Mérgező szerelem

12. fejezet

Éppen, hogy csak kezdett sötétedni. A lenyugvó nap utolsó sugarai aranysárgára festették a Roxmorts-i házak tetejét. Viharos volt az ég, ettől különösen szépek voltak a színek, melyek a nyüzsgő utcákat aranyozták be. Barbara imádta ezt a napszakot, szerette ezt a nyugodt, mégis baljós fényáradatot. Rengeteg Roxfort-i diák lepte be a szűk macskaköves utakat a faluban. Péntek este volt, ilyenkor mindenki jól akarta érezni magát a falucska különböző helyein. Egyszerre óriásit dörgött az ég, amely az esti vihar közeledtét jelezte. A lány legszívesebben már most visszament volna a kastélyba, nem akart szétázni hazafele az esőben.

–    Ugyan már. Hajnalig eláll – nézett barátnőjére pimasz mosollyal Jessica – gyere menjünk, eresszük ki kicsit a gőzt – nyitotta a Három Seprű ajtaját, ahonnan már kiszűrődött az óriási hangzavar.

A lánycsapat belépett a kocsma ajtaján, ahol már javában készültek a diákok a hétvégére minden házból egyaránt. Eleinte a Három Seprű egy kis lebujnak számított a Roxmorts-i lakosok számára, de az évek során annyi Roxfort-i diák törzshelyévé vált, hogy szinte a tanulókon kívül mást nem is nagyon lehetett látni. Barbara körbenézett, üres asztal reményében. Egy eldugott elkerített asztalkát sikerült is találnia, ahova többen is elférnek, így elindult társaságával, hogy más ne foglalja be előttük a helyet. Jessica idegesen kémlelgetett a többi asztal felé.

–    Ne aggódj, csak nem ültet fel. Ha meg igen, akkor úgy kell neki, nem tudja miről marad le. De te egy csajos buliról biztosan nem fogsz – nyugtatta le barátnőjét a szőke lány.

Ezt követően a Mardekáros lányok leültek az asztalhoz és rögtön elkezdtek csacsogni arról, hogy ki mit vár az estétől, ki hova akar tovább menni bulizni, vagy éppen ki kinél akar kikötni az este végén. Barbara ettől feszélyezve érezte magát, így felállt és elindult a pulthoz, hogy kikérjen magának egy rövid italt. Felült a pult mellett található magasabb székre és várakozott, hiszen annyian kérték éppen az italukat, hogy a pultot is alig bírta megközelíteni.

Egyszer csak kivágódott az utcára nyíló ajtó és egy jókedvű társaság lépett be rajta az élén Zambini-vel és Crack-kel. Barbara hátrafordult és biccentett a magas sötét bőrű fiúnak, akivel fel is vették a szemkontaktust, majd megmutatta, hogy merre ülnek a többiek. Elmosolyodott, hiszen nyugtatta annak a tudata, hogy az ezüstösen fénylő szőke fejet sehol sem látja a tömegben. Aztán a hangos társaság már el is tűnt a bulizó fiatalok sokaságában, így Barbara is visszafordult a pult felé.

–    Szia – ült mellé egy Hugrabugos srác. Sötét hajú, kék szemű volt arcán szemüveg, de tekintete kedvességet sugárzott – nagyon sokat kell várni a sorra?

Barbara felé fordult és rámosolygott.

–    Szia! Nem tudom, nemrég ültem ide én is, de úgy tűnik, hogy sokat – nézett a másik irányban dulakodó mindenféle emberre, aki szinte élet-halál harcot vívva küzdött, hogy hamarabb kaphassa meg a piáját.

–    Semmi baj, türelmesnek tudni kell lenni – nevetett fel a srác – amúgy Patrick vagyok – nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon.

–    Egyszer csak minket is észrevesznek – pillantott a lány a pörgő pultosok felé, akik nagy buzgón mérték a különböző italokat. Volt, aki pálcájának segítségével egyszerre többet is csinált – én Barbara, de szólíts csak Barbie-nak – mosolyodott el.

–    Na és mi a terv? – csapott bele rögtön Patrick, nagyon barátságosnak tűnt – mentek ezután valamerre? Gondolom nem egyedül vagy. Ha van kedvetek csatlakozhatnátok hozzánk.

–    Korai még ezen agyalni, hiszen még az első italt se tudjuk megkapni nem gondolod? – nevetett fel a lány hátrasimítva szőke haját és a fiúra nézett, aki szintén vigyorgott, de mosolya egy pillanat alatt lefagyott arcáról, ahogy elnézett Barbie válla felett.