A napjaim az utóbbi időbe vagy unalmasan telnek, vagy pedig Izana utasításait kell teljesítenem amibe kezdek belefáradni. Most biztosan azt kérdezitek hogy akkor miért vagyok a csapatában, eltaláltam? Nos, a válasz igen egyszerű. Azért, mert akkor ezer százalék hogy megölne ha kilépnék. És hogy miért csatlakoztam hozzá? Az őszintét megvallva nem volt más választásom, mivel a mostoha bátyáim vittek bele engem ebbe az egészbe. Ők azok a bizonyos személyek, akik kegyelmet nem ismerve vernek szét másokat, akár halál árán is. Ebből már kitalálhattátok hogy a Haitani fivérekről van szó. Istenemre mondom hogy az egyik rosszabb mint a másik. Félreértés ne essék, én könnyebben eltudom őket viselni mint valamelyik csapattagunk, hisz csak a hugicájuk vagyok, de ha velem ilyen ocsmányan tudnak bánni, akkor inkább nem is részletezem hogy mit tesznek a többiekkel. Most épp kémkedek Izanának a Toman után. Annyira a megszállottja lett Mikey-nak, hogy az már szinte botrányos. Az egyik bokor mögül figyelem a Tokyo Manji embereit, azonban semmi hasznos információt nem tudtam meg. Jajj mit fogok én kapni ha üres kézzel oda állítok a főnökhöz. Mindegy, ezen ráérek majd akkor aggódni, amikor már előttem fog állni.
Visszaértem a szokásos beszélgető helyre ami a tetőn van. Itt vannak a mostoha bátyáim, Kakucho és Izana. Huhh, nyugi van Yn, mély levegő. Nem lesz semmi baj. Ahhh, kit akarok áltatni? Olyan verést fogok tőle kapni hogy a padló adja majd a másikat.
- Nos? Mit tudtál meg? - háttal állt nekem ami nem meglepő. Basszus, mit csináljak? Mit mondjak neki?
- Hát öhm...láttam pár banda tagot és hát... - gyerünk Yn, találj már ki valamit - Mikey-ról beszélgettek. Nagyon elismerik őt mint vezér.
- Én nem erre vagyok kíváncsi. Mit tudtál meg ami nekünk előnyt jelenthet? - ekkor kissé dühös pillantásokkal megfordult, majd a szemembe nézett.
- Izana, az igazság az, hogy...semmi.. - na most lesz végem - semmi hasznos információt nem tudtam meg. Kérlek ne haragudj rám, én tényleg próbálkoztam minden áron, de... - ekkor időm sem volt befejezni a mondatot, mert felpofozott amitől kicsit meginogtam.
- Világosan elmagyaráztam neked, nem?! Addig a szemem elé ne merj kerülni amíg valami hasznossal nem szolgálsz! És tessék, mégis itt vagy. - újabb ütést kaptam tőle, azonban a mostanit ököllel.
- Nem az ő hibája Izana, hagyd. Legközelebb sikerrel jár. - hangzottak el ezen szavak az idősebbik bátyám szájából.
- Nincs legközelebb! Megmondjam miért? Mert végzek vele. - hirtelen remegeni kezdtem a félelemtől. Meg se fordult volna a fejembe hogy tényleg komolyan fogja gondolni azt, amit a megbízásom előtt mondott nekem.
- Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam Izana. - lépett előrébb Rindou. Ezekkel meg mi a fene történt? Sosem védtek engem ennyire.
- Azt hiszed van esélyed ellenem? Akkor támadj. - látszódott a főnök szemébe hogy magabiztos. Hát hogy is ne. Ha ilyen adottságaim vagy képességeim lennének mint neki, akkor én sem félnék senkitől. Ez az ember egy vadállat. Szerintem nem is emberből van.
- Ne csinálj balhét Rindou. - szállt be a beszélgetésbe Kakucho. - Esélyed sincs a vezér ellen.
- Az lehet. De a húgomat megfogom védeni. - amint ezt kimondta, neki támadt Izanának. A két srác úgy verekedett hogy az már szinte félelmetes volt. Ran pedig Kakuchot szemelte ki célpontjának. A sokktól mozdulni sem bírtam. Segíteni akartam nekik de nem ment.
- Fuss! - ordított nekem Rindou, majd egy igencsak erős ütést kapott a fehér hajútól. A lábam megdermedt. Egyszerűen képtelen voltam onnan elmenni.
- Menj már Yn! - Ran hangja vissza hozott a valóságba és tettem amire kértek. Villám sebességgel rohantam el onnan.
