40.

149 22 2
                                    

                  ✧༝┉˚*❋ ❋*˚┉༝✧

-Nick szemszöge-

Az álmom annyira mély, és olyan pihentető volt hogy fel sem akartam kelni. Főleg amiatt, hogy tudom Anne fekszik mellettem, és ha kinyitom a szemem újra látni fogom a sötét fátyolként elterülő gyönyörű haját, és azokat a kíváncsian csillogó tengerkék szemeit. Kezemmel az ágy másik oldalára nyúltam, sürgősen keresve tökéletes idomait és puha bőrének tapintását, viszont kezem semmihez sem ütközött. A pléd hideg  mellettem. Sebesen pattantak fel a szemeim, de a szoba ezek után is üres volt, Annenek nyoma sem volt. Már vagy éjjel három lehetett, kint még javában sötét volt.
-Anne!- kiáltom, hátha csak a lakásban bújt meg valahol. De választ nem kapok, igazam volt a házban nincs több ember rajtam kívül. Felállok az ágyról és egyből hívni kezdem Anne telefonját. Nem kapok választ, a belsőmben villámcsapás gyorsaságával terjed szétt a rossz érzés, tudtam hogy valami nincs rendben. A félelem utat tört az ereibe, szememből pillanatok alatt távozott az álom. Molly, hegyezte füleit, mikor kiléptem a nappaliba és felhúztam a cipőm, a kocsikulcsom szorongatva. Hosszasan néztük egymást, egyszer már megmentette Anne életét. Talán jobb lenne ha magammal vinnék egy kiképzett kutyát is.
-Gyere kislány- fogtam meg a pórázt, és rácsatoltam a nyakörvére majd sietősen indultam a kocsimhoz.
      _____________________________

Több órája keringek körbe körbe, az egész kibaszott városban de semmi. A telefonom századjára kapcsol hangpostára, Anne a telefonját sem vette fel. *De vajon hol lehet ?*
Megálltam az iroda parkolójában, hátha a munkahelyén van de az épületben csend honol. Felmentem egészen az irodájába, ahol a lábam egyből beleütközött a telefonja maradványaiba. A képernyő betörött, szemben pedig a falon  repedt rések éktelenkedtek. Más nem volt, ami bármi gyanúsra mutatott volna. A riasztó a fejemben hangosan csengeni kezdett, a fejbőröm bizsereg. A telefonomhoz kaptam, tudom valami biztosan nem stimmel.

-Jézusom ember, éjjel 3 óra- üvölt egy álmos hang.

-Chris, Anne nem hívott, vagy nem keresett?- kérdezem köszönés, vagy bocsánatkérés helyett.

-Nem, de miért?- hallom a háttérből egy női álmos hangot.

-Eltűnt. Elment az éjszaka, és nem tudom hol van. Az irodájában megtaláltam az összetört telefonját, de ő sehol sincs- hangomat egyre jobban befedte a pánik.

-Jó, haver nyugi, figyelj hívom a rendőrséget, és gyere át- mondja aztán, és leteszi a telefont. Egyből megindultam a barátom házához ami hála istennek nem volt messze, de így is körülbelül két perc alatt oda értem, az ideges vezetés nem nekem való. A házuk utcája csendes volt, békés. Eszembe jutott az az éjszaka amikor Anne elhagyott, ahogy a ház verandáján könyörögtem neki hogy jöjjön vissza hozzám. Elszorult a szívem, ami így is egy gyorsvonat sebessegével lüktetett a mellkasomban. Beléptem a házba, ahol Chris és jegyese ültek egy-egy teával a kezükben. Az óra lassú kattogásán kívül egy hang nem volt a levegőben. Érezni lehetett a feszültséget. Idegesek voltak ők is, Catynek sebesen járt a lába az asztal alatt, halk kopogó hangot ébresztve a csendben.

-A rendőrök hamarosan itt lesznek, kérték hogy nyugodjunk meg. - rebegte  Caty.

-Ne aggódj édesem, valószínűleg Anne teljesen rendben van. - fogta meg a vőlegénye a térdét nyugtatásképpen.

-Miért menne el ? Csak így. Te is ismered, Anne nem szokott ilyet csinálni. - a hangom éles volt, cseppet se nyugtató és kedves. - A rendőrök sem fognak csinálni semmit! Kurvára nem fognak. -Üvöltöttem.

-Nick, nyugodj meg. Még azt se tudjuk hogy tényleg baj van-e a lényeg, hogy nyugodjunk le. - néz rám a legjobb haverom kérlelve. Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón, én sietve téptem ki előttük az ajtót. Két, közepesen magas rendőr állt előttem, akik köszönés után, beléptek a lakásba. Molly felállt, körbe szagolta őket a hatalmas dobberman láttán a rendőrök is hátra hőköltek.

