Lassan mindannyian kezdünk belefáradni Izana maximalisságába. Hónapok óta mást sem tud mondani,csak hogy "tegyétek jobban oda magatokat",miközben a lelkünket is kiköpjük az edzések során. Miért pont hozzájuk kellett csatlakoznom? Ez a kérdés motoszkál állandóan a fejembe amikor már nem bírom szusszal,szóval az alváson kívül egész nap. Néha még álmomba is megjelenik Izana dühös arca, miszerint semmire sem vagyunk jók. Vajon mikor lesz vége ennek az őrületnek?
- Épp harcolunk. Menj már innen Yn! - parancsolt rám Ran,amit egy nem tetszőleges pillantással díjaztam.
Ez a kettő annyira menő. Mind a ketten jól harcolnak. Testvérek,azonban mégsincs meg közöttük az összhang. Éppen ezért kiszámíthatatlan az összes párbajuk kimenetele.
- Rindou! Nem ártana magad összekapni! - és tessék,már itt is van. A minden lében kanál főnökünk.
Bakker, miért oszlott fel a Valhalla? Ha nem csatlakoznak a Tomanhoz, akkor most valahol süttetném magam a napon,nem pedig itt szívnék Mr. Mogorvával. Álmaimban sem képzeltem volna hogy egyszer vissza fogom sírni Hanmát mint főnököt.
- Jól van,elég lesz. Ran te most pihenj egy kicsit. - amint ezt kimondta a vezérünk,a fonott hajú egyből a tőle pár méterrel mellette lévő vizes flakonhoz vette az irányt. - Yn-chan,állj be a helyére!
- Na szuper,már csak ez hiányzott. - mormogtam orrom alatt.
Amint a "csatatérre" léptem,Rindou habozás nélkül rám támadt. Mivel hozzájuk képest képzetlen vagyok, ezért 5 percnél nem bírtam tovább,mert egy akkora ütést kaptam,amitől elsötétült előttem minden.
Felkelve egy szürke plafont véltem felfedezni. Hol lehetek? Mi ez a hely? A kórház opció kilőve,mivel ott aligha lenne ilyen jó illatú férfi parfüm. De akkor meg mégis kinek a lakásán vagyok?
- Szuper,végre felkeltél. Ne haragudj hogy olyan erőset ütöttem. - ült le az ágyra Rindou, én meg próbáltam félig ülő pozíciót felvenni.
- Ezt meglepő egy olyan szájából hallani aki kedvére ver szét akárkit. - húztam fel szemöldökömet,mire enyhén elnevette magát.
- Nyugodtan mondd csak ki. Szadista vagyok,igaz? - nézett mélyen a szemembe.
- Valami olyasmi. Egyébként hogy kerültem ide? - tettem fel a kérdést ami már azóta foglalkoztatott hogy magamhoz tértem.
- Felültettünk egy unikornis hátára és ide teleportált téged.. szerinted mégis hogy kerültél ide? - rázta meg fejét Ran,aki egy pohár vizet és néhány szem gyógyszert tett le a kisasztalra ami mellettem volt.
- Jól van na, csak kérdeztem. Tudod lehetnél kicsit kedvesebb. - durcáztam be,amit méginkább sértésnek vett.
- Na jó...a te ötleted volt őt ide hozni szóval akkor gondoskodj te róla. - fordult sarkon Ran ezzel elhagyva a szobát.
- Nicsak,most fény derült az igazi énedre. Mégsem vagy annyira érzéketlen mint hittem. - kuncogtam el magam. Kijelentésemre az ellenkező irányba fordította a fejét.
- Csak bizonyos személyekkel vagyok hajlandó kivételt tenni. Tehát érezd magad megtisztelve. - vett fel közbe álló pozíciót,és a szekrény mellé lépett. - Ideje lenne bevenned a gyógyszert.
- A-aa,azt felejtsd el! Túl keserű mert ezt a fajtát ismerem. - fintorodtam el. A fiú erre semmit sem mondott, csak távolodni kezdett az ajtó felé.
Nagyjából fél óra elteltével iszonyúan fájt a fejem ahova az ütést kaptam és kezdtem elgyengülni. Valószínűleg fal fehér lehettem,ugyanis Rindou ledöbbent pillantásokkal mért engem végig amikor közeledett hozzám.
- Szóval nem vagy hajlandó meginni a gyógyszert, igaz? - nézett az említett tárgyra miközbe ismét leült mellém.
- Mondtam hogy felejtsd el. - erőltettem magamra kisebb mosolyt hogy leplezzem az állapotomat.
- Akkor nincs más választásom. - fogai közé helyezte a kapszulát,majd kezét a tarkómra helyezte ezzel közelebb húzva magához. Egyből megcsókolt,ami által lenyeltem a gyógyszert.
- Baszdmeg Rindou! Ez nagyon aljas volt tőled. - köhögtem,mivel iszonyúan keserű volt az a bigyó.
- A te hibád. Én már az elején mondtam hogy vedd be. - felelte unott hangnembe. - De ha nem bánod akkor az előbbit megismételhetnénk. - válaszomat meg sem várva hívott ismét újabb csókba. Nyelvével bejutást kért,amit rögtön megadtam. Néhány másodperc után levegő hiány miatt váltunk el egymástól és pihegve merengtem el a szemeiben.
- Legközelebb is szükségem lesz a segítségedre hogy bevegyem a kapszulát. - cukkoltam őt tovább,aminek hallatán halványan elmosolyodott.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
