Naotoval egy nagyon boldog és nyugodt életet élünk,nem mellesleg már a felesége vagyok. Amíg ő a rendőrségnél éli mindennapjait, addig én titkár vagyok a házunkhoz közeli cégnél. Régebben nagyon sokat töltöttem azokkal a személyekkel,akikről mostanra már semmit sem tudok. A társaságból jóformán csak Takemicchivel tartom a kapcsolatot,ugyanis Hinának a férje,szóval mondhatni igencsak sokat beszélünk. Minden erejével azon vagy hogy újra összekovácsolja a régi bandát,ami számomra lehetetlennek tűnik. És hogy miért? Mert a Toman vezére maffiózó lett,míg a többiekről semmit sem tudunk. Akárhogy szoktam kérlelni Naotot hogy mondjon valamit róluk,hasztalan. Hallgat mint a vízfolyás. Most épp adatokat másolok át a gépen,mikoris a telefonom szüntelenül rezegni kezdett.
- Szia kicsim! Mondd. - szólaltam bele a készülékbe munkámat meg nem szakítva.
- Nemsokára ott leszek érted Takemicchivel. Meglátogatunk valakit. - mondta komolyan. Ezernyi dolog átfutott az agyamon hogy ezzel mire célozhat.
- Rendben. Úgyis most kéne lejárnia a műszakomnak. A parkolóba megvárlak titeket. - tettem le a hívást,majd készülődni kezdtem.
- Junko,kérleg betudtnád fejezni az elemzést? Sietnem kell. - kérleltem barátnőmet, mivel lett volna még mit csinálnom.
- Persze,nyugodtan menj. Én majd mindent elintézek. - kacsintott rám. Ezután oda mentem ahol már a két srác várt engem,szóval hamar helyet foglaltam az anyós ülésen.
- Mehetünk? - kérdezte a "sofőrünk",mi pedig ezt megerősítve bólintottunk.
Az egyik börtönnél álltunk meg,mire kikerekdetek a szemeim. Vajon miért jöttünk ide? Telefonon is csak annyit mondott Naoto hogy meglátogatunk valakit. De ki lehet az a valaki? A folyosókon végig sétálva egy ajtón léptünk be,majd helyet foglaltunk a székeken. Amikor megláttam hogy ki van az átlátszó tárgy túloldalán,könnybe lábadtak a szemeim.
- Draken... - suttogtam magam elé a nevét. Olyan rég volt már mikor utoljára láttam. Ő volt az a személy,akit mindenkinél jobban szerettem. Tulajdonképpen ő volt az első szerelmem mielőtt megismertem Naotot.
Takemicchi folyamatosan a múltról faggatta őt,amit eléggé furcsálltam. A fiú úgy viselkedett,mintha az akkori eseményeken ott sem lett volna. Ennyire rövidtávú lenne a memóriája? Pár perc kérdezősködés után a két srác felállt mellőllem,azonban Naoto a vállamra tette kezét, ezért egyből rá szenteltem a figyelmemet.
- Beszélgessetek pár percet. Annyit még eltudtam nektek intézni. - mosolyodott el. - Kinnt a kocsiba megvárunk. - sétáltak ki a helyiségből, addig én Drakennel szemben helyezkedtem el.
- Már jó néhány éve,igaz Yn? - pillantott rám boldogan,ennek ellenére szemeiben csalódottságot véltem felfedezni.
- Valahogy úgy. Hogy érzed magad?
- Nos,börtönbe vagyok. Úgy érzem magam mint egy rab. - erre mindketten elnevettük magunkat. - Kérlek találd meg Mikey-t! Rossz kezekben van Kisakinál.
- Megteszem a tőlem telhetőt és a párom is. Bízz bennünk!
- Örülök hogy végre boldog vagy. Azért remélem majd valamikor én lehetek a keresztapa.
- Még szép. Nálad nem is találtunk volna rá alkalmasabb személyt. - nevettem fel könnyeimet letörölve.
- Lejárt az idő. - szólalt fel az egyik őr,amire mindketten felálltunk.
Még vetettünk egymásra egy utolsó pillantást, viszont ezután muszáj volt mennem. Kiérve a kocsihoz láttam hogy már csak Naoto ül benne, amit nem tudtam mire vélni.
- Hova tűnt Takemicchi? - szálltam be,aztán elindultunk haza felé.
- Annyit mondott hogy dolga van. Tudod milyen fura. - nézte figyelmesen az utat.
- Köszönöm szivem! - simítottam rá kezére.
- Ezen nincs mit köszönnöd. Tudom hogy mennyire fontos volt neked Draken-kun a múltban.
- Valóban jó volt vele újra beszélni. Azt mondta hogy találjuk meg Mikey-t és a szavamat adtam neki miszerint mindent megfogunk tenni ennek érdekében. - merengtem el magamban.
- Takemicchi majd rátalál valahogyan. Igazából ezért nincs most itt velünk.
Az utunk további része viszonylag hamar elrepült. Belépve a házba fáradtan estem össze mivel az összes energiám cserben hagyott. Nagyjából fél óra elteltével finom illatokat éreztem a konyhából és mikor megláttam az asztalon azt a temérdeknyi ételt,még a hasam is mordult egyet.
- Gondoltam megleplek ha már ilyen sokat dolgozol. - ölelt át hátulról Naoto,én pedig bele süppedtem a karjaiba.
- Köszönöm! Imádom a főztödet. Inkább szakácsnak kéne lenned,mintsem rendőrnek.
- Hmm,fontolóra veszem. - kuncogott fel. Vele szembe fordultam,és egy lágy csókot adtam neki.
- Ha már a meglepetéseknél tartunk...készülj fel a sok sok főzésre,mivel apa leszel. - mosolydotam el,miközben lefagyva állt előttem a fiú.
- Ezzel azt mondod hogy..t-terhes vagy? - csillantak fel a szemei. - Ez nagyszerű! Lesz egy gyerekem.
- Egyenlőre az enyém. De ha megszületik, utána osztozhatunk rajta. - nevettem el magam boldogan,és karjaimat a nyaka köré fontam,majd immáron ő csókolt meg engem.
- Ígérem hogy én leszek a legjobb apa a világon. - vett fel engem menyasszonyi pózba, és a szobába vitt,mitsem foglalkozva azzal a sok mennyei kajával,amit még csak meg sem kóstólhattunk.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
