Yoakumei Shounen

11.

Yuto tippje tökéletesen bejött azt illetően, hogy milyen színű ruhában lesznek az FBLACK fotóin: feketében. Shióék együtt nézték át este a hat ruhatervet, amit a megjelenésükért felelős, stylistokból, dizájnerekből, sminkesekből és ezer másik szakemberből álló csapat küldött. Az utolsó szó persze a főstylisté lesz, de szerencsére ők is beleszólhattak a döntésbe. Meglehetősen mérsékelten ugyan, de ez is több, mint amit a legtöbb idol megkap, úgyhogy Shio nem panaszkodott.

– Szóval – rakta a kinyomtatott papírlapokat sorrendbe Yuto a szőnyegen, miközben a többiek és Mitama körülülték őt. – Itt van a hat darab dizájn, mindegyik full más.

– Nem is tudom – húzta fel a lábát Isao törökülésbe –, ez az comeback nem annyira fantasy koncepciós, mint a Sky volt, szóval szerintem a bal szélső felejtős.

Shio a mandzsettás, csipkegalléros alakokra nézett. – Egyetértek. És nem fogok felvenni olyan szűk borzalmat, mint az ott.

– Melyik? – hajolt előre Keiji. Shio rámutatott a lapra, ahol a figura csőnadrágot meg ujjatlan, golyóálló mellényre hasonlító felsőt viselt, mint valami kommandós. Ezek megnézték egyáltalán az FBLACK hangulatáról írt jegyzetet, amit Yuto elküldött nekik?

– Pedig nem rossz – dünnyögte Keiji. Shióra nézett, aki megpróbálta elkapni a pillantását, de aztán észrevette, hogy a fiú tekintete inkább a karján időzik. Shio beharapta az ajkát, és inkább úgy tett, mint akit nagyon érdekel a negyedik ötlet, ahol a figura inget viselt széles, fekete nyakkendővel. Érezte, hogy melegebb a bőre, mint általában, és valamiért nem zavarta, hogy Keiji nézi. Sőt. Önkéntelenül kihúzta magát egy picit ültében.

– Ú, és az? – mutatott Hide a pólós-farmeresre. – Egyszerű, de nagyszerű.

– Ráérünk még dönteni, holnap reggel kell küldenem a választ – mondta Yuto. – Különben is, oké, ez lesz rajtunk az egyik poszteren, meg a polaroidon, meg a reklámfotón, meg az FBLACK-es merch-ön meg úgy kábé a photobook-os fotók felén. Az nem olyan sok!

Négy szempár bámult rá. Vagyis öt, mert a macska is őt nézte. Yuto felsóhajtott. – Jó, talán mégis. De gondoljuk végig alaposan, mi a comeback fő vonala? Fantasy? Határozottan nem, szóval ezt félre is tehetjük. Retro? Megint nem, ez se jó.

A fiú kivette a sorból a csipkéset és egyet, ami úgy nézett ki, mintha egy nyolcvanas években játszódó, amerikai tinifilmből származna (persze feketében, ami elég morbiddá tette az összhatást).

– Az eddigi zenék nem túl romantikusak, ami fáj a kicsi szívemnek, de mindegy, szóval szerintem azt a boyfriend outfitet is kivehetjük – szedett el egy újabb képet a sorból Hide. Már csak a kommandós, a pólós és a nyakkendős maradt.

– Amúgy ugye nem ugyanolyanban leszünk, mint a pingvinek? – nézett Yutóra Shio kissé rémülten. Az elvigyorodott.

– Pedig a pingvinek jók, ne bántsd őket. Amúgy nem, csak most nem akartak öt különböző dizájnt csinálni azokhoz, amiket rögtön kioffolunk, hanem majd a végső változathoz csinálnak változatokat.

– Gondoljatok bele – kanyarodott vissza Keiji a milyen-a-hangulat-témához. – Szóval rockosabb, sokszor egészen elektronikus zenék, és a legtöbb a múltat... A múltat...

– A múltból építkezik – segítette ki Isao mama.

– Igen, pontosan! És az egész szomorú, és dühös is valahol, mint... Mint egy segélykiáltás a csendbe, amikor úgyis tudjuk, hogy senki nem fog jönni. – Az lehet, hogy Keiji nehezen fogalmazza meg, amit mondani akar, de másodjára ijesztően beletrafál a legjobb jelzőbe. – Szóval mégiscsak van benne valami romantikus, valami lírai. Szóval a modern jó, de azért... Na, értitek.