Az új fiú - Nem számít, melyik oldalon álltál

Huszadik fejezet: Tankönyvi feltételek

Avery kifejezetten nagy lelkesedéssel ropta tegnap este a kedvenc számaira, még a táncosait és a többi meghívottat is simán lepipálta. Jó volt látni, hogy jól érzi magát, hogy végre ki tudta engedni a fáradt gőzt, és ezt a megnyugvást még az a tény sem képes felülírni, hogy később megjelent a színen az a barom. Nem is tudom, hogy végül hogyan alakult az estéjük... de tartok tőle, hogy nem is érdekel. Ha ma este nem találom Averyt a táncterem padlóján, alkoholos üvegekkel körbevéve, akkor azt már jó jelként fogom elkönyvelni, ha pedig véletlenül sikerül elkapnom az arcán még egy mosolyt is, teljesen biztos leszek benne, hogy minden rendben ment az este folyamán.

Örülök annak is, hogy Emilyvel sikerült végre kibékülnünk. Elég gáz volt a viselkedésem, az, ahogy Emily elől menekültem, a lelkem egy eldugott zugában szunnyadó pesszimista énem pedig az este folyamán többször is felébredt, hogy figyelmeztessen: én fogom a rövidebbet húzni, ha tovább játszom az óvodás hülyegyereket. Kitűnő ötlet volt hallgatni rá és félredobni a büszkeségemet, folytatni ezt a parttalan sértődöttséget pedig nem csak kellemetlen, de felesleges is lett volna. Örülök neki, hogy a következő találkozásunk alkalmával végre minden olyan lesz, mint régen, sőt, kifejezetten várom már, hogy eljöjjön a perc, még akkor is, ha csak egy mezei táncóráról lesz szó a többi táncos társaságában.

Jókat beszélgettünk, és a közös tánc is szuper volt, szívesen megismételném ezt az estét akár alkalomtól függetlenül is – mindenesetre ne szaladjunk ennyire előre, szeretném hallani Emily véleményét is a tegnap estével kapcsolatban. Remélem, nem voltam gáz, és nem érezte túlzónak vagy nehezen követhetőnek a viselkedésemet: az egyik pillanatban még látványosan kerültem őt, nevetségesebbnél nevetségesebb szituációkba sodorva magamat, a másikban meg már kéz a kézben táncoltunk, miközben megállás nélkül dőlt belőlem a szó. Meglehet, hogy a testi kontaktust is eltúloztam egy kicsit, tánc közben viszonylag sokszor érintettem meg úgy, hogy az esetleg félreértést okozhatott... nem beszélve arról a csókról, ami hirtelen, a semmiből talált ránk. Annyira beleéltem magam, hogy abban a percben teljesen ki is kapcsoltak a gondolataim... tulajdonképpen olyan szinten, hogy még felidézni is képtelen vagyok, milyen körülmények között csattant el.

Basszameg. Akár egy villámcsapás, úgy sújt le rám a felismerés: nem csak a csókot megelőző és az azt követő percekre, de szinte semmire nem emlékszem, ami az este második felében történt. Így kiütöttem volna magamat?

Ijedten, gyomorba vágó görcs kíséretében pattannak ki a szemeim, kétségbeesetten kutatva a felmerülő kérdések lehetséges válaszait. Az ablaksor keretezte látkép alapján már a reggelben járunk, bár az égbolt sötétkékbe hajló színei még elég korai időpontot sugallnak. Az ébresztőm sem szólt még, és Blake ténykedését sem hallom a nappaliból...

Hé, várjunk csak, ez... ez kurvára nem az én szobám. Mégis mi a búbánatot keresek én itt?

Ó, anyám, basszameg.

Azonnal el kell innen tűnnöm, ha Avery, Andrew vagy az anyja rám talál, akkor nekem annyi. Amint megtalálom a telefonomat, ami minden bizonnyal az éjjeliszekrényen vagy a földön hever, máris útnak indulok, remélhetőleg Avery meg az a barom annyira kiszórakozták magukat, hogy még bőven alszanak. Nem hiszem el, mégis hol lehet az a nyomorult telefon? Kapcsoljak villanyt? Tartok tőle, hogy akkor észre fognak...

– Hmm, te máris ébren vagy? – tör utat magának a semmiből egy váratlan kérdés, az összes szőrt felborzolva a testemen. Emily kómás hangja a hátam mögül, az ágy másik feléből érkezett.

Baszki, ennek a fele sem tréfa. Averyéknél aludtam, és Emily is velem van, mégis mit műveltünk az este folyamán? Lehetséges, hogy... ó, anyám, ez egyszerűen nem lehet igaz.