Árnyékosztag -Lara története (befejezett)

12. fejezet

A következő pár nap ismét unalmasan telt. Senki nem járt az anyakirálynő palotája felé, vagy látogatta meg őt. Sőt, akármikor sétált a palota útjain egyiküket sem látta. Üzenet sem érkezett. Csak édesapjától egy újabb levél, amit ismételten felbontott valaki. A napok egyre nehezebbek lettek számára, de főleg magányosak. 

Lara szomorúan nézte a távoli horizontot, a változó égboltot, és egyre erősödött benne egy régi érzés, ami édesanyját elvesztéséhez köthető. Az évek múlásával megfogadta ugyan, hogy nem ragad a múltban. Ha olykor enged is a fájdalomnak, a gyásznak, az emlékezésnek, nem engedhet sok teret nekik. Most viszont amikor édesanyja halálának évfordulója van a fájdalom újjá éledt benne. Általában a lányok terelik el a gondolatait, vagy édesapja, Bris, de most egyedül volt. Még az anyakirálynőt se látta az elmúlt napokban, mintha neki is más dolga lett volna, hiszen többször is elhagyta a palotáját.

Az esti szellő megcsapta az arcát, és úgy érezte, mintha édesanyja lenne jelen , és vigasztalásként szólna hozzá a halk susogásával. Egyszer csak valaki egy köpönyeget terített a vállára, mikor felnézett Agnest látta meg, az anyakirálynő pedig leült vele szembe, és megfogta a kezét.

- Drága lányom – szólt együtt érzően, és aggódva nézet a lányra.

- Bizonyára most még nehezebb lehet számodra ez az időszak. De szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül. Itt vagyunk melletted. Az édesanyád büszke lenne rád, és a legfontosabb neki, hogy boldog és erős légy. Emeld fel a fejed, és tartsd szívedben mindazt a bölcsességet és szeretetet, amit tőle kaptál. Az emlékei mindig veled lesznek, és ő továbbra is része az életednek– a királyné intett Agnesnek, hogy távozhat, Lara pedig kíváncsian nézte figyelt, és nagyon hálás volt az elhangzott szavakért.

- Tudom, hogy amióta itt vagy a kapcsolatunk nem épp felhőtlen, és nem egyszer próbára tettelek, vagy próbáltalak kibillenteni, de te álltad a sarat. És ha meg is inogtál, engedtél egy – egy pillantást vetnem a benned lakozó leányra, nem sikerült megfejtenem téged– Lara nem igazán hitt a fülének. Most őszinte vele a Elowen?! Mit szeretne ezzel?

- Kitartásodat, erődet pedig elismerem. Igaz, szinte rabként tartottalak fogva, és korlátoztalak, viszont a megérzéseim azt súgják, hogy nem csak édesapád hűséges a koronához, hanem te magad is. Nem ígérem neked, hogy a továbbiakban nem próbálok rájönni arra, hogy kit is rejt ez a bájos arc, mert szeretném tudni a titkait, de igyekszem kevésbé megnehezíteni az itteni életedet.

Lara nem tudta, hogy mit mondjon ezekre a szavakra. Most először volt vele őszinte az anyakirálynő. Először finoman megszorította a nő kezét, majd megköszörülte a torkát:

- Anyakirálynő, én is elismerem, hogy a korlátozások és a szigor sokszor a jó szándék és az ország érdekei miatt voltak szükségesek . Tudom, hogy a királyság érdekében teszi mindezt, és magam is hű vagyok, ahogy édesapám is. Nem akarom rejtegetni a titkaimat, csak időre van szükségem. Remélem, hogy megérti ezt, és köszönöm őszinteséget.

Lara válasza a tisztelet és hűség hangját hordozta, ugyanakkor megmutatta a készségét az együttműködésre és az ország szolgálatára. De mindent nem mondhat el, így csak remélni tudja, hogy a vele szemben ülő könnyít az életén, és végre maga is munkához láthat. Nem csak morzsákhoz jut hozzá. A királynő rámosolygott és az járt a fejében, hogy sok mindent nem látott még ebből a lányból, de akármi is vezérli, akármik is a titkai, nem vezérli rossz szándék.

- Megbíztam Thoren mestert, hogy holnap kísérjen el a nagytemplomba, hogy méltóképp megemlékezhess édesanyádról. Mindent elrendeztem számodra. A szolgálód is csatlakozni fog holnap hozzád.