Descendants of the Sun

5 fejezet

Olyan erővel vágódott ki Wang Qingheng Jun irodájának ajtaját, hogy az visszacsapódott a falról, és egy dühös alfa acélos markában állt meg.

Yibo tajtékzott a dühtől, ahogy ott állt az ajtóban, a teste annyira remegett a haragtól, hogy még nemzőapja is rácsodálkozott.

- Mi ez a házassági baromság? – dörrent rá Yibo.

Apja olyan megvetéssel mérte végig, mintha egy kupac kutyaszart venne szemügyre; miközben hangja hűvös és kimért maradt, amikor megszólalt: – Megkértem Xiao Zhan kezét, ő pedig elfogadta.

- Most szórakozol velem?

- Szórakozni? Nem. – Qingheng Jun megrázta a fejét miközben kényelembe helyezte magát királyi méretű, faragott székében. – Megkértem a férfit, akibe szerelmes lettem, hogy jöjjön hozzám, s be kéne számolnom neked?

Yibo érezte, hogy megtántorodik, mintha gyomorszájon vágták volna.

- Szerelmes? Te? – horkant fel.

Az öreg egyetértően hümmögött.

Yibo ökölbe szorította a kezét, és nagyot csapott az asztalra.

- Ez kibaszottul nevetséges... Magyarázatot követelek! – emelte fel a hangját dühösen.

- Hogy merészelsz kérdőre vonni? – Qingheng Jun mereven meredt rá, a szemöldökét ráncolta, aztán olyan hatalmasat csapott az íróasztalra, hogy a telefonkagyló leugrott a helyéről. A kisugárzása épp oly sötét volt, mint a lelke... és olyan dühös, hogy úgy tűnt szinte eszét vesztette. Yibo úgy érezte – most életében először – mintha apjában dühöngő bikák vágtatnának benne, és több ezer pata dübörgése az őrületig fokozta a haragját.

Yibo dühösen meredt az apjára.

- Igen, be kell számolnod nekem! – sziszegte.

- Nem tartozom magyarázattal! – rivallt rá az apja. – Senkinek, legyen az családtag vagy idegen, nincs joga beleszólnia a magánügyeimbe.

- Ne beszélj itt nekem hülyeségeket, nagyon jól tudod, hogy ki ő nekem!

Qingheng Jun lassan felemelkedett a székéből, és mélyen a szemébe nézett.

- És Yu Ming kicsoda? – sziszegte a férfi, miközben tett egy jelentőségteljes lépést a fia felé. Yibo megrökönyödött, olyan fájdalmat érzett a mellkasában, mintha valaki golyót röpített volna a mellkasában, csak valahogy elkerülte a figyelmét a lövés. – Mondd meg nekem, Yu Ming kicsoda? Hadd segítsek egy kicsit... a feleséged! Elárultad és elhagytad a férfit, akit szeretsz. Aztán az egész család szeme láttára... saját akaratodból... vetted el Yu Minget! Nem tartott senki puskát a fejedhez! Szóval elég legyen a képmutatásodból! Ez a házasság a Wang család érdeke.

- Tudod mi a legjobb döntés mindannyiunk számára? – kérdezte összeszorított foggal Yibo. – Hogy feladod ezt a nevetséges házassági ötletet... és minél hamarabb visszatérsz Fuzhou-ba a kis szeretődhöz.

- Ezt gondolod? – kérdezte Qingheng Jun. – Oké, visszamegyek Fuzhou-ba.

- Jó, akkor nincs gond. – fordult el Yibo, keze már az iroda ajtaján kilincsén volt, amikor Qingheng Jun megszólalt.

- Majd ott összeházasodunk Xiao Zhannal. – Yibo megdermedt, hátrapillantott a válla fölött, és tekintete apja eltökélt pillantásával találkozott. – Eljöhetsz az esküvőre, ha akarsz.

Yibo megvárta, amíg a szárnyas ajtó becsukódott az apja mögött, aztán felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe akadt és teljes erejéből a falhoz vágta. A kristály hamutartó ezer apró tört, miközben egy fej nagyságú bemélyedést hagyott a falban.