Vagy két órája beszéltük a részleteket, lekérték az iroda kameráinak felvételeit, amiknek a fele használhatatlan sistergés volt éjjel fél kettő és három között. Kint, már világos volt a madarak dalolták tele a nyári égboltot, ami kicsit sem javította a feszült hangulatot ami a házban volt. Lassan megérkezett a nyomozó is aki Anne ügyét kezelte, és tájékoztatott minket az elkövetőről aki betört a házába. Lassan már felrobbantam az emberek nyugodt, lassú mozgásától.  Nem fogják fel hogy az élete is múlhat rajtunk ? Innentől kezdve, ember rablás gyanúja állt fent, és percek kérdése volt hogy ne robbanjak fel ott helyben az idegességtől. A rendőrök egy közeli kisbolt kameráin megtalálták az autót, amibe Anne-t tuszkolták bele. A lány kapálózva próbált menekülni de az egyik maszkos férfi felépítésű alak keményen leütötte. A harag villám gyorsan  áramlott szétt a testemben, biztos vagyok benne ha elém kerül az illető a két kezemmel fogom darabokra szaggatni. 

-Az autó lopott, a rendszám nem érvényes. Senki sem látott ilyen autót, a kamerák egészen a város déli határáig vették videóra de onnantól, már sehol sem láttuk. Folyamatosan keresi a csapatunk, de az erdőbe beérve lehetetlen megtalálni. Mostanra már bárhol lehetnek. Se vonat, se repülő nem indult azóta a Déli részről, viszont az autópályára nincs behatásunk. Túl sok kamera, és túl sok autó. Viszont riasztottuk a határokat, így a városból még nem értek ki, és nem is fognak. Itt vannak valahol- mondja a nyomozó tárgyilagosan. A város déli része egy nagy útvesztő. Rengeteg elágazás, és rengeteg kissebb erdő. Sokat voltam arra kiskoromban, sok barátomnak van ott faháza. Azon a környéken sok gyilkosság zajlott le, a hírekben egymás után jelentették be a megtalált holttesteket. Már vagy húsz órája nem aludtam rendesen, az adrenalin, a stressz nyitva tartotta a szemem egész éjszaka.

-Megtalálják- tette rá a kezét a vállamra Christian.

-Alig van remény, te is tudod. Mikor ott voltunk nyáron, többször el is vesztünk.- mondtam, a kezeim remegtek az idegtől. Hírtelen, egy ötlet ugrott a fejembe. Rá néztem Chrisre, akinek fejében ugyan ez az ötlet merült fel.

-A kísértet ház- mondtuk szinte egyszerre

-Miről beszéltek- Jött oda Caty, egy újabb bögre teával.

-Gyerekkorunkban, amikor a haverunknál voltunk hétvégén a faházukban, az erdő mélyén volt egy szinte teljesen szétkorradt ház. Soha se mertünk bemenni és soha sem járt arra senki. Régen több kísértet story szólt arról a házról. Pont elég távol van a többi nyaralótól és pont elég közel az autópályához. -mondtam.

-Akkor, induljunk- szólt oda a nyomozó, miután meghallgatta a gondolatmenetünket. Felkaptam Molly pórázát, és elindultam az autóm felé. Húsz perc figyelmes, halk autó út után kiszálltunk egy kissebb erdőnél. A ház, körülbelül egy kilométerre lehetett bent a sűrű erdőben. A rendőrök a kutyákkal megszagoltatták Anne egyik pólóját, ahogy én is ezt tettem Mollyval, és elkezdődött a halk, és lassú keresés. A kutyák csak a földet szagolták mi pedig koslattunk utánuk. Elegem volt minden hülye emberből akik azt mondták, lassan és csendben kerüljünk oda a házhoz. Én már rég betörtem volna abba a kurva házba hogy megmentsem Annet. A szívem hevesen vert, féltem. Kurvàra féltettem a lányt akit mindennél jobban szeretek. Soha se tudtam neki elmondtani mennyire szeretem. Felborította az egész életemet azóta hogy megláttam abban az istenverte kávézbóban. Onnantól kezdve, csak vele akartam lenni, csak őt akartam az életembe. Hatalmas nagy fájdalmat éreztem ha csak rá gondolok mi van ha valami baja esett. Elegem volt a tétlenségből. Mollyval elindultunk a rövidebb úton úgy, hogy ne vegyenek észre a rendőrök.
Mikor odaértünk, egyből megláttam az autót amit a felvételen is volt. Oda settenkedtem, és benéztem a vezetőfelöli ablakon, de sokkolt ami bent van. Ragasztószallag, három darab útlevél, kötél. Persze minden, ami egy emberrabláshoz szükséges. A vérnyomásom feljebb emelkedett, hallottam az ereimben áramló vért, a szemeim előtt minden ködbe fulladt. Egy dolog járt a fejemben, hogy megmenstem Anne-t.
Befutottam a házba, hogy megkeressem.

the apartment Where stories live. Discover now