Smiley(Nahoya) x Reader

163 10 2
                                    

batmanamacska kérésére. Jó olvasást hozzá!🥰






- Hé Mitsuya várj már! Hova ez a nagy siettség? - rohantam utána miközben karomnál fogva rángatott a gyűlésre,ahol nekem semmi keresnivalóm sincs, mivel nem vagyok banda tag.

- Majd megtudod,siessünk! Már így is késésbe vagyunk. - vetett egy röpke pillantást az órájára. - Bakker,Mikey lefogja szedni a fejem. - mormogta az orra alatt.








Nagyjából 10 perc séta után...na jó,nem szépítek mert inkább futás volt mintsem séta. Szóval 10 perc futás után megérkeztünk a többiekhez. A bandából valójában csak a vezetőségi tagokat ismerem meg néhány alelnököt, mivel igen ritkán lógok velük. Beérve a nagy tömegbe mindenki minket vett szemügyre. Pazar belépőnk volt,mondhatom.









- Sokáig tartott ide érni. - rázta meg fejét Draken.

- Boccs. A motorom lerobbant. - felelte neki,miközben a többiek teret adtak nekünk hogy a vezér elé álljunk. - Innentől boldogulj egyedül. - és ezzel már ott is hagyott engem.

- A fülembe jutott az ikrek által hogy sokat szoktál velük edzeni és elmondásuk alapján van benned potenciál. - szólt hozzám Mikey,én meg dühösen annak a kettőnek az irányába néztem. - Nem igazán ismertelek még meg,de kapsz tőlem egy esélyt. Lenne kedved csatlakozni a Tomanhoz?







A kérdése enyhén mondva sokkolt. Egy lány a Tomanba? Na ne már. Ezt még ő sem gondolhatta komolyan. Mindezt félre téve bólintottam. Nahoyához lépve újabb szúrós tekintettel illettem őt, Souyát pedig hasonlóképp. Arckifejezésük továbbra sem változott meg,ami nem meglepő. A megbeszélés végeztével Angry szólított le engem.








- Gratulálok! Vagy valami ilyesmi. - nézett unottan.

- Melyikőtök mesélt rólam Mikey-nak? Szabad tudni? - vontam fel egyik szemöldököm kérdőn. Angry a hátam mögé mutatott. Kizárásos alapon Smiley maradt. Amint megfordultam a szokásosan mosolygó fiúval találtam szembe magam.

- Üdv az osztagomba! - ölelt át,én pedig viszonoztam tettét.

- Hidd el hogy nem vagyok elragadtatva. Kellett járnia annak a nagy szádnak. - ütöttem enyhén a tarkójára,majd az iménti testrészéhez kapott.

- Ez gonosz volt tőled. - simogatta tovább.

- Így jártál. Nem kellett volna engem ebbe belerángatni. - vágtam be a durcát. - Egyébként haza tudnál vinni? Nincs kedvem sétálni.

- Még szép. Gyere! - fogta meg kezemet,majd elindultunk a járműhöz.








Mivel a fiú makacs természetű volt, ezért nyílván nem az én lakásomra vitt,hanem az övékre. Kinyitva az ajtót tessékelt be maga előtt.







- Yn-chan,örülök hogy látlak! - üdvözölt az anyukája nagy lelkesedéssel.

- Jó napot! Én is örülök. - egyből finom illatokat éreztem meg a konyhából.

- Sütöttem palacsintát. Remélem éhes vagy. - ültünk le közbe az asztalhoz,amin minden szépen elvolt rendezve,és Smiley mellettem foglalt helyett. Egész hamar elfogyasztottuk az édességet, mint azt gondoltam volna.

- Már nagyon hiányzott az itteni koszt. Isteni finom a palacsinta! - köszöntem meg illedelmesen.

- Nyugodtan jöhetsz bármikor. Téged mindig örömmel látunk. Egyébként a tesód hol marad ilyen sokáig?

- A főparancsnok valamiről beszélni akart vele. - felelte anyjának. Ezután vissza jött hozzám. - Akkor mostmár irány az X-box. - jelentette ki a fiú és a szobájába mentünk. Leültem az ágyára, végül ő is elhelyezkedett.

- Egyébként mikor akarjuk elmondani a többieknek hogy együtt vagyunk? - pillantottam a mellettem lévőre,mire az elején egy puszit kaptam válaszul.

- Amint jobban beilleszkedsz a bandába. - mosolygott továbbra is. Ekkor fogtam magam,és neki háttal az ölébe ültem,ő pedig kezeit a hasam előtt fonta össze,amiben a kontrollert tartotta.

- Lehet mortal kombat? Légysziiii. - néztem rá hátra boci szemekkel.

- Igen. Viszont egy feltételem van. Nem lehetsz Kitanaval! - parancsolt rám. Fájdalmasan beletörődtem a sorsomba. Tudni illik hogy azzal a karkaterrel bárkit képes vagyok legyőzni,és szegény mindig veszít ellenem.

- Akkor leszek Smoke-val. Nesze neked. - nyújtottam ki a nyelvemet már előre győzelem ittasan.

- Ez nem ér! Mindig a legjobbat választod. - durcázott be,amin felnevettem.

- Máskor gyorsabbnak kell lenned.

- Úgyis én fogok nyerni. - csókolt meg a játék előtt, ezután viszont kezdetét vette a véres párbaj.








Toronymagasan vezettem egy jó fél óra elteltével. Jelenleg is egymás ellen küzdöttünk,azonban kezét végig simította combomon ami teljesen elvette a figyelmemet, ezért veszítettem.






- Haló, csaltál! - rivalltam a fiúra. - Ez volt eddig a legaljasabb tetted.

- Néha muszáj veszítened. - vont lágy csókba ismét, azonban ez már hosszadalmasabb volt. Akármennyire voltam morcos a vesztésem miatt,egy ilyen aranyos és ártatlan lélekre nem tudnék haragudni.

 Akármennyire voltam morcos a vesztésem miatt,egy ilyen aranyos és ártatlan lélekre nem tudnék haragudni

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.


-----------------------------------------------------------------------

2023.08.04.

Tokyo Revengers OneshotDonde viven las historias. Descúbrelo ahora