Clary még mindig a tegnap történtek hatása alatt volt. Luke, a nevelőapja majdnem meghalt. Szerencsére Magnus, némi segítséggel Alec-től, megmentette a vérfarkast. Clary nagyon szeretett volna beszélni Alec-kel, ő kedvelte a fiút, annak ellenére, hogy eddig hogyan bánt vele, mert nagyon is megértette őt. Meg akart felelni a családja elvárásainak. Tudta, hogy ez számára nem könnyű feladat, el akarta mondani neki, hogy hálás azért, amit Luke-ért tett, de Alec nem volt az a beszélgetős fajta.
– Alec, beszélhetnénk egy percre? – kérdezte félénken. A fiú csak bólintott, és egy üres szobába sétáltak, becsukták az ajtót és leültek egy kanapéra.
– Miről van szó? – kérdezte hidegen Alec.
– Először is szerettem volna megköszönni, hogy megmentetted Luke-ot. Nem tudom, mihez kezdtem volna, ha őt is elveszítem. De nem csak erről van szó. Tudom, hogy ki fogsz akadni, de muszáj valakivel beszélned – Alec már inkább kíváncsian nézett a lányra, mint mogorván.
– Muszáj beszélnem? Kellene valamiről? – kérdezte összezavarodva.
– Igen, határozottan kellene. Tudom, nem igazán kedvelsz, de ez most nem fontos. Amit tenni készülsz, az borzasztó ötlet. Ez az esküvő hülyeség, te is tudod. És még mielőtt ezt feltételeznéd, nem Jace vagy Izzy kérte, hogy verjek értelmet a fejedbe – tette hozzá egy mosollyal.
– Ezt nem értheted, a családomról van szó. Ez a kötelességem. Ilyen egy árnyvadász élete, majd hozzászoksz – válaszolta szemforgatva Alec. Nem volt elég, hogy a testvérei szívták a vérét emiatt, de még Clary szentbeszédét is végig kellett szenvednie.
– Nem, egy rabszolga élete ilyen. Nem tehetsz arról, hogy a szüleid Kör tagok voltak. Hozzák helyre ők, ez nem a te felelősséged. Tényleg képes lennél feláldozni mindent értük? – Clary kérdése megdöntötte az eddigi szilárd elhatározásait.
– Ezt kell tennem – makacskodott tovább az árnyvadász.
– Semmit sem kell tenned. Javasolnék egy kellemesebb utat. Ahelyett, hogy elveszel egy nőt, akit ráadásul alig ismersz, inkább hívd el randizni azt a boszorkánymestert, aki iránt érzel is valamit – vetette fel Clary a remek ötletet.
– Ezt ne – indult el Alec az ajtó felé, de Clary karja megállásra kényszerítette. Morogva ugyan, de visszaült a lány mellé.
– Magnus csodálatos. Hatalmas szíve van, és őszintén törődik veled. Nem azt akarja, hogy azonnal kürtöld világgá, hogy meleg vagy, vagy azt, hogy bejön neked egy alvilági. Ő csak azt szeretné, hogy legalább saját magadnak ne hazudj.
– Soha nem hazudok – jelentette ki dühösen Alec.
– A hazugság nem mindig szándékos. Nem vagy őszinte, amikor az érzéseidről van szó, hogy megvédd magad a sérüléstől. Ez nem bűn, velem is sűrűn előfordul, ahogy mindenki mással – magyarázta egy halvány mosollyal Clary.
– Ez nem helyes. Önző lennék, ha megtenném. Egy erős árnyvadász nem helyezi előtérbe a személyes vágyait – ellenkezett Alec.
– Amit most készülsz tenni, az az önző. Képes lennél haugságban élni, boldogtalanul, csak azért, mert néhány megkeseredett árnyvadász ezt várja el tőled. Ez hülyeség, semmi értelme, és saját magadat teszed ezzel tönkre. Nem ezt érdemled – válaszolta már határozottabban Clary.
– Ha megteszem, a karrieremnek annyi. A családom szégyene leszek – Alec szavai meglepték.
– A szobám falán volt egy idézet. Anya írta fel rá, hogy emlékeztessen, ha elakadok az életben, mindig van rá megoldás – említette meg Clary.
– Mi volt az? – kérdezte Alec, próbálva közömbös maradni.
– "Gyakran láncba verve élünk, és soha még csak rá sem jövünk, hogy a kulcs nálunk volt" – ismételte el Alec-nek a falára írt szöveget. – A lényege, hogy ne várd a megoldást minden problémádra. Azért tenni kell, hogy a dolgok megváltozzanak. A kulcs a kezedben van, már csak ki kell nyitnod az ajtót. Ez bátor dolog, nem mindenki képes rá. De én tudom, hogy egyszer te leszel ez a változás, Alec Lightwood.
Clary drámai módon fejezte be a beszélgetést, de hatásos volt. Alec végre rájött, miért érdemes küzdenie. És bár nem mondta ki hangosan, de hálás volt a lánynak érte.
