Mérgező szerelem

19. fejezet

Barbara mereven maga elé nézve lépdelt tovább felfele a dombon, amikor a szőke fiú hosszú lábaival utolérte őt.

– Csicskáztatnak Strange? – szólalt meg Draco pökhendi hangon, majd az iskolai egyenruhával teli zacskóra nézett.

A lány egy szót sem szólt, csak dühösen folytatta útját a meredek úton fölfele. Nem értette, hogy mi ez a nagy fordulat a Mardekár Hercegénél, de nem tetszett neki. Igyekezett higgadt maradni, de egyre jobban ment fel benne a pumpa.

– Na és mi a terv mára? Mész a könyvtárba stréberkedni? – fordította kajánul vigyorgó képét az aranyszőke arca felé.

Barbara továbbra is csendben maradt, de keze ökölbe szorult a feszültségtől. Ki akarta zárni a fiút teljes mértékben, mintha itt sem lenne.

– Na jólvan. Neked mi bajod van? – ragadta meg a karját Draco, hogy megállítsa – Ilyenkor vissza szoktál vágni. Minimum viccesen felhúzod magad.

– Hagyj békén Malfoy – suttogta a lány dühösen – menj, és idegesítsd Astoria-t, én nem érek rá a hülyeségeidre. Kimondva a szavakat kirántotta magát a szorításból és elindult újra a hegytetőn.

A tejfölszőke egy pillanatra elgondolkodott, majd hirtelen megvilágosodott a tekintete. Pimaszul elmosolyodott és tovább indult a lány után.

– Csak nem féltékeny vagy? – nevetett.

– Nem – állt meg Barbara a kastély oldalában és jeges tekintettel visszafordult a fiú felé – megmondtam neked, nem leszek egy a sok picsád közül. Egy hiba voltál. Befejeztem – préselte ki magából színtelen hangon, de szája megremegett.

Draco csak csöndben állt és unott tekintettel nézett a szőkére.

– Befejezted? – kezdett el közeledni lassan a lányhoz, szürke szemeivel szinte hipnotizálva – mondtam, hogy tartani akarom a látszatot – suttogta.

– Nem kell – sziszegte a lány – tőlem szét is kürtölheted, telibe szarom, ahogy téged is.

– Játszhatod a jégkirálynőt – váltott át komoly hangnemre Barbara-t a falhoz szorítva – de ez nem így működik. Megmondtam, hogy kellesz és az enyém vagy...és egyre jobban látom, hogy én is kellek neked – ajkai a szavakat kimondva szinte hozzáért a lány ajkaihoz.

Az aranyszőke lány visszafolytott lélegzettel állt a fal mellett a kastély oldalában. Zavartan körbenézett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy senki sem látja őket. Majd tengerkék szemeivel lassan, csábosan felnézett egyenesen a szürke tekintetbe, mint aki mindjárt megadja magát. Aztán szemei összeszűkültek.

– Rosszul látod. Semmi szükségem nincs rád. Eddig se volt, ezután sem lesz – suttogta a srác képébe érzelemmentes ábrázattal.

A fiú arca eltorzult, majd elhátrált a lánytól. Semmit sem mondott, csak merev tekintettel elfordult és elviharzott Barbara-t magára hagyva a kastély falánál, teljesen összezavarodva.

(–)

A Malfoy fiú futólépésben haladt az iskola folyosóján. Nyakkendőjét szinte tépve lazította ki nyakánál, mert nehezen kapott levegőt az idegességtől. „Így akar játszani? Akkor játsszunk így. Kürtöljem szét? Akkor szétkürtölöm" – gondolta magában dühösen. Egy Malfoy-ból nem csinálnak hülyét, egy Malfoy mindig felemelt fejjel jár, egy Malfoy mindig a többiek felett áll. Ezeket a gondolatokat mantrázta magában, hiszen mindig erre tanították. „Egy Malfoy-nak nincsennek érzelmei" – jutott eszébe az utolsó gondolat, amitől mégjobban eltorzult tekintete. Ilyennek még csak eszébe sem kéne jutnia, de okosabb volt annál, hogy azt higgye, attól, hogy ezt figyelmen kívül hagyja, nem bújik meg és nem fog ott motoszkálni a többi gondolat között. Pontosan ezért nem engedett közel magához senkit, hogy később ne találja magát ilyen helyzetben. De Barbara-t sem engedte közel magához – jutott eszébe. Túl sokat akart, bárki más jó lett volna, ő mégis belenyúlt egy halvány sejtés nélkül a legnagyobb szarba. Sikerült kikezdenie a legidegesítőbb, legtudálékosabb, legpofátlanabb, legtiszteletlenebb lánnyal, akivel valaha találkozott. És már nem tudja visszafordítani, ha tudta volna mi lesz, inkább messziről elkerüli.

