Mérgező szerelem

20. fejezet

Két hét telt el a kastély oldalában történt beszélgetés óta. Barbara ugyanott folytatta a mindennapjait, ahol Draco előtt abbahagyta. Sok dolog változott ettől függetlenül is ebben a pár napban. Jessica és Blaise idő közben elválaszthatatlanok lettek, a lány szinte minden idejét a Mardekár legnépszerűbb csapatának társaságában töltötte. Többször hívta az aranyszőkét is, hogy csatlakozzon hozzájuk, de Barbara mindig talált valamilyen indokot, hogy ne kelljen a fiatal Malfoy-jal egy társaságban ülnie. Ennek ellenére mégis megtalálták a módját, hogy együtt legyenek, hiszen többször töltötték a szerelmespárral hármasban az órák közti szüneteket. Az elején azt hitte könnyű lesz neki elfelejtenie a Draco-val töltött két éjszakát, de nehéz úgy figyelmen kívül hagyni valakit, ha a varázsló lánya szinte minden nap látja az illetőt. Különösen, ha a legjobb barátnője összejön az illető legjobb barátjával. Így szinte minden idejét a tanulással kezdte tölteni, szinte ki sem mozdult a könyvtárból. Reggel ott indította a napot és este ott fejezte be. A szürke szemű végül senkinek sem mondta el, hogy mi történt kettejük közt, amit Barbara szintén furcsállt de észrevette azt is, hogy a fiú sem olyan már, mint azelőtt. A szokásosnál is komorabb és bunkóbb lett, már a lányokban sem találta akkora örömét, mint ezelőtt. Sokszor eltűnt estére és csak késő éjszaka tért vissza, de senki sem tudta, hogy ilyenkor merre járhat.

Az idő egyre hűvösebb és komorabb lett. Az ötödéves diákok a Bájital tanterem előtt várakoztak, hogy elkezdődjön az óra. Barbara nem ácsorgott egyedül, Jessica és Blaise ilyenkor szokásosan együtt várakozott vele, hogy váltsanak egy pár szót az óra előtt. A hideg levegő besüvített az iskola pincehelyiségébe és az aranyszőke lány fázósan összehúzta magán a talárját. Körbenézve magán érezte a szürke tekintetet. Draco pillantott oda, arcán mintha egy pillanatra aggodalom suhant volna át, de azonnal megkeményítette ábrázatát és visszafordult Monstro-ék felé.

– Nem tetszik neki, hogy ilyenkor nem velük beszélgetünk – fordult vissza Barbara felé barátnője, aki szintén észrevette a tejfölszőke szúrós tekintetét, viszont még mindig nem volt sejtelme a dolgokról.

Barbara el akarta neki mondani, rögtön azután, hogy kettejük útjai elváltak azon a napfényes délutánon, de a lány úgy tért haza a Blaise-zel töltött randevú után, hogy ezt az ötletet végül elvetette.

– Ugyan – nézett a lányokra Zambini – nem mindig körülötte forog a világ, tudja ezt ő is.

– Dehogy tudja – nevetett fel Jessica – mindig mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja, parancsolgat, morog. Jó lenne, ha valaki már végre szembesíteni tudná önmagával és megnevelné.

A sötét bőrű fiú mindenttudóan Barbara-ra nézett, aki lesütötte a szemét. Zavarta, hogy a fiút nehezen lehet becsapni és viszonylag gyorsan rájön a dolgokra. De szerencsére ő legjobb barátjával ellentétben tapintatos volt és tisztelte mások magánéletét, így nem firtatott olyan dolgokat, amihez nincsen köze. Barbara-nak így nem volt oka az aggodalomra.

Egyszer csak Piton fekete árnya jelent meg a folyosó végén, majd az árnyhoz tartozó alak is előbukkant. A professzor egy szó nélkül nyitotta ki maga előtt az ajtót és besuhant a terembe, a diákok szinte úgy özönlöttek be utána, hiszen a pincehelyiségben a télire beüzemelt kis kandalló már javában melegítette a termet. Kétféle Bájitaltan óra volt, az egyik elméleti, a másik gyakorlati. Ez az óra az utóbbi volt, így mindenki elfoglalta a szokásos helyét az asztaloknál és elővették könyvüket, hogy összeállítsák az aznapra beütemezett bájitalt.

– Jólvan – csapta össze a kezét a professzor – a mai óra témája az Amortentia. Párokban fognak dolgozni. Sorolom a neveket – hallotta Barbara Piton szavait. Szinte bárkivel szívesen párba állt volna, akár még Astoria-val is, csak egy emberrel ne.