Hogy én mennyire utálok itt dolgozni, te jó isten. Egy kisboltba vagyok eladó, és a főnök talán heti egyszer képes betenni ide a lábát hogy elintézze a rendeléseket meg azokat a dolgokat amiket csak ő tehet. Nem is értem miért vagyok még itt. Ja, tudom. Azért, mert 16 évesen sehova nem vesznek fel mivel feketén dolgozok most is. Ráadásul viszonylag elég sokan szoktak itt megfordulni, szóval egy szabad percem sincs ami baromi fárasztó. Na mindegy, muszáj leszek beletörődni a sorsomba. Éppen nyílt az ajtó, majd bejött ismét egy újabb vendég.
- Jó napot, miben segíthetek? - kérdeztem tőle a megszokott kedves hangnemembe. Akármennyire vagyok ideges vagy éppen fáradt, a vásárlók előtt ezt nem mutathatom ki.
- Szép napot kívánok! Egy csomag gumicukrot, és öhm...egy tábla csokit kérnék. - gyorsan levettem a polcról, majd elkezdtem begépelni az árat.
- Más valamit kér még?
- Nem, köszönöm.
- 330 yen lesz. - feleltem neki, mire ő elővette a pénztárcáját és kifizette a vett dolgokat. - Köszönöm szépen, viszont látásra!
- Viszlát, szép napot! - köszöntem el tőle, majd leültem kicsit a székre hogy mostmár pihenjek mert eddig egész nap álltam.
Pár perce mobilozhattam, mikoris az ajtót szinte épphogy nem kitörte valaki és berohant a kasszás pult mögé ahol én is voltam, majd lebukott. Furcsán és ijedten néztem rá. Még széphogy, azt sem tudom hogy mi történik. Egyik ujját a szája elé rakta ezzel jelezve hogy maradjak csendben amit végképp nem tudtam mire vélni.
- Szép napot hölgyem! Nem látott erre felé egy fekete hajú fiút akinek sárga tincsei vannak? Őt körözi már hónapok óta az egész rendőrség és most sikerült a nyomára bukkannunk, viszont szem elől vesztettük.
Amint megadta annak a bizonyos személynek a leírását, egyből tudatosult bennem hogy ő van most nálam. De mégis mit tegyek? Adjam fel őt a zsaruknak? Vagy inkább hallgassak és mentsem meg? Jajj, ugyan már Yn, nem is ismered őt. Lehet hogy miután elmegy a rendőr akkor megöl téged.
- Nem, mégcsak hasonlót sem láttam. - basszus, miért mondtam ezt?? Simán sittre vághattam volna.
- Értem. Nos, ha mégis látná akkor kérem szóljon nekünk.
- Rendben, mindenképp. - fogtam vele kezet, majd egy elköszönés után távozott.
- Huh, ez meleg volt. Kössz hogy falaztál. - szólalt meg a srác aki végre hajlandó volt előbújni.
- Hát igazán van mit! Ki a franc vagy te? És miért köröz téged egész Tokyo?
- Hékás, nyugi van. Semmi rosszat nem csináltam. Csak megvertem néhány srácot akik akadályoztak engem.
- Csak? Ez neked csak? Na ide figyelj. Ha jót akarsz magadnak akkor ebben a szent minutumban elhúzol innen, különben bevitetlek a börtönbe, világosan beszéltem?! - ordítottam a fiúra aki elég észrevehetően megszeppent.
- Jól van na, már itt se vagyok. - sétált kifele az ajtó felé. - Ennyire indulatos nőszemélyt még sose láttam. - motyogta az orra alatt amit hallottam a kiváló fülemnek köszönhetően.
Este 9-kor végre bezártam a boltot és fáradtan indultam haza. Végre eltelt mégegy nap, már csak kettő van hátra szerencsére. Hétvégén pedig egész nap pihenek, az már tuti.
Gondolataimat megszakította egy igencsak megrázó esemény, ugyanis valaki neki lökött a falnak és kést szorított a nyakamhoz.
