Az új fiú - Nem számít, melyik oldalon álltál

Tizenhetedik fejezet: A gólyabál (1/2)

NYOLC ÉVVEL KORÁBBAN Az iskola mögötti udvar csendjét egy fiatal páros nevetése zavarja meg. Futólépteik a naplemente halvány sugarai alatt vezetnek végig, összekulcsolt kezük valósággal táncot jár a levegőben. Arcukon sugárzó öröm tükröződik, önfeledt nevetésükben pedig a boldogság és a szenvedély borzongatóan édes keveréke visszhangzik.

Ahogy a szőkésbarna fiú egy másodpercre hátrafordul, hogy újból megcsodálhassa barátnőjét, a lány torkából egy apró kuncogás szabadul fel. Egyetlen szó sem hagyja el szájukat, tekintetükben mégis ezernyi gondolat tükröződik.

A szerelmesek mögött hosszan elnyúló, élénkvörös téglafal folytonosságát egy kétszárnyú, szürkére zománcozott ajtó szakítja meg. A páros útja is eddig tart. A sötétbarna hajú lány, kinek arcát távol-keleti jegyek teszik felejthetetlenül különlegessé, tüzes sóhajjal figyeli, ahogy barátja elfordítja a kulcsot a zárban – az ezt követő lendület azonban még őt is meglepetésként éri. A srác valósággal berántja őt a téglafal mögött megbúvó helyiségbe; lábával visszarúgja az ajtót, majd egy végtelenül egyszerű, de annál szenvedélyesebb mozdulattal az ajtólapra keni szíve választottját.

***

– Gyerünk, emberek, nincs lazsálás, ha ezzel a tempóval haladunk, még a jövő évi gólyabálra sem leszünk készen – kiáltja el magát egy végzős lány a díszterem mögötti backstage-ben. – Gabriel, Oliver, miért nem látom még a tizedikesek dobfelszerelését?

– Azért, mert kurva szarul játszanak, és szeretnénk megkímélni az iskolát a produkciónak nem nevezhető förmedvényüktől – kiáltja vissza egy magasabb hangú srác, amin aztán jót nevet a mellette ülő fiúval.

– Én lennék a leghálásabb, ha nem kéne őket végighallgatnunk, de sajnos ez nem kívánságműsor – vágja rá fintorogva. – Zoey, Abigail, elárulnátok nekem, hogy ti mégis miért ücsörögtök a babzsákokon? Emlékeim szerint megkértelek titeket, hogy hozzátok ki a stúdióból a mikrofont. Tesztelni is kéne a hangrendszert, lehetőleg még azelőtt, hogy az igazgató úr nekilátna a beszédének. Arra egészen pontosan... – kezd hozzá a mondathoz, miközben vet egy pillantást karórájára. – Te szent ég, van fogalmatok róla, hogy öt perc, és kezdődik a gólyabál? Lányok, most azonnal tűnés a mikrofonért. Hannah – szólítja meg a következő áldozatot, ám ekkor egy srác közbeszól.

– Chill, Jess, még van egy csomó időnk.

– Örülök neki, Asher, hogy te ennyire nyugodt vagy, de nem te vagy felelős ennek a szarnak a megszervezéséért, hanem én.

– Jess – kiáltja a lány nevét egy távoli női hang. Egy szervezőtársa rohan felé, kezében egy laptoppal. A gép képernyőjén egy gyanús, hibaüzenetnek tűnő szöveg olvasható, fekete alapon fehér, írógépes betűtípussal. – Épp a háttérvideókat próbáltam meg felmásolni a pendrive-ról, amikor hirtelen kikapcsolt. Visszakapcsoltam, de ez a hibaüzenet fogadott mindenféle kóddal meg értelmezhetetlen baromsággal.

– Aha – morogja, miközben a laptop lépernyőjét méregeti. – Fasza, hát ez se tudott volna ennél rosszabbkor jönni. Courtney – kiáltja el magát, körbeperdülve a helyiségben. – Kéne a szakértelmed. Hahó!

– Courtney-t hiába keresed – vágja rá Asher. – Chris után ment a székekért.

Jess gondolataiba valósággal utat tör a pánik, arcán olyan sebesen vonulnak át a különböző érzelmek, mint a viharfelhők a nyári égbolton. Végül csak egy rövid kérdést képes a fiúnak szegezni:

– Most ugye csak szórakozol?

***

Ahogy a srác vad mozdulatokkal markolássza a lány formás idomait, mézédes csókokat lehelve ajkára, nyakára, vállára, úgy szakad fel a lány torkából egyre több izgatott sóhaj. Kezei felfedezőútra indulnak a fiú testén: először a póló alatt keresgél, aztán az övénél próbálkozik, végül még annál is lejjebb merészkedik. Mivel a szűk farmer sokat elnyel a lány kézjátékából, a fiú egy ponton úgy dönt, szintet lép a lopott percek tekintetében – ám amikor ujjai az övcsatra tapadnak, partnere hirtelen elhúzódik tőle.