Xiao Zhan egy órával a limonádés-Yibos incidens után még mindig a ház körül bolyongott. Miután sikerült meglógnia a dühöngő főkomornyik elől – miután értesült Mrs. Wangtól az incidensükről – a főkertész találta meg, és nyomott a kezébe két nagy csokor virágot.
Az egykori Mrs. Wang mindig megkövetelte, hogy friss virág legyen a főbb termekben és a lakott hálószobákban, ezt az előírást még most is betartották, amikor immár tizenhat éve örökre lehunyta szemét és megszűnt a ház igazi úrnőjének lenni.
Felfelé tartott a hátsó személyzeti lépcsőn, a két vésett ezüstváza súlya húzta a karját meg a csuklóját, de nem állt meg. Az emeleten lévő központi hall versenypálya hosszúságú volt, és két felé oszlott: egy társalgóra és egy folyosóra, amelynek végén az egyik oldaláról az egykori Mrs. Wang, a másik oldalról a családfő, Wang Qingheng Jun lakosztálya nyílt.
Xiao Zhan – a főkertész kérésének megfelelően – az egyik vázát a társalgóban lévő dohányzóasztalra tette. Aztán továbbment, és megállt Mr. Wang lakosztályának ajtaja előtt. Nagy nehezen sikerült lenyelnie a torkában dobogó hatalmas gombócot, felemelte a karját, kettőt kopogott a széles ajtószárnyon és várt. Miután megbizonyosodott, hogy az ajtó túloldalán nincs senki, elfordította a díszes ajtógombot, benyitott, és odalépett a fiókos szekrényhez. A tetején lévő virágcsokorral nem volt semmi probléma, de a birtokon semminek nem szabadott megfakulnia.
A gazdagság szentélyében a pusztulásnak esélyt sem adtak.
Ahogy kicserélte a vázákat, hangokat hallott a kertből és az ablakhoz lépett.
Vászontekercseket és hosszú alumíniumrudakat cipelő emberek érkezett, akik sok-sok munka és némi hidraulika segítségével egy huszonöt méterszer tizenöt méteres sátrat állítanak fel a szombati ünnepségre. Hallotta Yu Ming felháborodott hangját, ahogy a komornyiknak reklamál, de sipákolása sem a munkásokat, sem pedig a parti szervezésével megbízottat nem hatotta meg.
Xiao Zhan, tartva a botránytól, jobbnak látta, ha azonnal elhagyja az épületet.
Az ajtóhoz sietett, és kinyitotta.
- Yibo! De örülök, hogy végre itt vagy!
Az elnyújtott hang úgy hatott Xiao Zhanra, mintha valaki a körmét húzná végig egy kerámia tányéron, de ennél is rosszabb volt, amikor balra nézve megpillantotta Yu Minget, teljes testsúlyával Yibo nyakába csimpaszkodni.
Fantasztikus. Remek. A gerlepár elállta előle a személyzeti lépcsőhöz vezető utat.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál így meglepni!
Xiao Zhan legszívesebben láthatatlanná vált volna, aztán megfordult, hogy a főlépcsőn át meneküljön, de mintegy végszóra megjelent a főkomornyik a házvezetőnő társaságában.
Nagyszerű.
Most választhatott, hogy a máglyán vagy az izzó parázson menekül... vagy visszabújik abba a szobába, amelyen hamarosan a családfővel osztozhat.
Micsoda választási lehetőségek!
- Ó, szóval itt bujkálsz, omega. – Xiao Zhan megdermedt. – Szóljon Mr. Zhuannak, hogy hozza elő Mr. Wang kocsiját.
Xiao Zhan egy pillanatig nézett csak farkasszemet Yu Ming szende, naivatekintetével, amelybe egyetlen rebbenéssel egy bérgyilkos kegyetlensége költözött. – Mr. Zhuan ott van, lent. – válaszolt Xiao Zhan mereven.
***
Yibo hátranézett a válla fölött, amikor megpillantotta Xiao Zhant az apja hálószobájának ajtajában, úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Tekintetéből olyan gyötrelem sugárzott, hogy Yibo legszívesebben a karjába vonva vigasztalta volna.
YOU ARE READING
Descendants of the Sun
FanfictionA Wang-dinasztia generációk óta uralkodik a tea fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, életük a kasztrendszer szigorú és ódivatú szabályai szerint zajlik. Míg a család a látszat alapján él, addig a földszinten...
