Rindou x Reader [2]

99 10 0
                                    

Az én történetem egy elég bonyolult téma. Igazából mivel nem akarom részletezni a dolgot, ezért röviden tömören csak annyit mondanék, hogy árván nőttem fel. Egy olyan helyen, ahol megismertem a Tenjiku mostani vezérét, Izanat. Ő volt az a személy aki egyből felajánlotta kisebb korunkba a segítségét akármiben. Azóta én vagyok szinte a jobb keze. Sőt, még Kakuchonál is előbbre tart engem ami igencsak meglepő. Vele együtt irányítom a bandát, szóval ha ő túl vaskezűen bánna a tagokkal akkor itt jövök én a képbe, mert hát viszonylag engedékenyebb vagyok mint Izana. Persze azért megvan a magam szigora. És valljuk be hogy eléggé flegma egyéniség vagyok.


- Yn gyere már, mindenki rád vár. - szólt nekem a fehér hajú srác én pedig egyből felvettem az egyenruhát, majd mentem vele a szokásos rejtekhelyünkre. - Akkor most elmondom hogy miért hívtalak ide titeket. A Tomannal össze fogunk csapni pár nap múlva. Szóval legyetek készenlétbe és ha tehetitek ne most sérüljetek le mint egyesek. - nézett szúrós szemmel Shionra.

- Miért pont azzal a bandával? Verekedtem már velük de nem valami nagy szám. Mi Rindouval simán elintéznénk őket ketten. - büszkélkedett Ran szokásához híven.

- Ne becsüljétek őket alá. Amióta hallottam arról a Takemicchi gyerekről, azóta tartok tőlük. - hallatszódott ki a tömegből ez a mondat.

- Aki túl gyáva annak semmi keresnivalója nincs a Tenjikuba, világos?! - ordított rájuk Izana. - Puhányokat nem tűrök el.

- Ugyan már Zana. A legjobbakkal simán leverem őket. - mondtam neki halkabban. - Meg amúgyis..a gyávák már csak azért se fognak hátráltatni, mert ha megfutamodnak akkor én magam végzem ki őket.

Nos igen, mint már említettem, tudok nagyon szigorú lenni. Bár ez már inkább pszichopataságnak nevezhető de nálam a kettő egyre megy.

- Nem bánom. A Haitani fivérekkel és a többiekkel maradjatok még itt és beszéljetek át. - adta nekem az utasítást amit át sem kellett gondolnom mert tudom hogy így lesz a legjobb.

- Az én csapatom maradjon itt! A többiek mehetnek.


Tudni illik hogy az én beosztottam Hanma, Madarame, Kakucho és a Haitani fivérek na meg persze Sanzu. De mivel most Shionnak nem vettem volna hasznát törött kézzel ezért őt elküldtem a megbeszélésről. Hisz úgysem fog részt venni az összecsapáson.


- Remélem nem ugyan azt akarod nekünk el prédikálni mint Izana. - vágta hozzám szavait flegmán Rindou.

- Vigyázz a szádra! Az egyik főnököddel beszélsz. Tudd hol a helyed! - parancsolt rá Kakucho.

- Hagyd csak. Ha szükségesnek látom akkor befenyítem.

- De én....

- Innen átveszem. Köszönöm. - vágtam bele a szavába.

- Haladhatnánk úgyhogy mondd miről van szó. - terült el kényelmesen a székbe Sanzu.

- Majd akkor mondom amikor én akarom. Több tiszteletlenséget mostantól egyikőtöktől se tűrök el! - csaptam rá az asztalra. Kicsit megszeppentek a többiek, mivel ilyen indulatosnak még egyszer sem láttak engem. - Na szóval... Hanma, te dolgoztál már együtt velük. Mik a meglátásaid?

- Mikey és Draken nélkül egy nagy nulla az egész Toman. Szóval ha őket kiiktatjuk, onnantól sima lesz a győzelem.

- Ezt mégis hogy akarod elérni te agyhalott? Szinte legyőzhetetlenek. - fintorodott el Sanzu.

- Ezt majd bízzátok rám. Én letudom őket foglalni. - bátorodott fel Kakucho ami mind szép és jó volt csak annyi ezzel a gondolatmenettel a baj, hogy például csak maga Mikey egy ütéssel a földre teríti.

- Te ahhoz édes kevés lennél. - köszönöm Hanma hogy hangot adtál a fejemben lévő gondolatoknak.

- Akkor mégis mit kéne csinálni? Végig nézzük ahogy a Toman szarrá veri a Tenjiku csicskásait? Ugyan már. - mondta unott hangnembe Ran. Szomorú, de sajnos igaza van most az egyszer.

- A megbeszélést mára berekesztem. Ennyi civakodás nekem épp elég volt és már a fejem is fáj tőletek. További ötleteket elfogadok de akkor inkább üzenetbe küldjétek el.


Ezután fogtam magam és inkább haza mentem. Ráírtam Zanára hogy semmire nem jutottam a brigádommal amin enyhén fogalmazva kiakadt, de úgyis van még egy kis időnk a csatáig.

Este elmentem sétálni hogy ki szellőztessem a fejem, meg jussak valamire a Tomannal kapcsolatba de mind hiába. Végül arra lettem figyelmes hogy valaki beránt engem egy sikátorba, ezért már készültem volna támadni, viszont amint megláttam az illetőt, meglepődtem.



- Bolond vagy? Simán ki csinálhattalak volna. - förmedtem rá.

- Te engem? Na ne röhögtess. Erősebb vagyok nálad. - gúnyolódott rajtam Rindou, amit én magam sem értek hogy miért tűrtem el.

- Feltétlen szükséges volt ez az egész?!

- Mármint mire gondolsz?

- Arra hogy rám rontasz mint egy emberrabló. - forgattam meg szemeimet.

- Ha nem rontok rád, akkor szétvernek azok ott. - mutatott néhány Tomanos fickóra aiket meg kell valljam de észre se vettem. Ha nem húz be Rindou, ki tudja mi történt volna.

- Kössz. - tudtam le röviden a hálálkozásomat.

- Kössz? Ennyit tudsz mondani? Na szép főnök vagy...

- Ha nem tetszik akkor van két szép lábad és ki lehet lépni a bandából! - emeltem fel a hangomat amit végülis utólag megbántam, mert ha meghallják az ellenségeinek abból jó nem származhat. Mármint szétverjük őket, nem ezzel van a probléma, csak hülye ötlet lenne már a csata előtt konfliktusba kerülni velük.

- Lenyugodnál végre? - dühödött fel ami teljesen jogos volt. Az ő helyébe én se lennék képes magamat eltűrni.

- Nem! És tudod hogy miért nem? Mert elegem van abból hogy..... - ekkor lehetőségem sem volt befejezni a mondatot, ugyanis megcsókolt. Hirtelen nem tudtam mit csináljak ezért nem viszonoztam de azt viszont éreztem hogy az egész arcom lángol.

- Megvan a módja hogy hogyan tudlak elhallgattatni. - húzodott kaján mosoly a szájára.

- Haitani Rindou...te ezért nagyon megfogsz fizetni.

- Az lehet. - ekkor újból megcsókolt, amit végül viszonoztam és nem is akartam elválni tőle, de a levegő hiány megszűntette a tevékenységünket.





 - ekkor újból megcsókolt, amit végül viszonoztam és nem is akartam elválni tőle, de a levegő hiány megszűntette a tevékenységünket

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.



-----------------------------------------------------------------------

2024.03.20.

Tokyo Revengers OneshotWhere stories live. Discover now