Yoakumei Shounen

22.

            Shio csak akkor vette észre, hogy nem tette ki a lábát a szobájából egy napja, amikor Keiji dörömbölni kezdett az ajtaján, és azzal fenyegetőzött, hogy ha Shio nem engedi be, ráküldi Ureda-sant.

Levette a fejhallgatóját, szinte csodálkozva pislogott rá a világra. Beletelt néhány másodpercbe, amíg rájött, hogy zárva van az ajtaja.

Feltápászkodott, félretolta az íróasztalán heverő papírokat és beengedte Keijit. A folyosón sötét honolt, amit Shio furcsának talált.

– Te jó ég, Shio, nagyon nem vagy jól – fogadta Keiji, döbbenten végignézve rajta.

Shio lepillantott magára. Mezítláb volt, melegítőt és pulóvert viselt, fázott a szobájában szeptember dacára. A haja valószínűleg szörnyen állt, de még arra sem érzett elég erőt magában, hogy megigazítsa. Valami furcsa lehet az arcán? Megtapogatta, a szeme kicsit mintha fel lett volna dagadva, de azon kívül nem érzett semmit.

– Miből gondolod? – kérdezte. Csak második nekifutásra sikerült kimondania, a hangja így is borzalmasan rekedt volt.

Keiji felkapcsolta a lámpáját, Shio sziszegve hunyta be a szemét.

– Ó, ne haragudj! – kapott oda Keiji, aztán inkább lekattintotta. – Így jobb?

– Aha.

Keiji tanácstalanul nézett rá. – Shio, mit művelsz idebent? Haragszol ránk, vagy miért nem jössz ki már tegnap reggel óta?

– Tegnap? – pislogott Shio. Az tegnap lett volna? – Bocs, asszem meghalt az időérzékem.

– Hányadika van?

– Ööö... Harmadika.

– Ötödike – sóhajtotta Keiji reménytelenül. – Szeptember ötödike van, Shio, és negyedikén reggel kilenc körül találkoztunk utoljára.

– Ne haragudj – felelte gépiesen Shio. Előre akart hajolni, hogy megcsókolja Keijit, aztán rájött, hogy valószínűleg undorítóan bűzlik a szája. Inkább félreállt és beengedte a fiút a szobájába.

Keiji nem szólt semmit, amikor meglátta a rendetlenséget, de biztos felsóhajtott magában. Koszos zsepik, üres energiaitalos dobozok, plédek, párnák, gitárpengetők, papírok és vezetékek hevertek összevissza, a szemetes teli, érződött, hogy a helyiséget két napja nem szellőztették.

– Asszem tényleg tegnap volt – gondolkodott el Shio. Előző este, vagy ma hajnalban, nem tudta, kiment vécére. – El kell...

– Persze – biccentett Keiji.

Mire Shio elvégezte a dolgát és visszatért a szobába, Keiji talált magának egy talpalatnyi helyet a padlón, ahová letelepedett és úgy nézegetett körbe. Édes volt. Pólót és felette inget viselt, papucsot nem.

A mosdóban Shio gyorsan megmosta a fogát és az arcát, úgyhogy felhatalmazottnak érezte magát, hogy Keiji mellé üljön.

– Tényleg, Shio, mit csinálsz te itt bent? – mutatott körbe bizonytalanul Keiji. – Mi ez az egész? Segíthetnék neked valahogy...?

– Nem kell segítened – reccsent rá Shio. – Nem kell folyton babusgatnod. Csak egyedül akartam lenni. Nem tudom, feltűnt-e, de ebben a házban mindenkinek elege van belőlem.

Keiji lehunyta a szemét. A félhomályban, amiben csak Shio monitorja derengett, látszott a fáradtság az arcán. Shio nem akarta őt megsérteni, de talán jobb is így. Most már csak Hide-ot kell magára haragítania és kipipálhatja az összes embert az életében.