Yoakumei Shounen

9.

– Shouta, mesélj a suliról. – Shio a fagyit nyalogató öccséhez fordult. Hirtelen nagyon megkívánta az édességet ő is, de nem törődött vele. – Mit tanultok most?

Shouta őszintén sértődöttnek tűnt. – Úgy nézek én ki, mint aki tudja?

Shio elröhögte magát a kisfiú ábrázatán.

– Shouta! – szólt rá az apja. – Jobban is figyelhetnél az órákon.

– De minek? – Shouta vádlóan Shióra mutatott. – Nii-san se volt jó tanuló, és nézd, milyen sok pénze van!

– Szóval azt gondolod, nekem nem kellett sokat tanulnom, hogy ide jussak, eh? – Shio megcsikizte a fiú nyakát, mire az felkiáltva ugrott félre. Shio nevetett – de aztán egyszerre túl sok minden jutott az eszébe és elkomorodott. Maga elé húzta az öccsét és legguggolt, hogy egy vonalban legyen vele. A fiúnak olyan szürke volt a szeme, mint Osamunak.

– Figyi. Mikor annyi idős voltam, mint te, kicsit talán több, ragaszkodtam egy hülye álmomhoz, amit mindenáron teljesíteni akartam. Feladtam a tanulást, csakis egy dologra koncentráltam, és lehet, hogy összejött, de ezt semmi sem garantálta. Nem akarom, hogy te így járj. A tanulással bebiztosítasz magadnak egy jövőt, ahol akár még nálam is többet tudsz keresni! Szóval tessék figyelni az órákon, dolgozz alaposan és pontosan. – Shio gyűlölte kimondani. – A szüleid példáját kövesd, ne az enyémet, jó?

– Megértettem – bólogatott Shouta. Shio újra elmosolyodott és felegyenesedett.

– El nem hiszem, milyen jó gyerek vagy! – Shio könnyedebb hangnemre váltott. Tudta, hogy anyáék őt nézik. Valószínűleg egyetértettek Shióval. – És hogy megy a foci? Játszol még?

– Aha! – Az öccse arca felderült. – Most hétvégén is lesz egy meccsünk!

Lassan elindultak a cukrászdától. Shio nagyon boldog volt, hogy végre elkényeztetheti az öccsét, igaz, Shouta csak nehezen könyörögte ki a fagyit a szüleitől. Elvégre ilyenkor már rég ágyban lenne a helye, de Shio meggyőzte őket, hogy a mai különleges alkalom. Anyának egy koffeinmentes kávét vett, amit a nő egy korttyal fel is hajtott.

– Mesélj egy kicsit te, Shio. – Anya kidobta a poharat az útszéli szemetesbe, Shio mellé lépett és belékarolt. – Nehéz a munka? Sokat gyakoroltok?

– Nem vészes – vont vállat. – Most a következő albumunkat készítjük. Ööö... Szerintem ne hallgassátok meg, ha kész lesz. Enyhén depresszív. Nagyon.

– Nii-san, egyik osztálytársam azt mondta, lányosak vagytok, mert sminkeltek – szólt közbe Shouta. – De megvédtelek titeket! Azt mondtam, csak irigy, amiért ő nem olyan híres, mint ti.

Shio szíve lesüllyedt a mellkasában. – De ugye nem bántanak miattam a suliban? – kérdezte aggódva.

– Nem! Nem hagyom magam! – ugrott harci pózba Shouta.

– Ha mégis, csak szólj anyának és nekem, rendben? – Shio teljesen komolyan beszélt. A gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni, és sose bocsátaná meg magának, ha őmiatta okoznának az öccsének fájdalmat. Arra viszont sajna nem kötelezhetett egy kilenc évest, hogy tartsa a száját és ne áruljon el senkinek egy ekkora dolgot – hogy kicsoda a bátyja.

– Shouta, apa mutatni akar neked valamit – mondta anya. Osamu vette a lapot és odahívta magához a kisfiút, hogy a felesége és Shio kicsit kettesben maradhassanak.

Anya felsóhajtott. – Nem engedtem meg Shoutának, hogy megkeressen benneteket bármilyen közösségi oldalon. Én megtettem, és Shio, az a rengeteg gyűlölet, amit kaptok, a fenyegetések, az ok nélküli átkozódás... Vagy ami még rosszabb, amikor meg vannak sértődve, hogy nem vagytok szerelmesek beléjük... Hogy bírjátok ki?