Mérgező szerelem

23. fejezet

Már késő este felé járhatott, de a páros még mindig a tó melletti sétányon sietett vissza a kastélyba. Barbara dühösen szedte a lábait, hogy lépést tudjon tartani a magas szőke fiúval. Egész úton egy szót sem szóltak egymáshoz, hiszen mind a ketten dühösek voltak a kialakult helyzet miatt. Barbara azért, mert sarokba szorítva érezte magát és gyűlölte, ha valami olyat kell tennie, amitől irtózik. Draco viszont nem csak mérges volt, hanem csalódott is. Nem így tervezte a mai estét, ő sem tudta miért, de egy kicsit közelebb szeretett volna kerülni a lányhoz, de a fránya önbecsülése újra tönkretette az egészet. Nem tudott és nem is akart megnyílni senkinek, hiszen az a gyengeség jele. Megfeszítette arcizmait, majd a kastélyba érve megszaporázta lépteit. Minél gyorsabban maga mögött akarta tudni a dühös lányt, ezzel együtt a problémáit is. Barbara lelassított. Annyival könnyebb lenne, ha hagyná a tejfölszőke fiút eltűnni maga előtt a sötét és üres folyosókon, de tudta, hogy ezzel nem oldódna meg a problémája. Nem értette, hogy Draco miért pont őt pécézte ki magának és megelégelte ezt a már lassan egy hónapja tartó macska-egér játékot. Újra megszaporázta lépteit, hogy utolérje Draco-t.

- Ezt mégis hogyan képzelted? – robbant ki belőle a düh, de a fiú nem válaszolt, csak ökölbe szorította a kezét és tovább haladt.

Továbbra is követte őt a folyosón, de a fiatal Malfoy nem a Mardekár hálókörlete felé igyekezett. Csak sétált előre céltalanul. Mindig magára hagyta Barbara-t, ha egy picit is rosszabbul állt a szénája vele kapcsolatban, de ezt most nem fogja hagyni. Igenis a végére akar járni ennek a dolognak és véglegesen befejezni azt a valamit, ami kettejük közt van.

- Állj meg Draco! Elegem van a hülye játékodból. Senkit sem tisztelsz, de velem nem fogod ezt csinálni hallod? – kiabálta utána a folyosón.

A sötét folyosón haladva egyszer csak megjelent a fiú előtt a Szükség Szobájának ajtaja. Feltépte az ajtót és besietett rajta. Az aranyszőke egy pillanatra megtorpant. Nem tudta, hogy kövesse-e a Mardekár Hercegét vagy sem. Kezdte felbőszíteni őt és ha az általában hidegvérű és nemtörődöm fiú elveszti a türelmét akkor annak sosincs jó vége. Ennek ellenére úgy döntött, hogy nem hagyhatja ülepedni a dolgot és utána indult, hogy végleg pontot tegyen az ügyük végére. Nem fog vele elmenni a bálra, nem kényszerítheti rá. Odasétált az ajtóhoz és kinyitotta.

Belépve a Szükség Szobájába egy sötét helyiség látványa fogadta őt. Halkan ropogott a tűz a kandallóban, egy sötét árnyalatú mahagóni asztalon pár könyv hevert szanaszét, továbbá észrevett egy széles sötétzöld bársonyheverőt is. Ezüstös fényt pillantott meg, ami egy ablakon át szűrődött be, előtte egy szintén hasonló anyagú fotellel, mint a heverő. A fiatal Malfoy fehérlő tincseit vette észre a fotel háttámlájánál, majd a fiú idegesen hátrafordult.

- Hogy a faszba tudtál ide bejönni? A Szükség Szobája senkinek sem jelenik meg ugyanúgy és ugyanakkor! – forgatta meg a szemeit, majd visszafordult az ablak felé.

- Leszarom, hogy kinek hogy jelenik meg ez a szoba – trappolt a fiú mellé Barbara, hogy jól beolvashasson neki – ez neked jó szórakozás amúgy? Hogy idegbeteget csinálsz a másikból? Kurvajól megvoltam, amíg el nem kezdted ezt...amit éppen csinálsz – mutatott kettejükre.

- Nem értem hogyan jutottál ide be. Valamiért a szoba azt akarja, hogy itt legyél. Tűnj
innen. Egyedül akarok lenni – próbálta a tejfölszőke higgadtan elküldeni, de testbeszéde arról árulkodott, hogy nehezen bírja már türtőztetni magát.

- Nem! Most én mondok nemet – kelt ki teljesen magából Barbara, majd a fotel mellől az ablak elé sétált egyenesen a fiú elé, elállva előle a fényt – én megtettem a szükséges lépéseket. Kerültelek téged állandóan, hogy ne kelljen egymáshoz közünknek lennie, de te állandóan visszaférkőzől az életembe. Tudom, hogy kurvára unatkozol, de engem hagyj békén, mert nem vagyok rád kíváncsi.