Mr Szigorú

15. Kaj

Megnyitottam az üzenetet, amit Marcus küldött. És fotótól, ami a következő pillanatban kitöltötte a kijelzőt, olyan erősen szorult össze a gyomrom, hogy attól féltem, hogy azt a fél adag steaket és sültkrumplit, amit másfél órája ettem, az íróasztalomon fogom viszontlátni. Vettem néhány mély lélegzetet, hogy legyűrjem a hányingeremet, aztán elolvastam, hogy mit írt Marcus a kép mellé.

Nyugi, nem dugtam meg, mielőtt téves következtetéseket vonsz le a képből. Bár bevallom, hogy felajánlottam neki, hogy felvidítom, de ő visszautasított. Csupán azt kérte tőlem, hogy öleljem át. Átöleltem, ő meg hozzám bújva elaludt. Totál össze van törve a csaj. De ne aggódj, nincsenek szuicid hajlamai. Csak szeretetre vágyik. Pontosabban a te szeretetedre. De majd később felhívlak és mindent elmesélek. Te pedig addig gondolkozz rajta, hogy magányosan akarsz-e megöregedni... M.

Marcus pontosan tudta, hogy három hete máson sem gondolkodtam, csak azon, hogy mihez kezdjek a hátralévő életemmel. De hiába telt el már el huszonegy nap (de ki számolja), mióta Kirstennel megszakítottam minden kapcsolatot, egyszerűen nem tudtam továbblépni.

Amikor Kirsten megjelent az étteremben, és mit sem törődve a helyszínnel és a körülményekkel kétségbeesve arra kért, hogy szeretkezzek vele, tudtam, hogy történt valami. De nem kérdeztem semmit, csak tettem, amit kért tőlem. Bezártam az irodámat, majd nekinyomtam őt az ajtónak és miközben mohón megcsókoltam, kigomboltam a nadrágomat, és kiszabadítottam a máris keményedő farkamat. Aztán lerángattam róla a nadrágját a bugyijával együtt, és a következő pillanatban az ölembe emelve durva egyszerűséggel magamévá tettem őt. A nyögéseit a számmal némítottam, és a szenvedély, amivel átölelt, minden józanságomat felemésztette. Mohó és önző volt minden mozdulata, az ajkaimat csókolta, harapta, a hajamat húzta, és ahogy a számba lihegte a vér-ízű gyönyörét, már nem volt miért visszafogjam magam. Az volt az utolsó gondolatom, mielőtt a csúcsra értem, hogy elveszítettem őt.

Miután az orgazmusom hullámai elcsendesedtek, továbbra is a karjaimban tartva őt a székemhez sétáltam vele, hogy leülhessünk. Átöleltem őt és soha nem akartam elengedni. A feje a mellkasomon pihent, és miközben a vékony láncomat morzsolgatta az ujjai között, én a lélegzetét hallgattam és a hátát simogattam. Nem tudom mennyi idő telt el ebben a nyugodt, vihar előtti csendben.
- Most már végre elmondod, mi a baj? - kérdeztem tőle halkan.
- Lefeküdtem... - szólalt meg néhány hosszú másodperc után, de a vallomás másik fele kimondatlan maradt.
A féltékenység váratlanul és brutális erővel vágott gyomorszájon. Szerettem volna a szemébe nézni, de egyszerűen képtelen voltam megmozdulni.
- Vincenttel... - fejeztem be az elkezdett mondatát.
És ő nem mondott semmit. Ám az, hogy válasz nélkül hagyott, mindent elmondott helyette.

Tudtam, hogy Vincent szereti őt, mert Kirst elmondta nekem, de nem kellett elmondania, mert anélkül is tudtam. Láttam, hogy Vinc hogyan nézett rá, a legelső pillanattól kezdve. Vinc jó fiú. Ismerem őt pólyás kora óta. Ő sosem használna ki egy nőt önös érdekből, pusztán a saját örömére. Talán túl jó fiú is erre a világra. Naiv és ártatlan. Azt hiszi, hogy a nőknek ő kell. A lelke. Pedig a nőknek csak a csini pofija és a pénze kell. Ezért fiatal kora ellenére már annyit csalódott, ami másik két férfinek is elég lenne, de ő mégsem fél újra szeretni és ezért csodáltam őt. Csodáltam és irigyeltem.

Most pedig egyszerre gyűlöltem és hálás voltam neki.

Tudtam, hogy ő úgy tudná szeretni Kirstent, ahogy azt Kirsten megérdemelné, és ha Kirsten viszont tudná szeretni őt, akkor valószínűleg Vinc lenne a világ legboldogabb embere.
- Nem tartozol elszámolással nekem, Kislány! - mondtam és halkabb volt a hangom, mint szerettem volna.
- De én... - tiltakozott máris, ám azonnal a szavába vágtam.
- Nincs de! Nem kell, hogy hűséges legyél hozzám. Soha nem kértem tőled ilyet. Én sem ígértem semmit neked! - emlékeztettem őt az egy évvel ezelőtti egyezségünkre. - Azt szeretném, ha megtalálnád a boldogságod...
Kirsten feltámaszkodott a mellkasomon. A szemeiben könnyek csillogtak, ahogy rám nézett. Láttam a feldúlt lelkét a könnyeiben és az értetlenséget a tekintetében. Nem voltam benne biztos, hogy erős tudok maradni. Féltem, hogy könyörögni kezdek, hogy maradjon velem. De soha nem lettem volna képes megbocsájtani magamnak, ha elveszem az ő életét is.
- Ki kell mennem a mosdóba... - mondta szinte hangtalanul, én pedig segítettem neki felkelni az ölemből.
Kirsten az ajtó elől felszedte a ruháit, majd az irodájából nyíló pici fürdőbe sietett.