Az új fiú - Nem számít, melyik oldalon álltál

Tizedik fejezet: Nulladik típusú találkozások

Már megint az irodában rontja a levegőt. Sejtettem, abban a pillanatban, ahogy megpróbáltam elfordítani a kulcsot a zárban.

– Kylie – visít fel a vörös hajú lány, amikor kihajol a sötétvörös színű MacBook mögül. – Nahát, micsoda meglepetés.

– Csakugyan? – vonom fel a szemöldököm. – Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy épp miattam vagy itt.

– Mégis miből gondolod? – érinti meg a nyaka alsó részét, miközben felfelé meresztett szemeivel kiles a vélhetően dioptria nélküli, piros keretes szemüveg mögül.

– Hmm, lássuk csak. Egyrészt abból, hogy vasárnap óta most először van órám a kezdő hiphop csoporttal. Másrészt meg abból, hogy a barátod intézett neked egy helyet... egész véletlenül pont a kezdő hiphop csoportban. Valamiért egyébként azt gondoltam, hogy a haladóban a helyed, de igazából teljesen mindegy – vonom meg a vállam, majd az asztal mögötti szekrénysorhoz lépek, hogy előkutassam az egyik mappát.

– Ó, ezt bóknak veszem – mosolyodik el, majd újból a MacBook tartalmába mered. A képernyőre vetett lopott pillantásom azt súgja, hogy most is éppen valamelyik novelláját firkálja... ami, remélem, nem arról szól, hogy a főhős szeret belekötni idegen emberekbe az utcán.

Arra a mappára van szükségem, amelyikben többek között az új táncosok jelentkezéséhez szükséges íveket is találom. Tudtam, hogy kelleni fog, Averyt tegnap meg is kértem, hogy okosítson ki a folyamattal kapcsolatban.

– Kapsz tőlem máris egy jelentkezési lapot, mielőtt elkezdenénk az órát, ezt mindenképp ki kellene tölteni – rántom elő rövid keresgélés után az egyik műanyag irattartóból a négy oldalból álló, összetűzött papírköteget. – Ellenkező esetben, ha véletlenül erre tévedne az adóhatóság, csúnyán megjárnám.

– Az nagyon kellemetlen lenne – savanyodik el, miközben vörösre lakkozott körmei másodpercenként legalább ötször lecsapnak a gép billentyűzetére. – Töltsd ki nyugodtan, addig befejezem a kukkolós jelenetemet. Ha segítség kell, hívd fel Tommyt, bár... – fűzi hozzá, de mielőtt tovább mondaná, egy pillanatra az órájára néz. – Nem hinném, hogy örülne, ha ilyenkor zavarnád.

A... kukkolós... jelenetét?

Hogy mi van?

– Hogy mit fejezel be? – csúszik ki a számon a kérdés, amit, lehet, hogy jobb lett volna, ha inkább megtartok magamnak.

– A kukkolós jelenetemet – vonja meg a vállát, amihez később egy széles művigyort is hozzácsap. – A főszereplő, egy huszonkét éves koreográfus srác éppen hazafelé tart az egyik órájáról, amikor az egyik udvarban furcsa zajokra lesz figyelmes. A srác kíváncsisága határtalan, ezért úgy dönt, benéz az udvarba, ahol, nem találod ki, mi fogadja.

– Egy szexelő páros árnyjátéka az ott lévő konténer ablakában?

Charlotte arcára ekkor valóságos döbbenet ül ki; egy pillanatra a MacBookba mered, majd újból rám szegezi a tekintetét.

– Nahát, Kylie, pontosan ugyanezeket a szavakat használtam – neveti el magát. – Figyeld. A kisméretű ablakban, mely a vörösre festett hullámpala és az azt tarkító foltok egyhangúságát törte meg, egy önfeledten szeretkező páros játéka vetett árnyat. A fiú szemei úgy szegeződtek a forró látványra, mint Cupido nyila a szombat esti szeretőjébe; már épp azon gondolkodott, hogy ismét randira hívja a konténerben ténykedő építészmérnök lányát... amikor egy bátor rendőr hirtelen megszólította őt. Hogy tetszik? – kapja fel a fejét a képernyőről.

– Páratlanul szép és még inkább eredeti. Ha gondolod, később majd segítek összedobni az előzménynovellát is. Bugyi nem fog szárazon maradni tőle – mosolygok vissza a lányra. Ezzel a picsával felesleges veszekedni, mindkettőnknek jobb, ha inkább belemegyek ebbe az ostoba játékba.