Mr Szigorú

11. Kirsten

Egyetlen nap alatt - feltéve, ha az előzményeket nem számoljuk - sikerült teljesen belehabarodnom Kajbe. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi az, amit iránta éreztem. Azt tudtam csak, hogy nagyon jó, hogy nagyon helytelen és teljességgel értelmetlen. Nem szerelem volt, hanem valami sokkal több annál. És biztos voltam benne, hogy ha egyszer vége lesz, akkor nagyon fog fájni, de Kaj olyan férfi volt, aki megérte a fájdalmat, mert minden egyes pillantása felforralta a véremet, az érintése olyan volt, mint az áramütés, a csókja íze, mint a legfinomabb drog, és vele megértettem, hogy a franciák miért hívják 'kis halálnak' az orgazmust. És hiába vágytam főszerepre a saját filmemben, most mégis beértem egy epizódszereppel az ő filmjében. Kaj nyílt lapokkal játszott. Nem ígért se többet, se kevesebbet annál, mint amit adni tudott volna. És én gondolkodás nélkül igent mondtam az ajánlatára. A szeretője lettem. Az ágyasa. A kurvája. Mr. Grey Anaja. És ahogyan Ana is reménykedett benne, hogy talán megváltoztathatja Christiant, úgy én is reménykedtem benne, hogy Kaj talán meglát bennem valamit, ami szerethető és velem marad, amíg csak élek.

A reptéren egy kávézóban megreggeliztünk. Ahogy ott ültünk, az aznapi második kávénk felett, és én a kávésbögrémről felemeltem a pillantásomat, ami találkozott az övével, rájöttem, hogy soha többé nem fogok tudni úgy meginni egy kávét, hogy ő ne jutna eszembe. A legtöbb ember a szemeket óceánokhoz vagy galaxisokhoz hasonlítja, de az övéi a kávéra emlékeztettek engem. Egy dupla eszpresszó néhány csepp tejszínnel. Sötét és erős, de a felszín alatt mégis lágy és titokzatos. A mindig fázós lelkek legártatlanabb drogja, amibe minden egyes csészével újra és újra beleszerettem. A sötétségébe, a titokzatosságába, az erejébe és a lágyságába. És egyszerűen nem élhettem nélküle.

Miután befejeztük a reggelinket, Kaj elkísért egészen a beszállókapuig. Amikor egy szuveníres bolt előtt megkért, hogy álljunk meg egy kicsit, és várjak egy kicsit, amíg bemegy és elintéz valamit, arra gondoltam, hogy talán a gyerekeinek akar venni még valamit. De amikor megálltunk a beszállókapunál, hogy elköszönjünk, akkor odaadta nekem a papírtáskát, amivel néhány perccel korábban kijött a szuveníres boltból.
- Akartam neked valamit adni karácsonyra - mondta. - Ha előbb gondolkodom, akkor valami aranyosabbat is vehettem volna, de itt csak ilyen volt...
Teljesen meglepett az ajándékkal. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy rajta kívül még bármi mást is kapok karácsonyra.
- Egyáltalán nem kellett volna semmit venned nekem - néztem rá, és eszembe sem jutott elrejtenem előle, hogy mennyire meglepett.
- Én is kaptam tőled ajándékot, úgy illett, hogy viszonozzam - mosolygott rám.
- Megnézhetem? - kérdeztem tőle, miután elvettem a kezéből a táskát, ami egészen könnyű volt.
- Persze! - bólintott, én pedig belenéztem a táskába.
Egy barna, fehér foltos plüss kutya volt benne.
- Ó, Kaj! - kiáltottam fel és kivettem a kutyust, hogy magamhoz ölelhessem.
- Azt a hülye belgiumos pólót nyugodtan vedd le róla! - mondta, és megmosolyogta a gyermeki örömömet.
- Kizárt! - tiltakoztam azonnal. - Anélkül meg fog fázni! - jelentettem ki, mire Kaj nevetni kezdett.
A nevetése karcos volt, kedves és valahol nagyon mélyen a lelkemben visszhangzott tovább.
- Tetszik neked? - kérdezte, miután újra alaposan megölelgettem a kutyát.
- Nagyon tetszik! És nagyon szépen köszönöm! - mosolyogtam rá boldogan.
A hangosbemondón utoljára figyelmeztették a marseille-i járat utasait.
- Örülök, ha örülsz! - felelte. - És most menj! Vigyázz magadra, Kirst!
- Megölelhetlek? - kérdeztem tőle, ő pedig mosolyogva bólintott és máris a karjaiba vont.
Egy futó csókot nyomott az ajkaimra és elengedett.
- Boldog Karácsonyt, Kaj! - köszöntem el tőle, és minden erőmre szükség volt, hogy ne kezdjek el pánikolni.
A bőröndöm húzókáját markoltam, és a szerencsétlen plüsskutyát öleltem, miközben próbáltam a rám törő félelmeimen felülkerekedni. Nem a repüléstől féltem, hanem attól, hogy soha többet nem látom őt, hogy csupán csak álmodtam, azt ami velem történt az elmúlt alig tíz órában.
- Jó utat neked! - szólt utánam, de én már nem mertem visszanézni.
Átadtam a jegyem a kapunál álló reptéri alkalmazottnak, aztán a bőröndömet magam után húzva magam mögött hagytam Brüsszelt és Kajt. Legalábbis néhány napra.