Yoakumei Shounen

14.

Shio szíve meglódult. Ez lenne az alkalom. De nem teheti meg. Tizennégy percük van a kezdésig, mostanra talán már csak tizenhárom. És amúgy is megegyezett magával, hogy elfelejti ezt az egészet. Megígérte.

A térde mintha picit remegett volna. Magában üvöltve szidta a testét, hogy nem engedelmeskedik neki, hogy megragadja Keiji karját és arrébb húzza a meglepett fiút egy viszonylag félreeső raktárféleségbe. Mit művel? Shio egy pillanatra vissza akart rohanni, de a lábai nem mozdultak. Megállt Keiji előtt, a torka száraz volt, a szavak csak a gondolatáig jutottak el, de nem tudta megfogalmazni őket.

– Shio?

– Keiji, én csak... Én csak kérdezni szerettem volna valamit, de igazából nem is fontos...

– Mondd csak nyugodtan. – Keiji arca pirossá vált az alapozó alatt, Shio is érezte a saját bőrének forróságát. Közel álltak egymáshoz, annyira közel, hogy ha akarná, akár meg is csókolhatná Keijit. Mik jutnak eszébe?

– Történt valami? Mit szeretnél kérdezni? Shio... – Keiji olyan szépen, olyan puhán ejtette ki a nevét, ahogy a hópelyhek hullanak a földre.

A gát felszakadt, Shióból egymás után buktak ki a szavak, nem bírt megálljt parancsolni magának. Csak hadart, azokba az őrjítő zöldesbarna szemekbe bámulva és magában talán imádkozott valakihez, de talán csak a saját szívdobbanásait hallgatta.

– Bocsáss meg nekem. Egy idióta vagyok. Tudnom kell, hogy te... Isao mondta, hogy te talán, szóval, hogy úgy érzel irántam, érted. Tudnom kell, hogy tényleg így van-e. Bocsánat, de megőrülök. Hetek óta ezen jár az eszem.

Keiji mintha mondani akart volna valamit, de Shio most nem tudott leállni.

– De mindegy is. Én... Tudod mit? Nem akarok neked hazudni, kibaszottul veled... Veled akarok lenni. Veled, együtt. Bocsáss meg, szánalmas vagyok! De könyörgöm, Keiji, nekem tudnom kell, mit érzel!

Shio az ajkába harapott és elfordult. Megdöbbent saját magán, a vallomásán, hogy mennyire nem képes uralkodni azon, hogy mit mond. Az jutott eszébe, mit dolgozhatna, ha ezek után kirakják a YKM-ből. Egyetlen, végtelenül hosszú másodperc telt el, Shio átgondolta az egész elcseszett életét ez idő alatt.

– Shio, te... Te kedvelsz engem? – hallatszott a tétova kérdés.

Shio válla lesüllyedt. – Aha. Kurvára.

Hallotta, hogy Keiji élesen beszívja a levegőt. Shio úgy döntött, most jobban jár, ha nem gondolkodik, csak pánikba esne.

Keiji megkerülte őt, elé lépett. Shio elfordította a fejét, képtelen lett volna látni Keiji elárult tekintetét.

Egy ujj, majd még egy és még egy kúszott az arcára, végigsimított rajta, aztán az állára hajlottak és feltolták a fejét. Shio kénytelen volt Keijire nézni. A fiú halványan mosolygott, ami fura, Shio nem értette.

– Keiji...? Meg... Megbocsájtasz nekem? – kérdezte halkan. Áhh, miért áll hozzá ilyen közel?

Keiji hüvelykujja az ajkára csúszott és végighúzta rajta. Shio nem kapott levegőt, a látása beszűkült, a teste összes porcikája arra az egy, pici ujjbegyre összpontosított.

– Nem – közölte Keiji. Shio még soha ebben a rövidke és szánalmas életében nem volt még ennyire összezavarodva.

Keiji elhúzta a kezét, mire Shio csőlátása is kitágult, mélyeket lélegzett, nem tudta irányítani a testét. Keiji mosolya kiszélesedett, egyik kezével elkapta a másikat.