Descendants of the Sun

15 fejezet

Hideg verejték.

Yibo hideg verejtékben ébredt. A bőre minden egyes négyzetcentimétere csatakos volt az izzadságtól, a szíve olyan hevesen vert, mintha valaki lecserélte volna egy robotgépre. Felült az ágyban, és torkát egy kétségbeesett kiáltás hagyta el..., ami nem csak a rémálom utolsó nyomait űzte el, de saját megdöbbenését is tükrözte.

Ahogy a helyiség ismerős kontúrjai lassan kirajzolódtak előtte, a felismerés villámként csapott le rá: nem a saját hálószobájában volt. A lakosztályát a sötétbarna és krémszín harmóniájában tervezték meg. Fehér voile függönyök függtek a barna keretes ablakok előtt. Keményfa padló borította a hálószobát, a fürdőben arannyal erezett fehér márvány volt. Ehhez képest egy aprócska városszéli kis ház, aprócska hálószobájába ébredt. A berendezés egyáltalán nem emlékeztette a Wang ház fényűzésére, mentes volt minden luxustól. A bútorok kényelmesek és praktikusak volt: egy pár kifakult, puha foltvarrott szőnyeg, a sarokban egy hintaszék a könyvekkel roskadásig megpakolt szekrény mellett. A ruhái a hintaszékben hevertek, szépen, összehajtogatva.

Xiao Zhan hálószobájában volt!

Ez nem értette.

Arra emlékezett, hogy a férfi házához jött és beszélgettek, de az azt követő események teljesen homályosak voltak a számára.

Oldalra kapta a fejét.

Álmaiban Xiao Zhan ott feküdt mellette, meztelen válla kilátszott a takaró alól – csábította, aminek egyszerűen képtelen volt ellenállni. Finoman odahajolt hozzá és apró csókokkal borította be finom fehér bőrét. De a férfinak... most nyoma sem volt.

Az első sokkhatást, a második követte.

Valaki dörömbölni kezdett a ház ajtaján.

Ahogy hirtelen kiugrott az ágyból, magára kapta a nadrágját és az ingét, de rosszul lépett, és visszahanyatlott az ágyra.

Nem érdekelte, hogy ki az, odament az ajtóhoz és résnyire nyitotta.

- Zhiyuan, te mit keresel itt?

- Mi a faszért nem említetted, hogy az apád átruház rád mindent?

- Neked is szép jó reggelt. – sziszegte Yibo, amikor szélesebbre tárta az ajtót és beengedte a barátját a házba, majd becsukta maguk mögött az ajtót. – Kávét esetleg?

Zhiyuan rámeredt.

- Még hogy reggelt...

- Oké! Rendben! – emelte fel a kezét ártatlanul, miközben átsétált a konyhába és töltött magának egy bögre kávét. – Azért nem említettem, mert kibaszottul én sem tudtam róla... egészen tegnap estig. Xiao Zhan említette meg...

- S ezt az aprócska tényt mégis mikor állt szándékodban megosztani velem?

Yibo színpadiasan kitárta a karját.

- Számít egyáltalán?

- Természetes, hogy számít! – sóhajtotta Zhiyuan fáradtan. – Egy csomó időt és energiát megspórolhattam volna tegnap a bíróságon... Még annak az idióta Song Yunak sem kellett volna benyalnom, csakhogy lássam azt a rohadt házassági szerződést.

Yibo letette a bögrét a pultra, hangja egy pillanatra megremegett az aggodalomtól, amikor megszólalt:

- Megtudtál valamit belőle?

Zhiyuan felemelte komoly tekintetét.

- Először is, sajnos a szerződés nem ütközik a Wang Családi Alapszerződéssel. Másodszor, semmit szokatlant nem fedeztem fel, amikor átolvastam. A szokásos jogi halandzsa a vagyonkezelésről, a közös- és különvagyonról és a részesedésekről. Azonban... – az ügyvéd hangja elhalkult, mintha megfontolná, hogy folytassa.