- Add ide az összes pénzedet és értékes dolgaidat. Gyerünk! - rivallt rám a támadóm. Kiabálni akartam de egy lélek sem volt ebbe az utcába, szóval felesleges lett volna. A félelemtől megdermedtem, és fel sem tudtam fogni azt amit a férfi mondott nekem. - Süket vagy liba?! Most azonnal add ide! - villámcsapásként tudatosult bennem hogy mire is van szüksége. Mikor már vettem volna elő a pénztárcámat, valaki megjelent.
- Anyukád nem tanított meg arra hogy fiatal lányokat nem bántunk? - néztem fel ekkor a hang tulajdonosára. - Na gyerünk, tiplizz innen. - ahhoz képest hogy életveszélyes helyzetbe vagyok, elég nyugodt a megmentőm.
- Miért? Mit fogsz csinálni? Talán megversz? - gúnyolódott rajta a késes pasas.
- Mondhatjuk így is. - ekkor megindult a fiú, és akkorát behúzott annak a férfinak, hogy kiterült a földön és fel sem bírt kelni. Anyám, miből van ez a srác? Betonból? - Jól vagy? Nem esett bajod? - fogta meg két karomat, majd magával szembe fordított.
- Jól vagyok, köszi. - hirtelen azt sem tudtam mit mondjak neki vagy mit kéne tennem.
- Haza kísérlek, rendben? Ezek után nem hagyhatom hogy egyedül menj haza. - erre én csak bólintottam egyet és elindultunk.
Útközben némaság telepedett közénk. Én túlságosan sokkolódva voltam a pár perccel ezelőtti történteken, ő pedig nem látszott valami társasági lénynek. Gondolkoztam hogy vajon mivel kéne megszólalnom, de egy jó témám se volt.
- Megérkeztünk. - mondtam neki amikor a ház elé értünk. - Köszönök mindent.
- Miért köszönöd meg? Jöttem neked egyel a mai zsarus eset után. Csak viszonoztam. - én hülye, erről el is feledkeztem. Bár nem lett volna kötelessége ezt viszonozni.
- Akkor is köszönöm. - öleltem meg a fiút, amit valószínűleg nagyon furcsállt, mivel az elején nem akart visszaölelni de végül mégis megtette.
- Egyébként hogy hívnak? - kérdezte tőlem mosolyogva amit nem tudtam mire vélni.
- Yn vagyok. - nyújtottam felé a kezemet.
- Lányokkal nem fogok kezet. Udvariatlanság. - amint ezt kimondta, ismét megöleltük egymást, amit most ő kezdeményezett. - Én Kazutora vagyok. Örülök hogy megismerhettelek.
- Én is. - feleltem neki, majd sajnos eljött a búcsúzás pillanata.
Pedig tök aranyos srác. Nem hittem volna hogy ennyire kedves. Mármint abból kiindulva ahogy megismertem őt a rendőr által, teljesen más a személyisége. Na mindegy is, valószínűleg már sose fogom őt látni, arra semmi esély sincs.
Teltek a hetek, hónapok, és egyre közelebb kerültem Kazutorához, mivel az első találkozásunk után rendszeresen bejárt hozzám a boltba, majd elkezdtünk találkozni, sokat beszélgetni, sőt, volt hogy meghívtam magamhoz hogy főzzünk együtt valamit és filmezzünk, vagy amihez épp kedvünk tartja. A barátság pedig lassan átment nálam szerelembe. Valójában nem csak nálam. Kiderült hogy neki már akkor tetszettem amikor legelőször meglátott. Szóval mégis csak létezik a szerelem első látásra dolog. Ezért követett engem azon az estén, amikor megtámadtak. Utólag belegondolva eléggé mániákus dolog volt tőle, de a legjobbkor volt jó helyen. Miután mindketten bevallottuk hogy mit érzünk a másik iránt, összejöttünk és most jelenleg 2 hónaposak vagyunk de előre tervezünk.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
