7 óra van. Mikor telt így el az idő!?-Lehoznátok egy takarót és valamilyen ruhát neki?-kérdeztem. Lix intett, hogy intézi.-Én addig keresek gyógyszert. Légyszi figyeljetek rá!

Pár perc múlva már egy fél tablettával, és egy pohár vízzel a kezemben tértem vissza. Csak Felix tartózkodott a nappaliban. Éppen átöltöztette tiszta ruhákba a rózsaszín hajkoronájú fiút. Éppen megakartam szólalni de megelőzött.

-Mi ez?-tartott a kezében egy papír fecnit. Kis idő múlva elkomorodott.-Chan! Ezt nézd meg!-idegesen csapta le az asztalra, ami megrémített. Sosem láttam még ilyennek. A kezembe vettem és elolvastam. Ekkor értettem meg barátom kiborulásának okát.

,,Azt hiszed nem teszek semmit, és vicc volt amit írtam? Nevetséges! Jobb, ha vigyázol a kis barátaidra, nehogy ők is ilyen sorsra jussanak!"

Mérhetetlen düh lett úrrá rajtam. Fogalmam sincs ki lehet ez a személy. Egyáltalán mit ártottunk mi neki?!

-Chan hyung minden oké?-ölelt meg hátulról Jeongin. Kissé meglepett, nem hallottam a lépteit.

-Nem egészen..-tördeltem idegességemben az ujjaim. Odaadtam neki a cetlit. Időközben a többiek is megérkeztek, így ők is elolvasták a tartalmát.

Mindannyian szótlanul álltak, vagy éppen ültek. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy rájöjjünk mi jár a másik fejében.