Árnyékosztag -Lara története (befejezett)

19. fejezet

A két lány, amikor megérkezett a kapuba, mondhatni némává és mozdulatlanná varázsolta a három férfit, majd beszálltak a kocsikba. Lara aggodalma nem enyhült, és a két herceg sem tudta megnyugtatni őt az indulás előtt.

- Nathan, tudod most nem irigyellek. Van egy olyan érzésem, hogy Lara inkább ideges és dühös ezért a kis kiruccanásért, mint hogy örülne annak, hogy kimozdulhat a palota falai közül – jegyezte meg Ronyn testvérének.

- Igen, észrevettem, de majd megenyhül, ha felszabadul kicsit. Figyelj oda rá, mert nem mindig lesz lehetőségem, hogy veletek legyek – sóhajtott Nathan, hiszen neki itt kötelességei is lesznek.

- Szerintem pont elég figyelmet fognak a lányok kapni, ha megérkezünk. Még mindig nem szoktam, hogy nem egyenruhában vannak, hanem ..tudod, lányok – nézett zavarosan Ronyn. Nathan pedig inkább nem válaszolt, mert a mondat első felén teljesen megakadt. Nem szeretné, hogy Lara mástól kapjon figyelmet, de ez most elkerülhetetlen lesz. Mindeközben a másik kocsiban Kalis próbálta meggyőzni Larat, hogy lazuljon el kicsit, érezze jól magát, és ne mindenhol a veszélyt lássa, de legfőképp próbálta a figyelmét elvonni.

- Láttad, hogy beléjük fagyott a szó, amikor megláttak minket? – kezdte Kalis.

- Én csak azt láttam, hogy Ronyn szeme megállt rajtad – válaszolt Lara.

- Persze, mert mellettem már nem állt senki – nevette el magát a lány.

- Lara, ne légy dühös rájuk. Nathan csak jót akar, mint legutóbb is. Hogy kimozdulj a palota falai közül. A kezed miatt is aggódott.

- Azért még nem is fedtelek meg titeket - sóhajtott fel.

- Tudom, hogy segíteni akar, de ez nem egy szimpla lovaglás az erdőben, ahol rajtunk kívül más nem tartózkodott. Tele lesz a hely emberekkel. Minden szem engem fog vizsgálni. Minden mozdulatomra ügyelnem kell, mindezt úgy, hogy véletlen se keltsek feltűnést, ha beüt esetleg a ménykű – Kalis megölelte, hogy érezze ő itt van, együttérez vele.

- Csak légy önmagad, és nem lesz semmi gond – biztatta.

Miután elérték végcéljukat, a lányok elfátyolozták az arcukat, hogy tartsák az illemet. A kapuban a házigazda üdvözölte őket, Larat pedig Nathan mutatta be. A kert pompázatosan fel volt díszítve. Mindenfelé vendégek beszélgettek, a szolgálók jöttek-mentek. Halk, lágy zene szólt valahonnan. Ahogy beljebb értek, több szempár is rájuk terelődött, majd összesúgtak.

- Ne is törődjetek ezzel – jegyezte meg halkan Ronyn.

Lara igyekezett nyugtatni magát, miközben a hercegek számára ismerős társaságba keveredtek. Az új ismerősök illedelmesen köszöntötték, és a kis beszélgetés közben Lara próbált figyelni a környezetére és megőrizni a nyugalmát. Olykor elmosolyodott, rá-rá nézett a beszélőkre, próbált bekapcsolódni, illedelmes lenni, pedig néha legszívesebben oda mondta volna a véleményét.

- Milyennek találja az életet itt a fővárosban a határvidék után? – érdeklődött az egyik ifjú uraság.

- Mind két helynek meg van a maga szépsége és előnye. A határvidék számomra mindig is az otthonom lesz, mivel ott nőttem fel. Szabad ég, tágasabb terek és csend, hogy az ember eltudjon gondolkodni, megállni, megszemlélni az élet szépségeit. Az emberek pedig őszinték és szívük a helyén van. Itt a fővárosban viszont, ahogy mondani szokás, "a dolgok sosem alszanak vagy állnak meg, mindig mozgásban vannak". Minden pillanatban történik valami. - felelte Lara, mire Nathan elmosolyodott.

- És mi hiányzik a legjobban? – érdeklődött a fiatal úr mellett álló kisasszony.

- A csillagos ég. Sajnos, amióta a fővárosba érkeztem, nem igazán látni az éjszakai égboltot a város fényei miatt, pedig igazán lenyűgöző látványt nyújt, és megnyugtatja az ember lelkét– jegyezte meg Lara őszintén, mert a csillagos égbolt alatti heverészést tényleg hiányolta a szabad élet mellett.