20. Marcus

369 14 6
                                    

Bonyolult volt már ez az egész dolog Kirstennel. Nagyon úgy tűnt, hogy nem hitt nekem, talán nem bízott bennem, de teljesen megértettem őt. Minden nagyon hirtelen történt, és valószínűleg nem kellett volna már ma tovább bonyolítanom azt, ami közöttünk történt, de az önzőségem meggyőzött arról, hogy ennyi bonyodalom mellett még egy kicsi nem oszt, nem szoroz, így ledobtam magamról a nadrágomat, megszabadultam a zoknimtól és bebújtam mellé az ágyába.

Kirsten az oldalára fordult, a haja vége vizesen tapadt a kerek vállára és csak nézett rám azokkal a nagy, csillogó zöld szemeivel, amik csordultig voltak vággyal, és a tudat, hogy teljesen mezítelen a takaró alatt, másodpercek alatt felemésztette minden józan eszemet és megkeményítette a farkamat. Lassan hozzáhajoltam és a számat a szájára nyomtam, hogy megcsókoljam, ő pedig halkan felsóhajtott, mintha megadta volna magát, és hanyatt dőlt a párnájára, magával húzva engem is.

Az egyik karomon megtámaszkodtam a feje mellett, a másik kezemet a takaró alatt a hasára emeltem és közben puhán csókoltam, lassan, ráérően. Mentolos volt az íze, ahogy a nyelvét az enyémnek nyomta. Simogatni kezdtem a hasát, imádtam, ahogy az ujjbegyeim akadálytalanul érhettek a puha, meleg bőréhez és máris még többet akartam belőle.

A kezem a hasáról a mellére csúsztattam és a csókunkba nyögtem, ahogy végre a tenyerembe ölelhettem a kicsi a mellét, pont úgy, ahogy már annyiszor elképzeltem. A hüvelykujjamat lassan elhúztam a máris merev mellbimbója fölött, amitől Kirsten a számba nyöszörgött, és én megismételtem a mozdulatot újra és újra, sokszor, amíg a nyöszörgés nyögéssé nem erősödött, majd a hüvelykujjam és a mutatóujjam közé szorítottam a bimbót, amitől Kirsten a nevemet nyögte a csókunkba. A kezem a másik mellére csúsztattam és ugyanezt játszottam vele, közben csókoltam, ahol értem. A füle tövét, a nyakát a verőere mentén, a kulcscsontját, az apró gödröt a kulcscsontjai találkozásánál, majd lejjebb húztam róla a takarót és a melleit vettem a számba, egyiket a másik után, nyaltam, szopogattam, harapdáltam őket, és a kéjes nyögésektől, amiket Kirsten kiadott, a farkam fájdalmasan feszült az alsónadrágomban.
- Marcuuuus... - nyögte újra a nevemet és az egyik kezével a hajamba próbált túrni, hogy még szorosabban húzhassa a mellére a fejem, a másik kezével pedig az enyémet kereste.
És amint megtalálta, azonnal, türelmetlenül a combjai közé vonta. Egy állatias morgás hagyta el a szám, amint megéreztem, hogy mennyire kibaszottul nedves.

A nedvességétől csúszós ujjaimmal néhány kört írtam le a csiklóján, majd mohón és türelmetlenül nyomtam a nedves forróságába két ujjamat, talán túl mohón és túl türelmetlenül, de ahogy Kirsten hangosan felnyögött és a háta elemelkedett az ágytól, már el is felejtettem minden aggodalmamat.

Benne akartam lenni, érezni akartam, hogy újra elélvez és hallani akartam, hogy a nyögései kitöltik bennem a hiányát. Kihúztam belőle az ujjaimat, amitől csalódottan nyögött fel, de azonnal elnémítottam őt és a szájába nyomtam azokat az ujjaimat, amiket belőle húztam ki és a nyelvére kentem a saját nedvességét, majd megragadtam az állát és az ujjaim helyére a nyelvemet dugtam, a szájából kóstolva meg a puncija ízét.
- Imádom az ízed... - magyaráztam neki és imádtam, ahogy a csillogó szemei felnéztek rám.
Megragadtam mindkét kezét és a feje fölé emeltem őket. Nem volt lehetőségem se megkötözni, sem az ágytámlához bilincselni, csak a határozottságom volt és az ő szófogadása.
- Tarts itt a kezed! Maradjon a fejed fölött. Különben nem nyallak ki és nem engedlek elélvezni... - súgtam a fülébe, majd lerántottam róla a takarót.
A teste jázminos tusfürdő illatú melegétől és az öle párájától szinte megrészegültem. Fogalmam sincs hány nővel feküdtem le a szüzességem elvesztése óta, de abban biztos voltam, hogy senkit nem akartam még ennyire, mint őt.

Mr SzigorúWhere stories live. Discover now