- Semmi hasznom nincs belőled! Mit képzelsz te magadról hogy kiabálsz velem!? - üvöltött velem apám,ami már mindennapos volt. Hozzá szoktam már ehhez,de muszáj volt tűrnöm és megpróbáltam visszafolytani a belőlem kikívánkozó sírást.
- Nélküled sokkal jobb lenne az életem! - rontottam be a szobámba és magamra zártam az ajtót,amin dörömbölni kezdett,de figyelembe se vettem.
Tudtam hogy hamarosan elfog aludni,mert már ma is elég sokat ivott. Raktam a táskámba egy-két dolgot ami még jól jöhet. Ruhát úgy voltam vele hogy nem viszek,mert majd kérek az illetőtől. Egy jó fél óra elteltével kimerészkedtem. Láttam hogy apám már alszik, ezért amilyen halkan csak tudtam,elhagytam a házat,közben felkötöttem a hajamat,mert olyan szinten ideges voltam,hogy zavaró volt. Esett az eső, szóval sikerült teljes mértékben eláznom. Tárcsáztam a számot és felhívtam őt hogy tudjon az érkezésemről.
- Yn,szia! Hogy hogy hívtál? - kérdezte kedvesen.
- Én...kérlek hagyd nyitva az ajtót. Nemsokára ott vagyok. - feleltem neki zokogva.
- Mi történt? És miért sírsz? - erre már ha akartam se tudtam volna válaszolni,mert egyre jobban sírtam.
Letettem a telefont,és sürgős léptekkel siettem hozzá. Lakásához érve úgy mentem be, mintha ez lenne az otthonom. Legmélyen szégyelltem magam amiért ilyen váratlanul ide állítok hozzá,de ő volt az utolsó mentő ötletem.
- Mitsuya! - rohantam karjaiba amint megpillantottam őt és szorosan átöleltem.
- Yn,tiszta víz vagy. De mostmár nincs baj,nyugodj meg! - simogatta közben a fejemet. - Elmondod mi ez a hirtelen jövetel? - kérdezte aggódóan, viszont lépteket hallottam az egyik irányból.
- Nem találtam meg a másik kontrollert, ezért...oh,szia Yn-chan! - csatlakozott be hozzánk Hakkai.
- Megkérhetnélek hogy a lányokat egy kicsit vidd el sétálni? - szólt Mitsuya a fiúhoz,aki természetesen segített neki.
Miután ők elmentek,mi a kanapéra ültünk, viszont a könnyek ugyan úgy hulltak a szememből.
- Mostmár elmondod? - kezét hátamra tette,ami kisebb megnyugvást biztosított.
- Apám...én már képtelen vagyok vele élni. Egyszerűen ez túl sok nekem. - húzódtam hozzá közelebb.
- Esküszöm, egyszer elintézem azt a szemét alakot. Viszont először öltözz át. Adok ruhát,gyere! - húzott engem karomnál fogva a szobája felé.
Mivel nadrágot nem találtunk a méretemben, ezért egy hosszú pólóra esett a választás. Amíg én felöltöztem addig ő elfordult,mondván illetlenség lenne tőle ha ezt végig nézné. Igaz is,nem vagyok a barátnője,szóval nyílvan megértettem őt. Miután végeztem,hátulról átöleltem a fiút,majd fejemet a hátára döntöttem.
- Ne haragudj amiért csak így ide állítottam hozzád.
- Ne viccelj már! Akármikor jöhetsz. - hallattszódott a hangján hogy tényleg törődik velem ami jól esett. - Ha gondolod pihenj le. - fordult mostmár ő is velem szembe. - Látom rajtad hogy fáradt vagy. - semmit sem válaszoltam,hanem inkább ismét megöleltem.
- Nem vagyok álmos. De egy ölelés jól esik. - fúrtam fejemet a mellkasába amennyire csak lehetséges volt. Gondolom látta rajtam mennyire magam alatt vagyok, ezért viszonozta tettemet.
- Ha szertnél itt maradhatsz amíg akarsz. Ruhát úgyis tudok neked készíteni. Vagy ha akarod akkor elmegyek veled vásárolni.
- Nem akarok a terhedre lenni. - gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Már hogy lennél a terhemre? - fogta meg két ujja közt az államat,és elmerültem íriszeibe. - Ráadásul a húgaim is nagyon szeretnek téged. - mosolyodott el.
- Ez kölcsönös. Imádom azt a két tündért. - derültem jobb kedvre,és már el is felejtettem az eddigi problémámat. - A bátyjukat viszont méginkább. - basszus,ezt nem kellett volna hangosan mondanom. Ledöbbenten nézett rám az előttem álló,ami miatt kínosan éreztem magam.
- Aranyos vagy amikor elpirulsz. - tűrt fülem mögé egy hajtincset. Valami oknál fogva végig simítottam hüvelykujjammal az alsó ajkán.
- Bocsánat..én nem akartam.. - fordítottam el fejemet,de azonnal lecsapott ajkaimra.
- Ha tudnád mióta akartam már ezt megtenni. - hívott ismét csókba,amit immáron viszonoztam. Kezei fenekemen kötöttek ki,míg én nyaka köré fontam karjaimat,egyre vadabbul csókolva őt, végül nyakamat egy helyen megszívta.
- Lehet itt maradok mégiscsak pár napot. - váltam el tőle,majd szemeibe néztem.
- Ezt örömmel hallom. - tapadt vissza ajkaimra, viszont hallottuk hogy nyílik a bejárati ajtó, ezért gyorsan eltávolodtunk egymástól.
- Bátyus! - rohantak hozzá a pöttömök miközbe kiértünk a nappaliba.
Mivel ő elvolt foglalva a húgaival mert meséltek neki valamit amit útközben láttak, ezért Hakkai mellettem állt meg hogy ne legyek egyedül. Legalábbis ezt feltételeztem.
- Aranyosak vagytok. - törte meg a csendet a kék hajú fiú.
- M-mi? Ezt meg mire érted? - fordítottam felé fejemet elpirulva.
- Már a legelejétől más szemmel néztek egymásra. Vagy tévedek? - húzta kaján mosolyra a száját. - Nem mellesleg van még egy árulkodó jel. - nézett a nyakamra végül elnevette magát.
- Ezért később még számolunk Hakkai. - boxoltam a vállába sértődöttséget színlelve.
- Titeket meg mi lelt? - fordult felénk Mitsuya,mire mindketten elhallgattunk.
- Semmi. - válaszolt a mellettem álló. - Nekem mennem kell de puszilom a gerle párt. - távozott el Hakkai a köreinkből.
- Hakkai! - ordítottunk rá egyszerre,de utána természetesen jót nevettünk az egészen.
A lányokkal nagyon jól evoltam,és képesek voltak ők is életkedvet lehelni belém. Mivel elég későre járt,ezért Mitsuya lefektette őket. Az esti mese után én továbbra is az ajtóból néztem őket. Olyan aranyosak voltak ahogy alszanak. Nemsokkal később a fiú bezárta az ajtót,majd belépve az ő szobájába kulcsra zárta az ajtaját.
- Félsz hogy betörnek? - kérdeztem tőle poénkodva, viszont amint rám nézett,elsápadtam.
- Nem..de attól félek hogy megint megjelenik Hakkai a legrosszabb pillanatba. - bújt be mellém az ágyba,és innentől kezdetét vette egy igen hosszadalmas éjszaka.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
