Gyerekkorunk óta szenved a két másik testvérem,Hakkai és Yuzuha a bátyánk miatt,mivel ők sosem követték a parancsait. Én mindig szorgalmasan tettem amit kért tőlem, ezért a kedvence voltam,ami miatt a másik kettő kitagadott engem. Na meg,amúgyis én voltam a legfiatalabb,minden okuk megvolt rá hogy alacsonyabb rangúnak nézzenek. Taiju volt a Black Dragon vezetője, aki állandóan maga mellett akart tudni. De nem azért mert aggódott értem,hanem mert a csicskájának tekintett, amit szó nélkül kellett tűrnöm ha épségben akartam maradni. Ha netán neki más dolga lett volna amihez semmi közöm, akkor két srácot bízott meg testőrömként, aki Inui és Koko volt. Inkább tehernek éreztem őket,mintsem védelmezőknek. Naphosszat a nyomomba koslattak, amitől kezdtem besokallni.
- Itt a kedvenc hugicám. - tárta szét karjait Taiju,miközben a bandájának a fele a háta mögött kullogott.
- Bátyám,lenne egy kérésem. - hangom megremegett, mivel féltem tőle. Kimondhatatlanul féltem.
- Mi lenne az?
- Szeretnék végre normálisan élni. Kérlek küldd el mellőlem ezt a kettőt. - mutattam hüvelykujjammal a hátam mögé.
- Világosan elmondtam hogy ők veled maradnak. Ezen mit nem értesz? - mordult fel,amire a vér is megfagyott bennem.
- Tudom,én csak...
- Nincs semmi csak! - pofozott fel olyan szinten, hogy vérezni kezdett az orrom. Ezután elhaladva mellettünk,folytatta tovább az útját.
- Jól vagy? - kérdezte Inui miközben támaszkodni kezdtem rajta,mivel nagyon szédültem az előbbi ütéstől.
- Fogjuk rá.
- Tessék. Itt egy zsepi. - nyújtotta felém Koko, hogy letöröljem az orromról azt a temérdek vért.
- A testőreim vagytok. Az lenne a feladatotok hogy megvédjetek engem! Akkor így mi hasznom van belőletek?! Csak az agyamra mentek mert egész nap minden lépésemet követitek. - ordítottam rájuk,össze szedve minden energiámat.
- De ő a főnökünk. Tőle nem védhetünk meg. Akkor mi is elég szarul járnánk,már szépen fogalmazva. - magyarázta ki magát a szőke hajú.
- Akkor jól figyeljetek. Én most fogom magam és elmegyek egyedül sétálni. Ha utánam mertek jönni, akkor mindkettőtöket kinyírom. Remélem érthetően fogalmaztam. - fenyegetésemet követően elindultam az egyik sikátor felé, mivel egyre beljebb érve ott volt egy olyan fal,ami teljesen eltakarta az utcára való ráláthatóságot.
Nyugodtan leültem a földre,míg hátamat a falnak támasztottam. Elővettem az öngyújtómat,aminek valamilyen oknál fogva imádtam nézni a fényét. Lépteket hallottam. Gyorsan elővettem a kést a nadrágom oldalából,és mire kettőt pisloghatott volna az illető berántottam magamhoz,késemet a torkához szegezve.
- Nyugalom kislány,én vagyok. - tette fel kezeit Koko megadóan.
- Ezek szerint hulla akarsz lenni. Mondtam hogy egyikőtök se merjen követni. - tartottam még mindig felé a védőeszközt higgadt tekintettel.
- Segíteni szeretnék. Oké? Szóval tedd azt le. - tolta el egyik ujjával a kést, végül csuklómra szorított hogy biztosan védtelen legyek.
- Akkor kellett volna segítened amikor a bátyám akkorát lekevert hogy megszédültem. Mostmár semmi hasznodat nem veszem.
- Biztos? - közeledett felém, azonban betartotta a tisztes távolságot.
- Amit egyszer elhatározok az úgy lesz. Tehát húzz el amíg szépen mondom. - lettem egyre idegesebb a fiú miatt.
- Csábító az ajánlat,de én maradni akarok. - közeledett mégjobban aminek köszönhetően hátrálni kezdtem. A falnak a sarkába ütköztem,szóval esélyem sem volt menekülni.
- Ha valamit csinálni mersz velem azt nagyon megkeserülöd!
- Ugyan kedves. Semmi olyat nem teszek amit ne akarnál. - szorította meg nyakamat óvatosan, majd puha ajkaival rátapadt.
- Na ezt nagyon gyorsan fejezd be ha élni akarsz. - sóhajtottam egyre jobban, viszont mintha a falnak beszéltem volna. Szuper. Mostmár nem csak mögöttem van beton tömb,hanem előttem is.
- Kétlem hogy annyira ellenére vagy a dolognak. - vetette rá magát az ajkaimra,és nyelvével bejutást kért,amit hülye módon megadtam neki. Levegőért kapkodva váltam el tőle néhány másodperc elteltével.
- Szökj meg velem Koko! - néztem vágyakozóan a szemeibe. - Hagyd ott a bátyámat és szökj meg velem! - túrtam bele hajába.
- Érted akármit Yn. - tapadt vissza ajkamra habozás nélkül.
Bár ekkor még magunk sem gondoltunk bele hogy ennek mik lehetnek majd a következményei.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
