Mérgező szerelem

16. fejezet

Miután Barbara elhagyta a közös helyiséget az ajtó bezárult és a szokásos társaság magára maradt a kandalló előtt. Mindenki ott folytatta a beszélgetést, ahol abbahagyta, csak Draco ült továbbra is csendben, közben az egyik gyűrűjét forgatta ujjai közt. Nagyon fáradt volt, egy percet sem tudott aludni az éjjel, így folyamatosan elbambult és szinte semmit sem fogott fel a többiek csacsogásából.

– Megtaláltad végül Astoria-t az este Draco? – hallotta hirtelen Monstro kérdő hangját – Látom te sem aludtál túl sokat az éjjel – nézett rá a fiú fáradt arcára majd szokásosan, mint két félbolond összeröhögött Crack-kel.

– Öhm, ja – hazudott – fasza volt, elég pár kedves szó és már terpeszt is, tudjátok, hogy megy ez – nézett körbe.

Mindenki felnevetett, mert utálták Astoria-t és tudták, hogy mit tesz vele a fiú. Mindenki röhögött, kivéve Blaise, aki továbbra is komoly arcot vágott felvonva egyik szemöldökét.

– Lemegyek az üvegházba. Kell egy pár növény a hétfői bájital házihoz – jelentette ki színtelen hangon, majd felállt és beindult a szobájába, hogy felvegyen egy vastagabb pulcsit.

– Biztos nem a könyvtárba mennél inkább? – jelent meg háta mögött Zambini az ajtóban. Továbbra is komoly maradt a tekintete.

– Miről beszélsz? – feszült meg a szőke karja, ahogy pulcsijai között kutakodott, meg sem fordulva a másik felé.

– Tudod te azt jól szerintem. Éjszaka, mikor feljöttünk Jess-szel, láttam Astoria-t az udvaron a barátnői közt bőgni – támaszkodott neki az ajtófélfának halál nyugodtan a srác – szóval nem kell a szerepjáték, tudom, hogy Barbara-val voltál, csak nem értem miért titkolózol. Legjobb barátok vagyunk, tudod, hogy nekem elmondhatod.

– Állj már le ezzel – Draco kezdte felhúzni magát – megmondtam, hogy nem érdekel a lány. Különben is, az, hogy kivel mit csinálok az én dolgom. Senkinek nincs semmi köze hozzá, még neked sem. Én sem firtatom a te éjszakádat – fújtatott idegesen, majd hátranézett barátjára, aki rezzenéstelen arccal állt továbbra is az ajtóban.

Majd ellágyult a szíve

– Bocs haver, nem aludtam sokat az éjjel, tudod, valakik felébresztettek – húzta félmosolyra a száját – ez a Jessica normális csajnak tűnik, de ne hagyd, hogy elcsavarja a fejed – kacsintott egyet Blaise felé.

Erre barátja arca is ellágyult, lehajtotta fejét és állát vakarva szégyenlősen elmosolyodott. Draco kifele menet a szobából gratulációját kifejezve megveregette Zambini vállát, majd elindult az üvegházba.

(~)

Barbara a folyosón lépkedve végül úgy döntött, hogy előbb sétál egyet a birtok körül és csak aztán megy a könyvtárba. Semmi mást nem szeretett jobban, mint egy, a hidegben eltöltött nap után jól megmelegedni a könyvek között. Az idő is nyirkos volt és hűvös, az éjszakai vihar után, kinézve az ablakon a tó melletti sétálóutat sűrű köd lepte be, amit a lány különösen szeretett.

Éppen leért a lépcsőn, és ráfordult a tó melletti sétányra vezető útra, amikor az előtte lévő másik kijáraton megpillantotta a szőke fiút az üvegház irányába haladni. A szürke, borongós időben Draco tincsei szinte szürkén fénylettek, akárcsak a szemei. Barbara egy pillanatra megtorpant. Nem akart összefutni a Mardekár Hercegével. Egy kicsit szégyellte magát a vele töltött éjszaka miatt, úgy érezte szembeköpte magát és az elveit. A kastély fala mellett várakozott, és mikor megbizonyosodott arról, hogy a fiú eltűnt az üvegházban, sietősen megnyújtotta lépteit. Hangtalanul elsietett a bepárásodott üvegépület mellett, majd miután messze maga mögött hagyta azt, egy nagy sóhajként távozott belőle a feszültség. Teste lenyugodott, léptei is lelassultak és szinte andalogva lépkedett az egyre sűrűsödő ködben. Már egy viszonylag nagyobb részét megtette az útnak, amikor megpillantott egy kőből faragott padot a tó mellett, ahonnan némileg tisztábban lehetett átlátni a túlpartra. Leült és elmerült gondolataiban. Össze volt zavarodva és úgy érezte, hogy egy-két dolgot rendbe kell tennie magában, aztán becsukta szemét és hagyta, hogy a hideg szél megcsípje kicsit arcát.

