Az új fiú - Nem számít, melyik oldalon álltál

Tizenkettedik fejezet: Kulcs a lábtörlő alatt

Emily magasra emelt szemöldökkel, mély szánalommal az arcán olvassa fel a Hírmondó frissen, ebben a másodpercben élesített cikkének címét: – Kocsival távozott az erdőből a női sikolyokat imitáló földönkívüli. Jól hangzik, olyan, amire biztosan kattintanék. Kár, hogy Sara nevét nem írhattad bele – emeli fel tekintetét a mobilból, egyenesen a vele szemben álló sötétbarna hajú lányra. – Bár mindegy, szerintem az iskola kilencven százaléka így is biztos lesz benne, hogy az az ostoba némber találta ki ezt az idióta ufóvadászatot. Remélem, Tatiana is olvasni fogja.

A szerkesztőségben vagyunk, Emily egy fiatal, nagyjából huszonötös újságíró lánnyal beszélget. A csaj a tizenegyedikes öccsétől tud a tegnap történtekről, aki – mint kiderült – nem azért vett részt Sara expedícióján, mert a földönkívülit várta, hanem azért, hogy lejárassa a lányt újságíró nővére segítségével. Csak a szokásos Sweet Hills-i igyekezet a szeretetünk és összetartásunk kimutatására, semmi extra.

– Azért kirúgatni nem szeretném a csajt, de azzal, amit mondtatok, egyetértek – válaszolja az újságíró lány. – Ez az elvakult hit egy ilyen ostoba dologban nem csak Sarát sodorja veszélybe, de a barátait is, ami szerintem mindenképp figyelmet érdemel. Remélem, elbeszélgetnek vele, az igazgatótok és a szülei is.

– Hellóka, itt vagyok, bocsi a késésért – viharzik be a szerkesztőség ajtaján Chase. – Sokat kellett várnotok rám?

– Három perce, ha itt vagyunk? – vonja meg a vállát Emily, majd az újságíró lány felé fordul. – Bocsi, Vilma, mennünk kell, örülök, hogy találkoztunk. Mindenképp el fogom olvasni a cikket, szanaszét fogom osztani a közösségi médiában – zárja sorait, miközben hátráló léptei a szerkesztőség folyosójára vezetik a lányt.

Chase tegnap este végül nem írta le, hogy mit talált, abban maradtunk, hogy majd inkább személyesen, itt, a szerkesztőségben fogja elmondani. Abban egészen biztos vagyok, hogy a kártyáról van szó, de vajon mit találhatott? Egy újabb gyanúsítottat? Vagy valakit, akit korábban kizártunk? Esetleg Jensenről derült ki valami?

– Gyerünk, ki vele, mi az, amiért ide kellett minket rángatnod? – türelmetlenkedik Emily, amikor bezárul a fiú irodájába vezető ajtó. – Nem hiszem el, hogy nem tudtad leírni.

– Először le akartam, de aztán eszembe jutott, hogy szombatonként magánórázni szoktatok – int felém a szemével. – Tartottam tőle, hogy esetleg elmondod majd Kyle-nak, és hogy Kyle ennek hatására megint magánhadjáratba kezd.

Ó, hát persze, mi mást tennék? Örülök neki, hogy most már nem csak Emily néz hülyének, de Chase is, remélem, unalmas perceikben alaposan ki is szoktak beszélni. Szemforgatva, karba tett kézzel méregetem a szoba különböző pontjait, miközben minden erőmmel arra összpontosítok, hogy magamban tudjam tartani a véleményemet.

– Teljesen igazad van – válaszolja Emily. – Ugyan nem magánóráztunk, de mellettem volt, úgyhogy jól tetted, hogy végül nem írtad le. Tuti, hogy előbb beszéltem volna, és csak azután gondolkodtam volna... pont úgy, mint ahogy Kyle is szokott – fordul felém, mintha valami reakcióra várna.

– Most erre mondjak valamit, vagy elég, ha másodszor is csak megforgatom a szemeimet? – kérdezem, majd inkább Chase felé fordulok. – Amúgy meg nem értem, ha annyira titkos a sztori, akkor engem most miért hívtál ide?

– Azért, mert most itt vagyunk veled, szóval rögtön át is tudjuk beszélni, mi legyen a következő lépés.

– És ezúttal nem úgy, mint legutóbb – fűzi hozzá Emily a szemöldökét emelgetve.

– Ah, kérlek, ne kezeljetek már úgy, mint egy őrültet. Nem igaz, hogy öt kibaszott másodperc nem tud úgy eltelni, hogy ne dörgölnétek az orrom alá, mekkora idióta voltam.