Mérgező szerelem

22. fejezet

Barbara a könyve fölött ült lassan már egy órája, de szinte semmit sem haladt a tananyaggal. Gondolatai állandóan elkalandoztak, akárhányszor próbált a bájitaltanra koncentrálni. Egyre gyakrabban nézett ki a sétányra, ahol most kezdett egy picit felszakadozni a szokásos köd. Az ég is kitisztulóban volt, bár esteledett már. A lemenő nap sugarai vetekedve a sötétedéssel rózsaszín, narancs és sötétkék fényeket hoztak létre az égbolton. Viszont az egyre növekvő szürkeség legyőzte ellenfelét és a megjelent színek egyre kezdtek halványulni. Az aranyszőke lány úgy döntött, hogy nem szenved tovább a könyvek közt, Draco miatt nem volt képes a produktív gondolkodásra. Úgy döntött, hogy hamarabb lemegy a sétányhoz, hogy egy kicsit még egyedül lehessen a találkozó előtt. Fel akart töltődni, nem akart elgyengülni a fiú előtt, hogy aztán ő felülkerekedhessen rajta. Erősnek kell maradnia, egyedül saját maga és gondosan kialakított önvédelme volt a fontos.

A szőke lány felállt az asztalról, elpakolta könyveit és lassú léptekkel lesétált a lépcsőn. Nem tudta mit akarhat tőle a fiú, hiszen napokig kerülték egymást mind a ketten, így nyugalma visszaállt a régi kerékvágásba. Ettől függetlenül egy picit félt, hiszen Draco Malfoy azon kívül, hogy a Roxfort legdögösebb pasijai közé tartozott, híres volt arról is, hogy különösen gonosz módon, hideg vérrel álljon bosszút azon, aki megsértette önbecsülését. Ő pedig nem is egyszer tette meg azt. Ennek ellenére úgy gondolta, nem menekül el, hanem elébe áll a dolgoknak és legalább túlesik a nehezén viszonylag gyorsan. Gondolataiból feleszmélve rájött, hogy nem is figyelte az utat, lábai szinte maguktól vitték le őt a sétányra. Körbenézett, és örömmel nyugtázta, hogy egy árva lelket sem lát a kastély körül, a legtöbb diák már bent vacsorázhatott a nagyteremben.

- Tudtam, hogy hamarabb lejössz – szólalt meg egy mély, lágy hang a háta mögül.

Draco sétált ki a kastélyfal mellől, majd lassan a továbbra is a tavat figyelő szőke lány háta mögé lépett. Barbara nem fordult a fiú felé, csak egy nagyot szippantott a kellemes esti levegőből, tekintetével a tó hullámait követte.

- Honnan tudtad? – kérdezte rezzenéstelen arccal. Ügyelnie kellett, hogy hangja ne remegjen meg, amikor megérezte a háta mögött vészes közelségben álló fiú különleges és bódító illatát.

- Hát – köszörülte meg Draco a torkát – egyrészt tudom, hogy szeretsz egyedül lenni, gyakran láttalak...vagyis láttunk erre egyedül az elmúlt években. Másrészt lassan, de biztosan mérget vehetek arra, hogy sosem csinálod azt, amit mondok – fejezte be mondandóját jegesen, de hangján érezni lehetett, hogy mosolyog.

- Azt mondtad láttál? – fordult hátra félig a lány sejtelmesen.

- Nyelvbotlás volt – komorodott el a fiatal Malfoy, szinte rögtön, majd testével a sétány felé fordult és lassan elindult – gyere velem, mutatok valamit.

Barbara szótlanul követte őt. A napból már alig lehetett látni valamit, egyre jobban kezdett sötétedni és a levegő is lehűlt, így a lány fázósan összehúzta magán a talárját. Már egy jóideje sétáltak csendben a tó mellett és egyre jobban fokozódott benne a feszültség, hogy vajon a fiú hová vezetheti őt.

- Fázol? – szólt hátra Draco a válla fölött. Nem fordult Barbara felé, testén látszott, hogy egy kicsit feszült az idegességtől.

- Egy kicsit – suttogta a lány – hová viszel?

- Egy kicsit távolabb – vette le a talárját a fiú, hogy odaadja a szőkeségnek.

- Te nem fogsz fázni? – kérdezte már-már vacogva a lány a késő őszi hideg levegőben. Nem akarta elfogadni a talárt, de végül felvette.