Alec úgy érezte, mintha ezer darabra tört volna a szíve. Elmondta Magnusnak, hogy megkérte Lydia kezét, így a varázsló elbúcsúzott tőle.
– Minden rendben? Mintha máshol járnál – kérdezte aggódva Izzy.
– Jól vagyok – tudta le ennyivel a beszélgetést.
Alec egész nap morcos volt, még a küldetéseken sem tudott koncentrálni. Eléggé megviselték a történtek, képtelen volt kiverni a fejéből a boszorkánymestert. A nap végére Izzy megelégelte bátyja viselkedését, és elhatározta, hogy beszél vele. A szobájában talált rá, könnybe lábadt szemekkel ült az ágyán.
– Miért vagy ma ennyire rosszkedvű? Látom, hogy valami baj van, ne is próbáld tagadni – figyelmeztette Izzy, miközben lehuppant mellé az ágyra.
– Elmondtam Magnusnak, hogy Lydia és én összeházasodunk.
– És hogy fogadta?
– Gratulált, aztán elbúcsúzott.
– Akkor ezt érezte Jace – jegyezte meg egy sóhajjal Izzy.
– Ezt hogy érted? – kérdezte zavartan Alec.
– Jace megérezte a fájdalmad. Miután beszéltél Magnusszal, elkezdett lüktetni a parabatai rúnája. Nagyon aggódott érted, ahogy én is – magyarázta kezét a bátyja vállára téve.
– Majd elmúlik, nem halok bele – jelentette ki Alec.
– Ha valami ennyire megvisel téged, annak oka van. Közel került hozzád Magnus, ezt mi is észrevettük. Adj neki egy esélyt, és hívd el randizni – már szinte könyörgött neki Izzy, hogy ne tegye tönkre az életét.
– A családunkért teszem – makacskodott Alec.
– Annyi mindent tettél már a családért, itt az ideje, hogy végre magadért is tegyél valamit – győzködte tovább a lány.
– Ez nem helyes. Nem lehetek ennyire önző.
– Ezt kell tenned Alec, ez a helyes döntés. A szüleink idővel meg fogják érteni – válaszolta Izzy, majd átölelte bátyját.
