Mérgező szerelem

2. fejezet

A nagyteremben már a végéhez közeledett a besorolási ceremónia az egyes házakba. Minden elsőéves diák elfoglalta a helyét a Griffendélben, Hugrabugban, Hollóhátban és a Mardekárban és megkezdődött a vacsora. Dumbledore professzor is befejezte szokásos éveleji köszöntő beszédét és az asztalok tömve lettek izgalmasabbnál izgalmasabb finomságokkal. A Roxfort diákjai mind elkezdték a lakomát vidám csacsogás társaságában. Barbara is jóízűen evett és beszélgetett a többiekkel arról, hogy milyen megpróbáltatásokat tartogathat majd az ötödév. Mindannyian tudták, hogy idén kerül sor az RBF vizsgákra, amiket hónapokon át tartó készülés hiányában szinte lehetetlen letenni.

– Nézzétek Piton hogy fortyog, hogy már megint nem kaphatta meg a Sötét Varázslatok kivédése tárgyat – hallotta az egyik diáktársától egy kicsivel előrébb.

– Ha engem kérdeztek és örülök, hogy a Bájitaltannál maradt. Más tanár nem tudná nekünk ilyen jól átadni az anyagot – folyt bele a beszélgetésbe Barbara – amúgyis, nem túl szimpatikus ez az Umbridge. Innen látszik, hogy szét fog szivatni minket, különösen Harryt.

Barbara nem ápolt ellenséges viszonyt Harry Potterrel és barátaival, mint társai. Mindig úgy volt vele, hogy aki nem árt neki, azt feleslegesen ő sem fogja terrorizálni. Néha Hermionéval még beszélgettek is, hiszen házaikból mindig ők voltak azok, akik a legjobb eredményekre törekedtek. Ez persze nem mindenkinek tetszett a Mardekárból, de Barbara nem igazán foglalkozott ezzel.

Előrébb a hosszúkás asztalnál a Mardekár legismertebb és a legnagyobb feltűnést keltő társasága ült. Draco-n ott csüngött valamennyi kis ribanca közül a legidegesítőbb, Astoria Greengrass. Cirógatta ujjaival nyakának egyik oldalát, másikat csókolgatta, mindeközben idegesítő módon nyávogott arról, hogy ő a legjobb nő a varázslóiskolában, hiszen Draco őt választotta. Barbie ezt meghallva hitetlenkedve felnevetett. Mindenki tudta a naiv Astoria-n kívül, hogy a Malfoy fiú előszeretettel gyűjtögette a trófeáit. Nagy nőcsábász hírében állt és amelyik lányt kiszemelte legyen az bármelyik házból, azt könnyen meg is kapta. Elég volt csak rájuk kacsintania, vagy nyájasan beszélnie velük egy pár szót és már nyitották is neki a lábaikat valamelyik üres tanteremben, vagy elhagyatott raktárban. Ezt a szőke fiú ügyesen ki is használta.

– Mit nevetsz te kis ribanc? Csak nem irigykedsz? – nyávogta oda Barbie-nak Astoria.

– Dehogynem. Bár mi is ilyen „jó nők" lennénk, mint te – kelt Barbie védelmére Jessica gunyorosan, amire a szőke lány csak elmosolyodott.

– Miről beszélnek Draconyuszi? – fordult oda a lány értetlenkedve a mellette ülő fiúhoz.

– Semmin cicám, ne is törődj velük. Csak te vagy számomra. Ma – mosolyodott el negédesen rá a szőkeség. A lány nem értette, mit sem törődve tovább fogdosta és ölelgette Draco-t, viszont a haverjai gonoszan felnevettek a lány butaságán.

Barbie végignézve a jelenetet szemét forgatva öklendezést imitált a barátnőjének, amin egy nagyot nevettek együtt, viszont ezt követően úgy érezte, hogy valaki figyeli őt. Előre nézve a szokásos szürke szempárral találkozott, amihez egy önelégült mosollyal kiegészült arc tartozott. Draco figyelte őt gúnyos mosollyal, majd felvonta a szemöldökét azt üzenve, hogy „csak nem erre vágysz te is?". Barbara csak egy jeges pillantást vetett a fiúra és visszafordult az előtte lévő mentás brownie fölé.

~ Draco szemszöge ~

Draco már nagyon unatkozott. Unalmasnak tartotta, hogy mindenkit megkaphat, bár a mai napig szerette kihasználni bűverejét a lányokon. Bár unta, de tetszett neki, hogy minden lány oda van érte és neki csak válogatnia kell, hogy éppen melyiket akarja megdugni. Némelyiket többször is elővette ha unatkozott, így volt ez Astoriánál is, aki ezt úgy értelmezte, hogy Draco szereti őt. Pedig ez nem volt így. Draco nem szeretett senkit, különösebben nem is érdekelte senki. Az embereket csak saját céljainak eléréséhez használta, kivéve talán Zambini-t, az egyetlen embert a Roxfortból, akivel szoros bizalmas barátságot alakított ki.

Egyetlen egy lány volt a Roxfortban, Barbara, aki a legkisebb figyelmet sem mutatta irányába. Talán csak az utálatot. Egészen idáig nem is foglalkozott ezzel, úgy volt vele, hogy van elég lány rajta kívül, de a vacsoránál most fura érzések törtek fel benne. Talán azért, mert annyira unatkozott már, de úgy érezte, hogy olyan nem létezik, hogy egy Malfoy valamit nem kaphat meg. A rajta csüngő Astorián áthajolva odapillantott a szőke lányra, aki éppen barátnőivel beszélgetett az előtte lévő brownie-t falatozva. Unalmas és tudálékos lánynak tartotta, de emellett volt valamilyen titokzatosság is a lány körül, ami felkeltette az érdeklődését. Megtetszett neki a haja csillogása, ahogy a szemeit forgatja, ha valami olyat hall, ami iránt nem nagyon érdeklődik. És akkor úgy döntött, hogy bebizonyítja azt, hogy a Roxfortban mindenkit megkaphat, ha ez a másiknak nem is nagyon tetszik. Nyilván persze hűnek kell maradnia önmagához, nem fog egyszerre egy lányra koncentrálni, de meg fogja kapni, amit akar. Hiszen ő Draco Malfoy, ami kell neki, az az övé, gondolta önelégült vigyorral a képén. Ekkor hirtelen Barbara felállt az asztaltól, váltott egy pár szót a barátnőivel - amit Draco a hangzavarban nem hallott - és kiindult a teremből. Draco úgy döntött utána indul és megszerzi, amit akar.