Már 2 órája lassan hogy haza értem de ők sehol. Vajon mi történt velük? Kórházba kerültek? Egyáltalán életbe vannak még? A legrosszabb gondolatok futottak végig a fejemben. Nagyon aggódtam értük. Akármennyire utálom őket, tisztelettel nézek rájuk. Ha valami bajuk esett, az csakis az én hibám, hiszen engem akartak védeni.
Kis idő elteltével ajtó nyitódás hangjára lettem figyelmes. Azonnal lerohantam a lépcsőn a szobámból, majd megpillantottam a két fiút. Rindou egész teste tele volt ütés nyomokkal, és volt olyan ami még vérzett is.
- Ran, mi történt? Jól van? Nem kéne kórházba vinni őt? - futottam oda hozzá aggódva.
- Csak pihennie kell, menj innen. - lökött arrébb az útból. Bevitte őt a szobájába, én meg lelkiismeret furdalással visszamentem a saját szobámba.
Sírni kezdtem a fájdalomtól. Én tehetek erről az egészről. Ezek után tuti utálnak engem mindketten. Könnyes szemekkel feküdtem le az ágyra, majd elnyomott az álom.
Arra keltem fel az éjszaka közepén, hogy valaki kinyitja az ajtót. Azonnal felriadtam és felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát.
- Te mit keresel itt nálam ilyen későn? - dörzsöltem közben a szemeimet az álmosságtól.
- Rindou jobban van, gondoltam szólok. - felelte könnyelműen.
- Hajnali kettőkor kell ezt velem közölni? Ez most komoly Ran?! - förmedtem rá. - Mindegy. Örülök hogy mostmár végre jobban van.
- Ami téged illet - ekkor becsukta maga mögött az ajtót, szóval elkezdtem félni - jössz nekünk egyel. Megmentettünk, tehát meg kell hálálnod.
- Ezt én is nagyon jól tudom. Tisztába vagy vele hogy ilyet nem várok el tőletek. Főleg nem úgy, hogy valamivel ne háláljam meg. Mit kell tennem?
- Csatlakozz a Tomanhoz és épülj be. Ezzel kitudnád engesztelni Izanát.
- De...az sok időbe telne mire a bizalmukba fogadnának. A vezérnek pedig pont hogy ideje nincs. - szúrós pillantással végig mért engem. A nézéséből megállapítottam hogy nincs más választásom. - Jól van, megpróbálom. Na és ti? Legyek a szolgátok egy örök életre? - kérdeztem tőle sértődötten, illetve úgy hangsúlyoztam, hogy észre vegye a nem tetszésemet.
- Ez egy egész jó gondolat. - mondata közepettén leült mellém az ágyra. - Bár ha jobban belegondolok...van ennél jobb opció.
- Igen? - kérdeztem meglepődötten. - Ugyan mi lehet ennél jobb?
Meg sem szólalt, azonban vészesen közeledni kezdett hozzám. Ajkai az enyémre tapadtak, majd hevesen csókolni kezdtük egymást. Eszem ágában sem volt ellenkezni, mert be kell valljam, egy ideje már elkezdtem valamit érezni Ran iránt. Tudom hogy ez elég morbidnak hangzik hogy tetszik a bátyám de semmiféle vérrokonság nincs köztünk, szóval nem illegális.
- Úgy látom ebbe egész könnyen belementél. - húzódott gúnyos mosoly az arcára.
Megforgattam rá szemeimet, majd ismét csókolni kezdtem őt. Ennek következtében eldöntött az ágyon és végig simított az oldalamon amibe bele remegtem. Pólójánál fogva közelebb húztam magamhoz. Kezei a hasamra vándoroltak ami bizsergető érzést váltott ki belőlem. Nyakamat szívni kezdte, aminek hatására kisebb sóhajok jöttek ki a számon. Keze egyre lejjebb vándorolt, én pedig kezdtem elveszíteni a kontrollt magam felett. Vággyal teli tekintettel néztem szemeibe. Oda hajolt a fülemhez, eltűrt egy tincset, majd megszólalt.
- Ilyen könnyen ne add magad hugica. - gúnyos mosollyal az arcán sétált ki a szobából, én pedig vegyes érzésekkel feküdtem tovább az ágyon.
Hogy mekkora egy szemét! Utolsó barom! Először eléri hogy bele éljem magam, aztán itt hagy csak úgy. Na jól van, ezt most megjegyeztem és vissza fogja kapni ha rajtam múlik.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
