Yoakumei Shounen

19.

Shio már egy jó ideje nem tette ki a lábát a lakásból, de most elege lett, és elhatározta, hogy sétál egyet, beül valahová, hírnév és sasaengek ide vagy oda. Utálta, hogy felnőttként engedélyt kellene kérnie, úgyhogy csak kilógott, noha tudta, hogy le fogják baszni. Az utóbbi időben szigorítottak a biztonsági dolgokon, amit valahol meg is értett, a fenyegetéseket és az őrület határán táncoló fanokat elnézve. De akkor is, basszameg, huszonnégy éves, minden törvény szerint azt csinál, amit akar.

És különben is, kellett egy kis figyelemelterelés. Néhány rajongó aláírásgyűjtést indított, hogy kitetessék Shiót és Keijit a kiadótól, mondván szégyent hoztak a Yoakumei Shounenre, és bár egy ideje inaktívnak tűnt a dolog, korábban naponta posztolták az újabb ötven-hatvan aláírót, és nem ez volt az egyetlen efféle megmozdulás.

Talán mégis azok voltak a legrosszabbak, amiket őszinte, szívből csalódott fiatalok írtak, akik csak annyit tudtak a melegekről, hogy „rosszak", és akik arról álmodtak, hogy Shióék egyszer beléjük szeretnek. Vagy olyan idősebbek, felnőttek, akik megértik és elfogadják őket, de köszönik szépen, ezután nem követik a YKM-et. Szülők, akik nem akarják, hogy a gyerekük azt lássa, melegnek lenni rendben van.

Mintha az ő hibájuk lett volna, hogy Iwase kitette a videót! Bár Shio úgy érezte, valahol ők is tehetnek erről az egészről. Ha korábban észreveszik, hogy Iwase készül valamire, ha kompenzálják őt a sérelmeiért, vagy ki tudja, mi célból szította a drámát, ha elővigyázatosabbak és nem a kertbe, a kibaszott kertbe mennek ki...!

Shio kényszerítette magát, hogy másra gondoljon. Napok, hetek óta őrlődött ugyanezen gondolatok gyűrűjében, nem tudott szabadulni, oda-vissza rohangált, kimerült, és nem vezetett eredményre a folytonos ezen agyalás sem.

Egy rántással meghúzta a masnit a cipőjén, felkapta a pénztárcáját, egy maszkot, a mobilját és a kulcsait, és ruganyos léptekkel elhagyta a lakást. Nem érezte magát kifejezetten boldognak, vagy ilyesmi, de azért a kimozdulás gondolata fellelkesítette.

Elég későre járt, odakint már sötétbe fordult az ég, a levegő állott volt és meleg. A felhők csupán araszolgattak odafent, és mintha az utakon száguldozó autók hangja is eltompult volna, egy halk hang így teret nyert magának.

Valaki beszélt, egy túl ismerős valaki, és Shio már azelőtt tudta, ki az, mielőtt megpillantotta volna a kapu előtt álló nyurga alakot. Háttal állt a háznak, magyarázott valakinek.

Shio kivágta a kaput, a csendülésre Iwase felkapta a fejét és felé fordult. Shio ügyet sem vetett a középkorú párra, akik rémülten néztek rá, karba fonta a kezét és Iwaséra förmedt.

– Te meg mi a faszt keresel itt?

– Csak beszélgetek. Az utcán vagyunk, ott állok meg, ahol akarok – felelte a fiú. Felszegte az állát, szemében megbánás vagy legalábbis szégyen helyett dacos fény villant.

– És miért épp a mi házunk előtt?

– Elnézést – köhintett közbe a férfi, akivel Iwase beszélgetett. Shio idegesen felé fordult. A férfi az ötvenes éveiben járhatott, ősz haját a tarkójánál varkocsba fogta. Tíz-tizenöt centivel alacsonyabb volt Shiónál, mégse siklott át könnyedén az ember tekintete határozott alakján. A nő mellette, valószínűleg a felesége ellenben olyan törékenynek tűnt, mintha bármikor elfújhatná a szél. A homlokát ráncolta, fekete haja a füle alá ért. Shiónak feltűnt a fülében lengedező fülbevaló, ami biztos nem volt bizsu, sőt. Mindketten elegánsan öltöztek, annyira nem illettek ide, hogy az már fájt, pedig Shióék háza kifejezetten gazdagabb környéken állt.