Descendants of the Sun

16 fejezet

Beijing

4 évvel később...

- A rohadt életbe már, Wang Yibo! – emelte fel a hangját dühösen Qin Song. – Komolyan nincs jobb dolgod, mint a kanapém előtt heverészni?

Yibo lassan reagált a kérdésre, mert totál részeg volt.

Amikor nagy nehezen kinyitotta a szemét, valószínűleg komikus látványt nyújthatott, mert Qin Song ajka akaratlanul is felfelé görbült.

- Nincs. – dünnyögte, miközben a szájához emelte és nagyot kortyolt a vodkás üvegből. – Minden tökéletes, csak én... és a vodkás üveg. – jelentette ki kissé bágyadt hangon, miközben a mellkasához szorította az üveget.

- Reggel kilenc óra!

- Hát... boldogságóra van, drágám.

- Már lassan négy éve, hogy gyökeret vertél ide!

Ahogy újra az ajkához emelte az üveget, csalódottságot érzett, amiért ilyen súlytalannak érezte. Az üveg alján ugyanis csak néhány milliméter maradt, pedig még a háromnegyedéig volt, amikor a kanapéhoz botorkált... mióta is ülhet itt? Nem tudta volna megmondani.

Maga elé meredt.

Három üres vodkás üveg feküdt a lábánál... de még mindig magánál volt. Tragikus módon az elméje elég éles maradt ahhoz, hogy állandóan képekkel és víziókkal bombázza, amik mint festéklövedékként csapódtak be az agyába.

Látta a gyönyörű húga, Lisha csalódott tekintetét, amikor négy évvel ezelőtt beszállt az autóba és újra hátat fordított a családjának. Élete szerelmét, Xiao Zhant, ahogy a kegyetlen és erkölcstelen apja gyűrűjét viseli kecses kezén... annak a tudatában, hogy soha többé nem tarthatja a karjai között, nem ölelheti, nem csókolhatja, nem szeretheti... és nem álmodhatnak a közös jövőről.

Nagyjából ebben a körben mozogtak a belső képek.

Amikor a Gucci papucscipő hangja egyre közelebbről hallatszott, forgatni kezdte a szemét. Amikor régi barátja megállt előtte, Yibo még csak fel sem nézett.

- Hagyj békén. – mondta.

Qin Song hanglejtése ezek után jobban hasonlított egy kiképző őrmesterére, mint egy szívélyes barát hangjára.

- Kelj fel innen, most rögtön!

- Hagyj már végre békén!

- Oké, csinálhatjuk ezt nehezen, vagy még nehezebben – folytatta Qin Song.

- Egy egész csokornyi választási lehetőséget adsz. Milyen nagylelkű!

A benne megbúvó örök ellenzék szeretett volna engedetlenkedni, csak hogy megnehezítse a barátja dolgát és megtudhassa mivel jár a "nehezebb" út. Qin Song nagyon lassan térdelt le a kanapé mellé, mert úgy vélte, ebben a helyzetben nem tanácsos semmi hirtelen mozdulatot tennie. – Mit művelsz?

- Itt ülök... és iszom.

- Igen, azt én is látom. Hány üveget döntöttél ma magadba?

- Nem eleget. Még mindig magamnál vagyok.

- Nem akarod végre elmondani, hogy mi történik veled?

- Nem nagyon.

- Xiao Zhan... elhagyott? – Yibo olyan keményen harapta össze az állkapcsát, hogy érezte, ahogy fogai összecsikordulnak. – Éjszakánként az ő nevét motyogtad álmodban...

- Hát... igen. Miközben én itt ülök, a szerelmem egy másik férfival van. Nem mellesleg az apámmal. Említettem már? – Qin Song megrökönyödött. – Az apám megérinti... igen, szóval... megadja neki, amire szüksége van... Ő... – Yibo elhallgatott, mielőtt a gondolat örvény teljesen magával rántotta az őrületbe és a depresszióba. Yibo hátrahajtotta a fejét a kanapé párnájára. – Iszol egy kis vodkát? Nem? Oké... akkor majd én iszom helyetted is.

Yibo talált egy teli üveg Jack Daniels-t a kanapé alá gurulva, de Qin Song kivette a kezéből, mielőtt a szájához emelhette volna.

- Elég lesz. Hagyd abba az ivást! – parancsolta Qin Song, miközben megfogta a könyökét és állásba húzta.

Yibo az egyensúlyát elveszítve megingott, és hátratántorodott, le a kanapéra; a teste megcsuklott, mint egy összecsukható asztal, de Qin Song elkapta, mielőtt előrebukhatott volna és betörhette volna a fejét a kristályüveg dohányzóasztalba. Yibo küzdeni akart a férfi ellen, mert annyira gyűlölte önmagát és az állapotát.

A mobiltelefonja néhány perccel később megszólalt. Anélkül, hogy felnézett volna, a dohányzóasztal felé nyúlt, felvette a telefont és várta, hogy – bárki legyen is az – belekezdjen a mondadójába.

- Yibo! – Lisha zaklatott hangja tele volt rémülettel, mire Yibo megmerevedett, és úgy tűnt, mintha a másodperc törtrésze alatt hirtelen kijózanodott volna.

- Lisha? Mi történt?

- Apa meghalt.

Yibo hátradőlt a kanapén.

Szeretett volna mondani valamit.

Egyszerűen csak... nem emlékezett rá, hogy micsodát.