Testvéri szeretet/Season 2 [Befejezett]

11.rész

Rettegtem,boldog akartam lenni,de féltem, hogy már nem tudok az lenni.
Az orvos mondandóját vártuk,kicsit habozott mielőtt ki mondta de végül fel szólalt

-Sajnálom,de már nem tudtunk rajta segíteni. Részvétem!
Ekkor a szívem ketté hasadt,tudom,hogy össze vesztem vele,és nem is beszéltünk utána egyáltalán és emiatt bűntudatom van. Bocsánatot sem kértem,hiszen nem gondoltam ilyen tragédiára.. az arcomon folytak le a forró könnyek,és égették az arcom. A földön ültem,zokogtam.
Tom mellém lépett és a hátamat símogatta. Segített fel kelni a földről és egy székre ültetett.

-Be akarok menni hozzá..látni akarom, legalább utoljára.. mondom miközben zokogok.
-Gyere. Fogja meg a kezem Tom és be vezett a szobában, ahol az anyám feküdt holtan. Annyira fájt,rossz volt látni ahogy holtan ott fekszik. Az ágy mellé ültem,és megfogtam a kezét.
-Tom menj ki kérlek. Mondom komoly hangon.
Tom bólintott és el hagyta a szobát,és végül így,mi ketten maradtunk.
-Anya.. annyira sajnálom, annyira szeretlek. Nagyon hiányzol! Miért hagytál egyedül? Mondom zokogva. -Annyira hiányzol.. Miért nem hívtalak fel legalább egyszer is, hogy beszéljek veled? Annyira szánalmas vagyok. Meg tudsz nekem bocsájtani valaha?

Zokogtam,mindent el veszítettem,a legjobb barátomat,az anyámat.. mindent. Senki nem maradt nekem. Csak Tom és Bill..de lehet hamarosan őket is el veszítem..
Az orvosok be jöttek,és arra kértek, hogy hagyjam el a szobát. Más választásom nem volt,így ki mentem.

Mikor ki mentem már Gustav és Georg is ott volt,jól estek,hogy el jöttek. Igaz,egy cseppet sem ismerték anyámat,de azért láttam rajtuk, hogy őket is kicsit megviselte a dolog.

-Szóval,tudod mikor lesz már a temetés?Kérdezi Georg.
-Nem, semmit nem tudok még. És valószínűleg nem is fogok tudni semmit egy pár napig. Fogalmam sincs mi lesz a házzal,de komolyan. Lehet el kellene adnom, vagy oda költözöm.

-Yas ez hülyeség! Miért költöznél oda,ha velünk lakhatsz? Háborodik fel Tom.
-Tom,nem élhetek veletek. Csak lábatlankodok. Egyébként is,tudtam volna eddig is ki venni lakbérletet magamnak,szóval. Költözök. Ennyi.
-Állj nem! Van egy jobb ötletem! Ujjong Bill. -Szóval mind tudjuk,hogy az a ház,amikor 16 évesek voltunk ott eltünk egy kis ideig. Szóval,mi hárman oda költöznénk,sőt nem is! Ha jól emlékszem a ház eléggé tágas,igaz Yas?
-Igen, igen. 2 emeletes a ház,lent is van azt hiszem 2 szoba,és fent is van egy pár. Sőt így most anya szobája is fel szabadul. Sóhajtok.
-Szuper, akkor oda költöznénk mindannyian! Mármint Gustavék is. Mit szólsz Yas?
-Ez jól hangzik. Mosolygok. -De mi lesz Jörggel?
-Emiatt ne aggódj. Majd mi el intézzük Billel. Mosolyog Tom.
-Hát jó. Mosolygok vissza. -De ti menjetek nyugodtan. Nekem még maradnom kell egy kicsit,majd haza megyek taxival vagy valami. Legyintek.
-Hát jó,akkor légy jó! Mondja Bill majd el mennek
Egyedül maradtam, ismét,de most nem is bántam. Végre tudtam a gondolataimra koncentrálni. Sok minden kavargott a fejemben,annyi érzés.. csak ültem egyedül, árván és egy két könny csepp le folyt az arcomon. Vissza jött a sok emlék,a sok közös pillanat,és a sok ölelés. Annyira fáj..
Majd a gondolataimból egy orvos zökkentett ki.

-Elnézést hölgyem. Tudna jönni egy kicsit?
-Persze, persze..megyek. Az orvost követtem,és be vezetett egy szobába.
-Szóval maga Yasmine Artmenson,igaz? Kérdezi az orvos.
-Igen,én lennék. Sóhajtok
-Rendben,itt egy telefonszám. Ezt kérem hívja fel majd,a temetkezési vállalat telefonszáma.
-Köszönöm szépen! Mosolygok.
-Csak ennyit szerettem volna, viszlát!

Ki mentem a kórházból és hívtam magamnak egy taxit,ami el visz majd az ikrek házához.
Mikor oda értem és be léptem a házba ott volt Jörg is, az ikrek apja,és ha úgy nézzük akkor jelenleg az én "apám" is. Nem nevezném őt annak,de mindegy.