Apja példáját követve kilépett az irodából, pont amikor a folyosó végén csilingelve kinyílt a lift ajtaja. A fekete tolószék halkan felzúgott, mire Yibo a hang irányába fordult. A szíve összeszorult, amikor megpillantotta húga aggodalmas tekintetét. Lisha egy autóbaleset következtében tolókocsiba kényszerült, amivel nem csak elveszítette bohém fiatalkorát és a szabadságát, de minden egyes nap el kellett viselnie az állandó kiszolgáltatottságot és az egészségügyi problémákat.

Miután évekig a saját szerencsétlenül alakult élete – és Xiao Zhan elvesztése – miatt kesergett, fel sem merült benne, hogy távolléte mennyire megnehezítheti a húga életét. Hiszen amíg ebben a házban élt, ő és Xiao Zhan voltak a támaszai... miután elment már csak Xiao Zhan, most pedig... Már nem maradt más öröme az életben, minthogy a szobájának ablaka előtt ül és bámul kifelé a kertbe.

- Hugocskám.

Lisha elmosolyodott.

- Valószínűleg egész Nanping értesült a hazatérésedről. – mondta a lány, miközben Yibo nyomott egy puszit a homlokára. – Alig egy óra alatt sikerült mindenkivel összeveszned. Nem kis teljesítmény, azt meg kell hagyni.

- Én is örülök, hogy látlak. – dörmögte Yibo.

- Beszéltél Xiao Zhannal?

Yibo leült a dolgozószoba előtti padra.

- Hallani sem akar rólam... – hangja elcsuklott, ezért meg kellett köszörülnie a torkát és megdörzsölte a homlokát. – ...és eltökélte magát a házasság mellett. – Yibo előbbre hajolt a padon. – Mi a fene folyik itt? Mi történt az elmúlt két évben, amiről nem tudok?

Lisha hallgatott egy darabig.

- Apa a tavalyi évforduló vacsoráján hozta szóba először az esküvőt, nem sokkal azután, hogy Xiao Zhan visszatért a birokra. – Lisha megrázta a fejét. – Senki sem hitte, hogy komolyan gondolja... az pedig hogy kit akar elvenni, szóba sem került. Mindenki számára abszurdnak tűnt még a feltételezés is, hogy apa újranősüljön...

- Várj! – emelte fel a kezét Yibo tiltakozásképp. – Hogy érted, hogy Xiao Zhan visszatért a birtokra?

- Három hónappal azután, hogy elvetted azt a ku... azt a nőt... – Lisha nagyon igyekezett, hogy kulturált stílusban és hangon beszéljen a sógornőjéről, láthatólag kevés sikerrel. – egyszerűen eltűnt. Wen Zhu Han mindenkinek azt mondta családi okokra hivatkozva mondott fel. A tavalyi évforduló előtt jött vissza dolgozni, valamikor májusban. De Yibo... egészen a múlt hónapig... a házasság témája szóba sem került apa részéről.

Yibo szemöldöke a magasba szaladt.

- Egy hónapja?! – kiáltotta dühösen. – Ezt most rohadtul komolyan mondod?

- Két nappal ezelőtt tudtam meg, hogy Xiao Zhant akarja elvenni! – válaszolta a lány ugyanolyan hévvel. – Lehetsz rám akármilyen dühös, de akkor sem én voltam az, aki két évvel ezelőtt hátat fordított ennek a családnak! Tudom, hogy szart sem számít neked a családunk jó hírneve vagy a vállalat, de cserbenhagytad a bácsikánkat..., ahogy engem és Xiao Zhant is. Szóval, ha valakire dühös akarsz lenni, akkor nézz tükörbe! – hangja maró düh volt, miközben hátra tolatott a kerekes székével, megfordult és halk berregéssel visszaindult a lift felé.

- Most meg hova a francba mész?

- Készülni a New Yorki maratonra.

- Az csak novemberben lesz!

- Kapd be!

Mire Lisha mögött becsukódott a lift ajtaja, Yibo már elég dühös volt ahhoz, hogy tüzet okádjon.