Mr Szigorú

12. Kaj

Ismeretlen szám villogott a telefonom kijelzőjén, és már ágyban voltam, elmúlt tíz óra, de nem volt okom, hogy ne fogadjam a hívást.
- Tessék, Kaj Roen.
- Helló, Mr. Roen. Ne haragudjon, hogy zavarom. Jane Minstone vagyok, Kirsten barátnője.
Kirsten nevét hallva azonnal összeszorult a gyomrom.
- Helló, Miss Minstone! Miben segíthetek? - kérdeztem tőle és felültem az ágyon.
- Nem akarom terhelni, és nagyon sokáig gondolkodtam, hogy felhívjam-e önt, nem tudom, hogy szeretne-e tudni róla, de talán igen - magyarázkodott, és fogalmam sem volt, hogy mire akar kilyukadni - és azt sem tudom, hogy Kirst szerette-e volna, ha értesítsem önt...
Szerette-e volna... A félelemtől, hogy valami történt Kirstennel, úgy éreztem, hogy megbénulok.
- Mi történt Kirstennel? - kérdeztem, és jóval halkabb volt a hangom, mint azt szerettem volna.
- Baleset érte és...
- És életben van? - vágtam Jane szavába.
- Életben van, igen. Agyrázkódást szenvedett. Elütötte egy autó. Kórházba vitték. Meg kellett műteni.
- Istenem... - sóhajtottam, ahogy a megkönnyebbülés végigsöpört rajtam. - Mi történt vele pontosan? És hogy sikerült a műtét? Mije sérült meg? És hogy van? Magához tért már? Tudok vele beszélni? - hadartam a kérdéseket, a lány a vonal túlvégén pedig igyekezett válaszolni.
- Egy autós felszaladt a járdára és keresztüllökte Kirstent egy kirakat üvegablakán. Az egyik alkarján nyílt törést szenvedett, és az üvegszilánkok felhasogatták a karjait. És rendesen beütötte a fejét is. Hála Istennek és az őrangyalának, nem lett belső vérzése, és a gerince sem sérült. De még nem tért magához a műtét után. Még altatják.
- Istenem! - sóhajtottam újra és az aggódás újra összeszorította a gyomromat. - Helyre jön, ugye?
- Igen. A dokik szerint minden rendben lesz.
- Oda kellene repüljek... - gondolkodtam hangosan.
- Nem szükséges, Mr. Roen. Nem tudom, lehet, hogy butaság volt tőlem, hogy ezzel felhívtam, Kirstentől tudom, hogy mindig nagyon elfoglalt... - szabadkozott Jane, de én szerettem volna a saját szememmel látni, hogy Kirsten jól van.
- Nem, semmi gond, Jane. Hálás vagyok, hogy felhívott! És mindenképp meglátogatom Kirstent. Utánanézek a repülőjegyeknek és szólok önnek, hogy mikor érkezem.
- Rendben, ahogy szeretné, Mr. Roen.
- És megtenné, Miss. Minestone, ha bármi változás van, akkor felhív? Ha javul, vagy ha ne adj' isten romlik az állapota.
- Természetesen! - felelte, és már el is köszönt tőlem. - Akkor beszélünk még. Viszlát Mr. Roen!
- Köszönöm, hogy hívott! És jelentkezem! - köszöntem el én is tőle, és kinyomtam a hívást.
Azonnal megnyitottam a böngészőt, hogy repülőjegyet foglaljak.

Délelőtt volt még egy tárgyalásom, így csak az este hét tízes járat jöhetett szóba. Bár volt egy korábbi gép is átszállással, de nem értem volna vele előbb Belgiumba, így maradtam a közvetlen járatnál, ami azt jelentette, hogy legkorábban csak több, mint huszonnégy óra múlva láthatom őt. És most nagyon soknak tűnt ez a több, mint huszonnégy óra.

A telefonom még mindig a kezemben volt, így fogtam és kikerestem Vincent számát és felhívtam őt.
- Helló, Mr. Roen. Miben segíthetek?
- Szia, Vincent! Nem zavarok?
- Nem, még az étteremben vagyok. És minden a szokásos rendben van.
- Ezt örömmel hallom, de most nem ezért hívtalak. Tudsz róla, hogy Miss Morgan-nek balesete volt?
- Kirstennek? - kérdezte és jól hallottam a kétségbeesést a hangján. - Mi történt vele?
- A barátnője hívott nem olyan rég. Állítólag elütötte egy autó, ami felszalad a járdára. Agyrázkódást szenvedett és eltört a karja. Megműtötték, és most még altatják.
- Nem... Nem... Az nem lehet... Melyik kórházban van?
- Fogalmam sincs. Ezt nem is kérdeztem Jane-től. De mindjárt kiderítem és eljuttatom hozzád az információt. Viszont megtennéd, hogy bemész hozzá és utánanézel, hogy a lehető legjobb kezekben van-e? És beszélnél az orvosokkal is? Elvileg a biztosításának fedeznie kell az összes beavatkozást. Én csak holnap este tudok odarepülni legkorábban, és szeretném, ha valaki vigyázna rá addig is.
- Ezt kérnie sem kell, uram... - felelte Vincent, és én valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válasza.
- Köszönöm! És hívj, ha bármi van!
- Rendben!
- Küldöm az kórház nevét! Viszlát Vincent!
- Viszlát!
Miután letettem Vincentet, visszahívtam Jane-t, elmondtam neki, hogy holnap este érkezem, és elkértem tőle, hogy Kirstent hol találom meg, az infót eljuttattam Vincenthez, aztán magamra maradtam a gondolataimmal, az aggódásommal és az egyre növekvő frusztráltságommal. Reméltem, hogy pár évre rácsok mögé zárják azt a rohadékot, aki elütötte Kirstent, dühöngtem magamban, és csak azért nem vágtam falhoz a telefont, mert még szükségem volt rá, és közben pontosan tudtam, hogy magamra vagyok mérges, mert ugyanúgy kétségbeestem, amikor azt hittem,hogy elveszítettem Kirstent, ahogy Vincent is tette, és ez nagyon nem volt jó így. Nagyon nem. És valamit sürgősen kezdenem kellett ezzel a dühvel és kétségbeeséssel.