Descendants of the Sun

11 fejezet

Miközben Yibo lerobogott a lépcsőn, csak a tegnap este történtek jártak a fejében.

Az az asszony, aki könyörgő tekintettel révedt maga elé a kórházi ágyban, mindig is többet jelentett a számára, mint egyszerű házvezetőnő a Wang család birtokán. Anya – aki ugyanazt a szeretet adta neki és Lishanak, mint saját gyermekének és felnevelte őket – miután a mamájukat elvesztették. Mrs. Xiao mindig is kortalannak és legyőzhetetlennek tűnt, akár egy szuperhős... s most úgy látni – fizikailag összeomolva, kiszolgáltatottan és védtelenül –, pusztító volt.

Xiao Zhan önmarcangolása – mivel úgy gondolta ő a felelős azért, amiért az édesanyja kórházba került – pedig csak még inkább feltüzelte Yibo izzó haragját.

Az apja keze is benne van a dologban.

Ebben biztos volt.

Az éktelen harag újult erővel támadt fel benne, majd egy cifra káromkodás kíséretében belépett a társalgóba, amikor Zhiyuan épp kiszolgálta magát: a jégkockára ömlő whisky hangjára Yibo sóvárgása egy totális alkoholfüggő őrjöngő vágyává fokozódott.

- Nem bánod, ha én is megosztozom veled ezen a kincsen? – motyogta, miközben gondosan becsukta maga mögött a társalgó fatáblás ajtaját. Olyan témáról kellett beszélniük, amit másoknak nem szabad hallaniuk. – Bevallom, azok után, ami tegnap este történt, nem hittem, hogy eljössz.

- Én sem. – Zhiyuan kitöltött egy nagy adagot egy zömök kristálypohárba. – Később megértettem, miért gyanakodtál rám.

Yibo fáradtan megdörzsölte az orrnyergét.

- Hosszú éjszaka? – kérdezte az ügyvéd felé fordulva.

- Igen. Figyelj, nem akarlak siettetni, de...

- Komolyan gondolod a válást?

- Teljesen.

- Kötöttetek házassági szerződést? – Amikor Yibo megrázta a fejét, Zhiyuan káromkodott egyet. – Van rá esély, hogy megcsalt?

Yibo megdörgölte a halántékát: megpróbálta egy pillanatra elfelejteni a tegnap este minden mozzanatát... és azt amit látott.

- Nem tudok róla. – mondta két korty között. – Ebben a házban lakik két éve, élősködik a családomon, és manikűröztet.

- Ez pech.

Yibo felhúzta a szemöldökét.

- Nem tudtam, hogy ennyire előítéletesen vélekedsz a házasságról.

- Ha megcsalt, akkor erre hivatkozva csökkenthetjük a tartásdíjat.

- Én nem voltam mással. – Kivéve Xiao Zhannal, körülbelül százezer alkalommal képzeletben, miután elhagyta ezt az istenverte házat.

- Ez nem számít, hacsak nem akarunk pénzügyi támogatást kihúzni Yu Mingból.

- Egyetlen dolgot akarok tőle; megszabadulni.

- Ha jól emlékszem van egy markológépetek. – Yibo értetlenül összevonta a szemöldökét. – A szomszédos birtokon pedig rengeteg elhagyatott hely van.

Amikor Zhiyuan vigyora még szélesebb lett, Yibo szárazon megjegyezte:

- Igazi úriember vagy.

- Tudom. – az ügyvéd megköszörülte a torkát. – Komolyra fordítva a szót. Yu Ming számít a válásra?

- Közöltem vele.

- De elhiszi?

- Itt vannak nálad a papírok, amiket alá kell írnom? – Amikor Zhiyuan bólintott, Yibo vállat vont. – Nos, akkor amint kézhez kapja, tudni fogja, milyen komolyan gondolom.

Zhiyuan kinyitotta az aktatáskáját és átnyújtotta Yibonak a szükséges iratokat.