– Meg fogsz fázni – zökkentette ki gondolataiból a már egyre jobban ismert, mély hang.

Lassan kinyitotta szemeit, azt hitte csak beképzelte magának, de szemben vele tényleg ott állt a fiatalabbik Malfoy.

– Te tényleg követsz – forgatta meg a szemeit, majd összehúzta magán a kabátot, mert tényleg fázott egy picit.

– Ugyan már. Ezt az undok viselkedést már tényleg magad mögött hagyhatnád – állt továbbra is előtte a fiú, karjait keresztbefonva, megeresztve egy halvány mosolyt.

– Azt hitted onnantól, hogy egyszer lefeküdtünk, majd hirtelen csodás embernek foglak tartani? – húzta össze Barbara a szemeit – Sajnos ki kell ábrándítsalak, továbbra is egy köcsög vagy Malfoy.

– Fhu, ez aztán igazán gonosz volt – szólt ironikusan, forgatva meg a szemeit a fiú is, majd leült Barbara mellé.

– Egyedül terveztem lenni – nézett rá undorodva a lány – gondolkodni akartam és te megzavartál, úgyhogy, ha megbocsájtasz... – folytatva ellenséges hangnemben, majd megmutatta az irányt Draco számára, visszafele a kastélyba.

A fiú erre csak felröhögött, de látszott rajta, hogy esze ágában sincs felállni és visszasétálni.

– Min akartál te gondolkodni – folytatta a csipkelődést – azon, hogy belém zúgtál? Ne izgulj, már megszoktam. Különben is, engem csak ne utasítgasson senki, megyek majd, ha akarok.

– Hogy mit csinálok? – nevetett fel Barbara hitetlenkedve – Te nagyon el vagy tévedve.

– Ne hazudozz, nem áll jól – nézett maga elé Draco nagyképűen, teljesen figyelmen kívül hagyva az egyre dühösebb lányt – szereted a sárkányokat?

A lányt meglepte a hirtelen témaváltás. Egy nagyot sóhajtott, hogy lenyugtassa indulatait, majd összeráncolta a szemöldökét, mert nem értette, hogy miről beszél a tejfölszőke fiú. Draco látva a lány értetlen ábrázatát, féloldalasan elmosolyodott – ami mellesleg irtózatosan szexi volt – és újra megszólalt.

– Tegnap este tudod, megadatott nekem, hogy elég alaposan szemügyre vegyelek – vette elő sármos hangját, de látva Barbara jeges tekintetét visszatért az eredeti témához – és láttam, hogy van egy pár tetoválásod. Van egy sárkány a karodon, jól néz ki – nézett rá az aranyszőkére. Teljesen beindították a lány tetoválásai, de ezt elhallgatta. Nem volt szokása mások egóját fényezgetni.

– Igen, szeretem őket – kezdett lenyugodni Barbara is – kiskoromban a szüleim sokat vittek Romániába, ahol rengeteget láttam. Lenyűgöző és bölcs lényeknek tartom őket – nézett a fiúra, majd fejét újra visszafordította a tó irányába.

– Vaaagy, hazudsz és már első óta belém vagy zúgva és miattam varrattad magadra egy bulis este után az Abszol Úton – nézett fel, és nagyképűen megigazította nyakánál a kabátját.

– Hagyjál már a hülyeségeddel, mindig is gyűlöltelek, mert egy nagyképű kis pöcs vagy – nézett továbbra is Barbara a tó felé rezzenéstelen arccal.

– Hah! – vonta fel a fiú a szemöldökét. Sosem tűrte, ha valaki állandóan csípős megjegyzéseket tett felé, de Barbara harciassága szórakoztatta.

Draco figyelte a lány vonásait, ahogy megfeszülnek, ahogyan a tó vizét pásztázza, ahogy arca egyre jobban kipirosodik a hideg levegőtől. Aztán végignézett aranyló hajzuhatagán, ahogyan szokásosan rakoncátlan oldalfrufruját a füle mögé igazítja és elmosolyodott. Aztán észrevette, hogy Barbara egyre jobban kezd vacogni.

– Na gyere, menjünk be, mert még idefagysz ehhez a padhoz és Merlin szakállára mondom, hogy én nem foglak felcipelni – állt fel.

– Engem ne utasítgass mint a kis kurváidat – dacolt vele újra a szőke, de aztán mégis csak felállt – akkor megyek, amikor akarok – nézett rá, majd küldött felé egy grimaszt, hogy emlékeztesse a fiút, hogy ő is ugyanígy beszélt – én még elmegyek a könyvtárba, nem kell odakísérned.

– Nem terveztem, ne aggódj – röhögött fel Draco, majd megvakarva fejbúbját a sietős léptekben meginduló lány után ráérősen elindult ő is.