Descendants of the Sun

13 fejezet

Nanping városának bírósági épülete modern épületegyüttes volt, amely egy egész tömböt foglalt el a Jianxi folyó partján. Számos bejárata volt, amelyen kosztümös nők, öltönyös férfiak és rendőrök áramlottak kifelé és befelé egyaránt.

Zhiyuan a bíróság hűvös, félhomályos folyosóján állt, megfeszített várakozással a tekintetében. És kezdett baromi türelmetlen lenni. Többször is idegesen fekete Audemars Piguet órájára pillantott, abban a reményben, hogy a számok mágikus gyorsabban forognak egy méregdrága óra aranyozott mutatóján, de az idő lassan telt, és minden egyes perc végtelennek tűnő kínszenvedést jelentett.

A körülötte lévő emberek sietve, de csendesen jöttek-mentek: aktatáskájukat idegesen szorongató ügyvédek; tanúk, teremszolgák és ügyészek – mindegyikük arcán a feszültség jelei tükröződtek. A folyosó hangjai között éles ceruzák sercegése hallatszott, mintha az utolsó pillanatban még a végső simításokat végeznék az ügyfelek védőbeszédében.

- Zhiyuan!

Zhiyuan elhúzta a száját, sietve egy kellemes üzleti mosolyt erőltetett magára, hogy leplezze az arcára kiülő undorát, de kezet rázott a nála csupán két évvel idősebb férfival.

- Song Yu.

- Mi a helyzet?

- Örülök, hogy látlak. Rég találkoztunk.

Zhiyuan egyetértően bólintott.

- S ez így van jól.

- Mit keresel a bíróságon? Ritkán látni téged errefelé.

Zhiyuan felemelte a kezében tartott sárga nagy alakú borítékot.

- Nagytakarítást végzek. Egy régi barátom megkért, hogy dobjam ki a szemetét.

Song Yut, nem lehetett éppen a szürke ügyvédi irodákban dolgozó, begyöpösödött jogászainak mintapéldányának nevezni. A fickóra épphogy csak az nem volt kiírva, hogy elit: rendkívül jól öltözött és jóképű, ráadásul dúsgazdag is volt – nem csoda, hiszen olyan ügyfélkörrel rendelkezett, akik a felső tízezer krémjéhez tartoztak. Méregdrága halszálkás öltönye karcsú alakjára volt szabva, a kezében vékony aktatáskát tartott. Csak két évvel volt idősebb nála, mégis úgy fogyasztott el három feleséget az elmúlt öt évben – mintha csak édes nassolni valót falatozna –, hogy az arcán nem mutatkozott egy cseppnyi megbánás sem.

Song Yu végigsimította az öltönye elejét.

- Micsoda remek barátság. Milyen kár, hogy ez nem mondható el Wang Qingheng Junról. – Zhiyuan a férfire pillantott, egy lusta mosoly kíséretében megigazította öltönyének hajtókáját. – Hiszen ahelyett, hogy egykori bizalmasa fiának adta volna át az ügyei intézését, inkább egy külsős ügyvédet fogadott fel, nemdebár? Úgy tűnik, nem minden a hírnév, Mr. Meng.

Zhiyuan összevonta a szemöldökét.

- Ezt mégis honnan tudod?

- Jól értesült vagyok.

- Nos, nem tudom, honnan származik ez a pletyka, de alaptalan, mivel a Wang család hivatalosan nem bocsátott el. – Amikor Song Yu ránézett, azonnal meglátta a tekintetében ülő igazságot, mert a fickó arcára fagyott bárgyú mosolya. – Felfogadhat Qingheng Jun száz ügyvédet is, ha olyan kedve van; elkészítetthet milliónyi szerződést, de egyik sem emelkedik jogerőre, addig amíg a Wang Családi Alapszerződés hivatalos pecsétje rá nem kerül a dokumentumra. Gondolom, ezt Qingheng Jun elfelejtette megemlíteni neked. – Song Yu arcáról eltűnt a mosoly, bőre sápadttá vált, és összeszűkült szemmel nézett rá. – A pecsét, azonban az apám után, az én birtokomba került. Ezért... – Zhiyuan, most arcán most egy elégedett mosoly terült szét, ahogy a férfi felé fordult. – bármit is bízott rád Wang Qingheng Jun, az alapszerződés pecsétjének hiányában, bármely általad vagy más ügyvéd által összekészített dokumentum vagy szerződés hiteltelen, és könnyedén megtámadható és kifogásolható, ha bírósági tárgyalásra kerülne sor.

Song Yu keze ökölbe szorult.

- Az a szerződés csak a Wang vállalat ügyeire vonatkozik.

- Az a szerződés mindenre vonatkozik!

Song Yu mérlegel.

- Nézd, Song Yu, sosem voltunk puszipajtások, és ez tény. – Zhiyuan folytatja. – De sosem kételkedtünk egymás szakértelmében. Nem különösebben érdekel, hogy Qingheng Jun másfelé kacsingat, ha a jogi ügyeit akarja intézni... mindaddig, amíg nem megy szembe az Alapszerződéssel, és persze, nem okoz kárt azoknak az embereknek, akik nekem is fontosak. Ezért hajlandó vagyok felajánlani a segítségemet. – Song Yu felvonta a szemöldökét. – Átnézem a szerződést, ha tényleg stimmel vele minden, akkor megkapod rá a pecsétet és jogerőre lehet emelni, de ha nem, akkor futhatod tovább az üres köröket.

- Qingheng Jun nem fog örülni, ha megtudja, hogy beavattalak.

- Ha igazán ismernéd Qingheng Junt, akkor tudnád, hogy nem tűri a visszautasítást. – mondta Zhiyuan. – Ha megtudja, hogy még egy olyan egyszerű feladatot sem sikerült megoldanod, mint egy szerződés hitelesítése, mit gondolsz, meddig fog tovább alkalmazni? – Zhiyuan megvonta a vállát, majd elindult az ellenkező irányba. – De a te döntésed.

- Várj. – szólt utána Song Yu néhány másodperccel később. – Ígérd meg, hogy senkinek nem beszélsz arról, hogy konzultációt kértem tőled.

- Rendben van.

Song Yu bólintott, majd körülnézett a túlzsúfolt folyosón, és az egyik éppen üressé váló tárgyalóterem felé bökött a fejével. Zhiyuan követte, mindketten felmentek a bejárati ajtóhoz vezető alacsony lépcsőn. Ám mielőtt beléptek volna a terembe, Zhiyuan észrevette a folyosó végén álló Wang Qingheng Junt, aki éppen azzal a bíróval beszélgetett, akihez ő is éppen készült. A Wang családfő úgy veregette vállon és nevetett együtt a bíróval, mintha régi cimborák lennének, majd bizalmas pillantásokat vetve, elvonultak.

A látvány egy pillanatra megállította, a gyomra összeszorult és rossz érzés kerítette hatalmába, de belépett az üres tárgyalóterembe, és becsukta maga mögött az ajtót.