Besétált a hálókörletébe és bosszúsan ledobta magát a szokásos helyükre, a kandalló elé, hogy átgondolja magában a dolgokat. Hirtelen Astoria és Pansy Parkinson huppant le mellé, mint két lesben álló vadmacska. Tudomást sem vett a két lányról, a gondolatai csak Barbara és az előbb történt beszélgetés körül forogtak. Astoria hirtelen rátette egyik kezét a fiú combjára, vészesen közel férfiasságához, majd cirógatni kezdte. Normális esetben már régen átkarolta volna valamelyiket a két lány közül, akár mind a kettőt, szívta volna a vérüket, elvitte volna őket valami csendesebb helyre, főleg, hogy most mind a ketten próbálkoztak. Ennek ellenére még csak fel sem pillantott a lányokra, csak megfogta Astoria kezét, és leszedte combjáról.

– Mi a baj Dracocica? – nyávogta a Mardekáros kiscsaj – Nincs kedved egy kis mókához?

– Nincs – morogta – és ha mégegyszer így hívsz, elátkozlak a picsába.

– Mi a baj – húzódott egyre közelebb hozzá Pansy is – erre mindig vevő vagy, velem már úgyis régen foglalkoztál – suttogta fülébe.

„Merlinre két ekkora hülye kurvát" – gondolta magában Draco bosszúsan. Beszélni sem lehet velük normálisan. Mondjuk nem is értette, hogy kerülhettek a Mardekárba, csupa intelligens, ambiciózus varázsló közé. A családjukon kívül semmit sem érnek, kihasználni is könnyű volt őket, de ez már rohadt unalmas és fárasztó volt.

– Nem is fogok – dőlt hátra a kanapén unott fejjel a tejfölszőke – sosem szerettem, ha valaki ennyire rám akaszkodik, de ti ketten különösen idegesítőek vagytok.

A két lány meg sem hallotta, amit a fiú mondott, arcukról lesütött, hogy nem is értik nagyon a helyzetet.

– És ha hárman folytatnánk a szobádban? Blaise úgyis azzal a kis szürke kisegérrel ül Roxmorts-ban. Van időnk bőven – húzta végig lágyan Astoria ujjbegyeit a fiú nyakán.

Draco éppen válaszolt volna, amikor kinyílt a közös helyiségbe nyíló folyosó bejárata és Barbara viharzott be rajta. A szőke lány észrevette a hármast és egy pillanatra megtorpant. Úgy sietett be, mintha keresett volna valakit, mintha mondani akart volna valamit. Draco azonnal felkapta a fejét a lány érkezésére, szürke szemeit mélyen a tekintetébe fúrva. Aztán Barbara realizálta, hogy a tejfölszőke fiú már megint kik között ül, és alig észrevehetően megrázta a fejét. Arcát halvány csalódottság járta át, majd szemét a plafonra szegezte, idegesen felnevetett és beviharzott a szobájába. A fiú legszívesebben utána indult volna, mert érezte, hogy az aranyszőke hozzá intézte volna mondandóját, de egója még mindig hatalmasabb volt. Fejét rázva tekintetét újra a tűz felé fordította, de szinte mindene megfeszült.

– Érzem, hogy meg vagy feszülve – búgta az egyik lány – gyere, ellazítunk – kontrázott a másik.

Ekkor Draco-nak teljesen elege lett. Ezelőtt még kapva kapott volna az alkalmon, élvezve, hogy minden csaj érte őrjöng. De most már valami mást akart. Amit nem kaphat meg.

– Megmondtam, hogy hagyjatok a picsába. Mind a ketten. Egyáltalán nem látjátok, hogy mindenkinek a fasza is ki van veletek? Kihasznál titeket mindenki, két hülye picsát, de ezt nyilván fel se tudjátok fogni. Semmire sem vagytok jók, csak kúrásra, rohadt unalmasak vagytok. Befejeztem veletek – kelt ki magából teljesen, majd felállt a kanapéról és bement a szobájába ő is, a két döbbent lányt magára hagyva a ropogó tűz előtt.