- Amint megvan az aláírásod, egyenesen a városba megyek, és beadom a kérelmet egy "baráti" bíróhoz, aki tartozik nekem egy-két szívességgel. A bíróságnak ezután mérlegelni kell, hogy visszafordíthatatlanul megromlott-e a házasságotok, de mivel ti ketten már két éve különváltan éltek, ez nem jelenthet problémát.

- Mennyi időbe telik?

- A rendőrfőnök régi jó barátunk, szóval szerintem azonnal kézbesíteni fogja az idézést. Már több mint hatvan napja külön éltek... – emelkedett fel a székből Zhiyuan. – de ha te úgy döntesz, hogy itt maradsz, neki a lehető leghamarabb el kell hagynia a házat, különben azzal fognak érvelni a bíróság előtt, hogy ismét együtt éltek. S akkor újabb két hónapra elhúzódik az ügy.

- Nem – Yibo megrázta a fejét. – azt nem engedhetem meg! Ki kell mondaniuk a válást, még a hétvége előtt... különben nem lesz esélyem megakadályozni Xiao Zhan házasságát.

Zhiyuan lehajtotta az italát, aztán ismét jeget és whiskyt töltött a poharába.

- Ennyire komoly a helyzet?

- Igen. – Yibo felállt a székből, odasétált a bársarokhoz, és töltött magának néhány ujjnyi whiskyt, majd nekidőlt a kisméretű pultnak. – Lenne még valami...

Zhiyuan csípőre tette a kezét, és a szőnyegre bámult.

- Folytasd.

- Emlékszel Mrs. Xiao-ra, a házvezetőnőre?

- Xiao Zhan édesanyja? – Yibo bólintott. – Kedves asszony.

- Tegnap tudtam meg, hogy kórházban van... lassan egy éve.

Zhiyuan döbbenten pislogott.

- Micsoda? De hát miért?

- Légzés hiánya okozta agykárosodás. – Zhiyuan hosszú káromkodásba kezdett, Yibo pedig a hajába túrt, és legszívesebben tőből kitépte volna. – Sem beszélni, sem mozogni nem tud. Az orvosa azt mondta minimális az esélye annak, hogy a saját lábán hagyja el a kórházat... Arról beszélt, hogy lekapcsolják a gépekről, amik életben tartják.

Zhiyuanre pillantott. A férfi továbbra is le volt döbbenve, a szeme tágra nyílt, az arca fakó volt és holtsápadt.

- Mit tehetnék az ügyben?

- A kórházi kezelés költségei a plafont verik, amit Xiao Zhan képtelen lenne hosszútávon egymaga finanszírozni.

Zhiyuan tekintete megvillant. Más körülmények között szórakoztató lett volna látni, amint beszélgetőpartnerének leesik a megfejtés: régi barátja arcán csak lassan fénylett fel a megvilágosodás.

- Azt hiszed apád ezzel zsarolja Xiao Zhant?

- Tudom. Biztos vagyok benne. De bizonyítékra van szükségem. – Körbelötyögtette a whiskyt a metszett kristálypohárban, aztán felhajtotta. – Ismersz valakit kórházi körökben, aki esetleg ki tudna deríteni valamit?

Zhiyuan megdörzsölte a szemét.

- Ha be is igazolódik, hogy apád állja Mrs. Xiao kórházi számláit, az nem bizonyítja a zsarolás tényét, remélem tisztában vagy ezzel. – Yibo dühösen összeszorította az állkapcsát. – Ne vedd sértésnek, de az apád elég okosnak tűnik ahhoz, hogy jól elrejtse a nyomait... és félek, hogy a házassági szerződése Xiao Zhannal szintén zsákutcába fog vezetni.

Yibo felkapta a kristálypoharat az asztalról, és teljes erejéből a falhoz vágta. A pohár ezer apró darabra tört, és egy ököl nagyságú bemélyedést hagyott a falban.

- Ha nem találunk valamit – vicsorogta – Xiao Zhan nem éli meg az esküvő másnapját!

Zhiyuan nyelt egyet, remegő kezét nadrágjának zsebébe csúsztatta, aztán bólintott.

- Azonnal intézkedem!