Az eső – amelyet egyetlen időjárás-előrejelzés sem jelzett – péntek délután, kicsivel öt óra után kezdett el esni. Miközben a személyzet az asztalokat terítette a vacsorához, Yibo érezte, hogy megváltozott a levegő illata, és kinézett az ablakon.
A horizonton, közvetlenül előtte, hatalmas fekete felhők tornyosultak, a gomolygó sötét alakzatok magasan emelkedtek az ég felé. A szél felerősödött, a természet ereje kézzelfoghatóvá vált, miközben a légkört uraló feszültség egyre csak növekedett a közelgő vihar előtt. Miközben egy villám hasított keresztül a felhőmonstrum talapzatából a föld felé, Yibo telefonja megcsörrent a zsebében.
- Azt mondják jót tesz a pezsgőnek a hűtés, – mondta vigyorogva Yibo a telefonba. – de ez lassan belefagy a jégvödörbe.
Nem érkezett válasz.
Yibo erősebben markolta a telefont.
- Mi történt?
- A bíró elutasította a keresetünket.
- Akkor vidd egy másikhoz.
Hosszú. Nehéz. Sóhaj.
- Az összes bíró elutasította a keresetet. – Zhiyuan komor szavai úgy érték, mintha tökön vágták volna egy lökhárítóval. – Az apád... megelőzött minket.
Amikor a vonal megszakadt, Yibo összeszorította az állát, és igyekezett úrrá lenni a dühén, hogy ne vágja a falhoz a telefont. Tudta, hogy semmi jó nem származna abból, ha még azt is elveszíti ebben a helyzetben.
A következőben pillanatban egy cikázó villám csapott le az égből.
- Yibo...
Nem vesztegette az időt azzal, hogy végig hallgatja barátja kifogásait, egyszerűen kirontott a házból és bepattant az udvaron parkoló terepjáróba. A Jeep Wrangler motorja hangosan felbőgött, és rátaposott a gázra. Egy éles kormánymozdulattal kikanyarodott a mellékútról, aztán végig száguldott a főúton Nanping belvárosa felé.
Közben a kisebb viharok viharrá fokozódott: villámok csapkodtak és sisteregtek; mennydörgött és a terepjáró tetején ököl nagyságú esőcseppek kopogtak.
Amikor átért a Chongyang folyón átívelő hídon, megint tövig nyomta a gázt, mivel a keskeny utcákon szabad volt előtte az út.
A város túlsó szélén, az egyik keskeny utca végén álló ház előtt beletaposott a fékbe. A ház rendszertelenül parkoló kismotorok álltak, elfoglalva minden parkolóhelyet. Továbbhajtott, és egy szűk sikátorban leparkolta az autót, majd a bejárata felé indult.
Felrohant a lépcsőn, épp amikor egy újabb villám cikázott végig az égbolton, és olyan közel csapódhatott be, hogy Yibo füle szinte berobbant fájdalmában.
Megállt Xiao Zhan házának ajtaja előtt... és bedörömbölt.
Az ajtó egy pillanattal később résnyire nyílt, és Xiao Zhan kidugta a fejét.
Ekkor megérezte azt a hihetetlenül finom illatát: tealevél és orchidea. Mély lélegzetet vett, hogy minél több illatot szívhasson magába. Szemét lehunyta, és érezte, hogy vére felpezsdült. Abban a pillanatban, képes lett volna elégni a férfi illatában. Azt az örökké keserédes vigaszt akarta, hogy Xiao Zhan soha nem lesz képes elmenekülni előle, hanem a karjaiban fogja ringatni, miközben minden éjjel a fülébe suttogva megígéri, hogy soha nem fogja elengedi.
- Yibo...? Te mit keresel itt?
- Megpróbáltam mindent... de...
- Tessék?
YOU ARE READING
Descendants of the Sun
FanfictionA Wang-dinasztia generációk óta uralkodik a tea fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, életük a kasztrendszer szigorú és ódivatú szabályai szerint zajlik. Míg a család a látszat alapján él, addig a földszinten...
