My Living Nightmare-Tom Kaulitz

Vigyázz,kész,rajt.

Végre itt voltunk, végre mindketten maradtunk rokonaink mögött, hogy álmainkat valósítsuk meg, hogy a zsúfolt, kivilágított Tokióban éljünk. A szél elfújt mellettem, és néztem, ahogy emberek százai, ezrei mentek el mellettem. Most nem voltam az a típus, aki szereti a zsúfolt városokat, de Ria nagyon szeretett volna Tokióban élni, és legbelül szerettem volna látni, milyen a hely éjszaka, világítanak a fények és száguldanak az autók. Én határozottan nem voltam olyan kitartó, mint Ria, de az elmúlt három évben erősen beszéltünk arról, hogy összeköltözünk, és egy nap rá kellett jönnünk. Ma este nagy este volt; Ria hallott arról, hogy minden este autóversenyek vannak, és hogy a két legveszélyesebb banda küzd egymással ma este, és Ria, aki követi a veszélyt, ragaszkodott hozzá, hogy menjünk.

- Nem hiszem el, hogy végre itt vagyok – sikoltott fel Ria mellőlem, megfogta a karomat és megszorította.

– Én sem – mondtam, és felnéztem a felhőkarcolókra.

– Ott a taxi – mondta Ria, miközben felkapta a poggyászát, és elkezdte cipelni a taxihoz. Követtem mögötte, szintén nehéz bőröndjeimmel küszködve.

"Milyen messze van a lakás?" – kérdeztem, miközben bedobtam a csomagjaimat a kocsi csomagtartójába.

– Körülbelül egy óra – mondta, miközben beugrott a kocsiba.

Követtem a példát, és becsatoltam az övemet, miután beszálltam. Ahogy áthaladtunk a városon, végignéztem az összes autót és embert, nagyon sokan voltak. Egy óra 20 perccel később már az új kis lakásban voltunk. Nem volt semmi villanás, de ez volt minden, amire szükségünk volt új élet megkezdéséhez. Bementünk a házba és kíváncsian rohangáltam, mint egy gyerek "Igen két fürdőszoba!" - ujjongtam, mire Ria elnevette magát. Bedobtam a poggyászomat a szobámba, megragadtam a kis CD-lejátszót, amit hoztam, bedugtam az egészet, majd feltettem egyet a sok CD közül, hogy körbe táncoljak. Ugráltam és imbolyogtam, amitől a vörös hajam időnként az arcomba csapott, megálltam, amikor megéreztem egy két kezet magamon "Taylor, koncentrálj, most ki kell mennünk."
"Miért?" Kérdeztem: "Most jöttünk"

"Mert meg kell találnunk, hol találkoznak a bandák"

Mi olyan klassz ezekben a bandákban? - mondtam bosszúsan, amiért már el kell hagynom a lakást.
Ria kigúnyolta: "Ők csak a leghíresebb emberek Tokióból"

„Akkor miért nem hallottam róluk” – tettem keresztbe a kezem, és kinyújtottam a bal lábam, ahogyan mi, nők.

Ria leült, én pedig ott maradtam, és szorosan figyeltem őt "Nem filmsztárok, csak versenyzők és Tokióba elég ismertek, a legtöbben félnek tőlük"

- Kik azok? - kérdeztem bosszúsan.
"Annyit tudok, hogy van egy négyfős banda, és ők a legveszélyesebb és legfélelmetesebb banda Tokióban, autóversenyeznek, és azt hiszem, csak szórakoznak."

– Akkor miért tartod őket olyan fontosnak? "Mert tudod, mit érzek az autókkal kapcsolatban, az autók a legmenőbb dolgok, amiket az ember valaha alkotott, és látni őket, ahogy srácok sebessége csak suhan.

" Felsóhajtottam "Rendben" elindultam a szobám felé "De előbb átöltözöm"

– Hülye Ria és a hülye autói – motyogtam, miközben a bőröndjeim között kotorásztam friss ruhák után. Megtaláltam a sima barna ingem és a sötét farmerem, ezért az ágyamra dobtam őket, hogy átöltözhessek. Felöltöztem az ágyra fektetett ruhámba, és felvettem a csizmámat a farmerom alá, mielőtt megfésülném a hajam, és hagytam, hogy a vállam alá hulljon.

– Ezt viseled – mondta a ruhámra nézve.

– Sajnálom, hogy csalódást okoztam – motyogtam.