Yoakumei Shounen

20.

Shio a szokottnál is rosszabbul aludt, és ötkor elege lett, felkelt és már nem is feküdt vissza.

Yutót találta a nappaliban, beszélgettek egy kicsit, de a leader furcsának tűnt, kevésbé pörgött, és mintha valamivel hűvösebben viselkedett volna Shióval, mint szokott. De nyilván csak rémeket lát.

Inkább nekiállt koreót gyakorolni, akkor nem kellett gondolkodnia. Elpróbálta párszor az újakat, aztán véletlenszerű lejátszásra tette a mobilját és a hangszóróra csatlakoztatta. Összevissza jöttek a zenéik, a Happy Hourtól a kevésbé sikeres számaikig, az ősrégi Breathe-es daloknál el-elfintorodott. Shio teste emlékezett a koreókra, magától mozgott, hol lomhán, hol túl sok energiával, de most nem számított. Csak mozogni akart, ha már elfutni nem lehetett.

A mobilja váltott, és mély, gazdag akkordok csendültek fel. Shio azonnal mozdult, látta magát a tükörben, bár az alapállás furcsán festett a többiek nélkül. A dallam ott volt a fejében, és a szöveg is. A Prince of Nothing, a Sky egyik title-je lett a második all-killjük, a tavalyelőtti Song of the year-díjat ezzel nyerték meg. Shio és Keiji voltak a centerek, de nem is emiatt kúszott rég érzett meleg a szívébe, ahogy felugrott, aztán előrelökte a jobb lábát, a karjával kört írt le, aztán a másik oldalra emelte. Szerette ezt a számot – egyike volt azoknak a daloknak, amelyek YKM-mé tették őket. A magával rántó ritmus, a különleges hangszerelés, a vibe, és a szöveg, amit anno Isaóval éjszakákon át írtak. A dallam sötét volt és nehéz, akár egy régi aranyékszer, olyan érzéseket pendített meg benne, amire csak a zene képes.

Shio magában mormolta a szöveget tánc közben. A killing partban Keiji előre kerül és a pólójába markol – a koreográfusuk szerette a dramatikus mozdulatokat – és elénekli a fanok körében szállóigévé vált két sort.

„And I'm a prince of nothing, emperor of ruins, why don't you hear my cry?/ Screaming to the silent sky, why did it tell me hopeful lies..."*

Keiji nagyon szép, amikor ezt a részt énekli. Az első sor utolsó szavát mélyen el kell húznia, aztán a koreó szerint hátratáncol és ott fejezi be. Shio lerogyott a gyakorlóterem padlójára, aztán a hátára dőlt, az éles fényű lámpák csípték a szemét. Levegőért kapkodott, a pólója izzadtan a mellkasára tapadt, és amíg a zene végigért a négy percen, és átváltott egy másikra, Shio gondolatai közt csak ez a két sor járt.

*

Ureda-santól kaptak egy e-mailt, azt írta benne, egyelőre nem döntöttek a Blood on the Sword MV sorsáról, de a biztonság kedvéért lesz még egy fotózás, hogy ha kiveszik a számot az albumból, a vele kapcsolatos photobook-os fotókat helyettesítsék. Ami egy erőforrás- és időigényes dolog és Shio nem lehetett biztos benne, hogy ér-e ennyit a comeback időben való kiadása, de hát a kiadó tudja. Beszélt erről a többiekkel és Isao és Keiji is azt mondta, szerintük csak az audio fog bekerülni az albumba, az MV-t meg leforgatják később, de ez meg elég ciki lesz a promóció miatt.

Ami Shiót illeti, ő még mindig arra gyanakodott, hogy Iwase keze van a dologban, de amikor megemlítette ezt Ureda-sannak a válaszemailben, az annyit válaszolt, hogy nincs bizonyítékuk. Hát persze, ameddig az a kis kígyó be nem vallja. Arra meg várhatnak, most is elkúszott, hogy mentse az irháját.

A délelőttöt Shio a stúdióban töltötte, próbálta befejezni a duettjüket Keijivel, és ebéd előtt közösen is dolgoztak rajta egy órát. Keiji a szokottnál is csendesebb volt, de csak úgy ontotta magából a jó ötleteket, úgy tűnt, lassan tényleg elkészülnek a dallammal, ami feldobta Shio hangulatát. Ez egy nagyon jó szám lesz, pláne, ha Ureda-san elfogadja a timeline-os ötletét, amit még évezredekkel ezelőtt megírt neki.