Yoakumei Shounen

18.

Néhány nappal később Shio alaposan bealudt – egész este Yutóval és Isaóval Super Smash Bros.-ott, és éjjel még mosogatott egy sort, reggel tíz körül támolygott ki a nappaliba. Szerdán. Ugye? Shio ritkán tartotta számon a napokat. Aznap egy réges-rég leszervezett jelenésük volt egy rádióban, de csak kettő körülre kellett odaérniük.

– 'Reggelt – mosolygott a nappaliban üldögélő, halkan beszélgető Keijire és Isaóra, de amint meglátta azok arckifejezését, elkomorodott. – Történt valami?

Isao Keijire nézett, aki dühösen fújt egyet, de nem felelt.

Shio odalépett hozzájuk és egy pillanat habozás után végigsimított Keiji vállán. A fiú a felhúzott térdén heverő kezeit bámulta, a hangja idegesen csengett.

– É-én tényleg nem tudom, mégis mi a faszt képzeltek, de egyszer csak megjelentek a ház előtt, be sem akarták őket engedni, hanem engem hívtak ki, hogy ismerem-e őket.

– De kiket? Ki keresett téged?

Isao jelentőségteljes pillantást vetett az értetlen Shióra. – A szülei.

– Oh, shit – szaladt ki a száján. – De hát...

– De hát. Pont ez az – dühöngött Keiji, a térdére csapva. Nagyon mérges lehetett, hisz általában magába fojtotta az érzelmeit. – Biztos megtalálta őket a sajtó, vagy félnek, hogy megtalálják őket és rájöttek, hogy itt az ideje eljátszani a jófej szülőt, akik hű, de kiállnak a gyerekük mellett.

– Gondolom, vártak, amíg a kiadó megfogalmazza a hivatalos álláspontot – morogta Isao. – Ne hogy már szembemenjenek a közvéleménnyel.

Shio is kezdte összerakni a dolgot. – Szóval a szüleid, akik kvázi kitagadtak, amikor idolnak mentél, most úgy döntöttek, tök buli támogatni a nyíltan meleg híres fiukat? Nehogy rájuk süssék, hogy nem törődnek veled?

– Persze! Nézd csak, apám olyan nagyon LMBTQ-támogató, még az irodája profilképe is hirtelen szivárványossá változott – mutatta Keiji a Facebook ikont.

– Nem mintha korábban nem homofób tartalmakat lájkolgatott volna – köhintett Isao. – Utánanéztem egy kicsit.

– Soha, de soha nem volt fikarcnyit sem elfogadó, még azt sem bírta elismerni, hogy léteznek melegek, azt gondolta, ez csak egyfajta aberráció, amit a külföldiek találtak ki, aztán elterjedt a befolyásolható fiatalok körében – morogta Keiji. – Ha otthon előbújok, ne-nem is tudom, mit csinált volna.

– Elküldted őket? – kérdezte Shio.

– Persze, franc fog beszélgetni velük! Ezek után nem lehet helyrehozni a kapcsolatunkat. Nincs rájuk szükségem, hiába hiszik azt. Eddig is elég jól megvoltam nélkülük.

Ouch. Bár Shio is dühbe gurult, mert ne már, nevetségesek és álszentek ezzel a hirtelen pálfordulással, azt azért tudta Keijiről, hogy ez így nem egészen igaz.

Isao ellenben bólogatott. Shio csak megfogta Keiji kezét.

– Ne is törődj velük – mondta jobb híján.

Keiji legyintett. – Én?

A szülők viszont ezt máshogy gondolták. Másnap és azután is megjelentek az ajtó előtt. Shio tanúja volt, amikor Keiji a harmadik alkalommal már ki sem nézett a ház elé, csak kérte, hogy küldjék el őket. Shio sosem látta még ilyen... Kibillentnek a fiút. Keiji egy kifejezetten higgadt, vagy legalábbis annak tűnő ember volt, de ezúttal minden nap hosszú percekig panaszkodott Shiónak, aki bár nem mert kérdezősködni, nehogy sebeket tépjen fel, azért úgy-ahogy összerakta Keiji és a szülei viszonyának részleteit és kiegészítette azzal, amit eddig is tudott.