Árnyékosztag -Lara története (befejezett)

5. fejezet

Nathan szívét ismerős érzés kerítette hatalmába, egy fájdalom, amit már rég elfeledett. Jó ideje hordozza magában a szívét megtörő fájdalom veszteségét – elvesztett valakit, aki számára különleges volt, egy nőt, akit képtelen kiverni a fejéből. És most ez a lány hasonló hozzá, itt fekszik karjaiban, és küzd az élettel, sorssal. Ő is bátor volt, erős, és merész. Harci tudása ugyan nem olyan magas szintű, mint az árnyőré. A sors ellene szegült és elvette tőle a szeretet nőt. Miért kellett makacsnak lennie? Miért vagytok ti nők ennyire makacsok? Nathan azóta, minden alkalommal, amikor hasonló nőt lát, megveti tetteiért. Azért veti meg őket, mert erősek, bátrak. Ő csak azokat a nőket tartja igazi nőknek, akik inkább otthon vannak, vezetik a háztartást, és nem sodorják veszélybe magukat. Nathan ezen véleményét vesztesége szilárdította meg. Most ez a régi érzés elevenedett fel benne, gondolataiból pedig ismerős hangok ragadták ki.

-Itt vagyunk – kiáltotta, és újra Lara nézett és arra kérte, hogy tartson még ki egy kicsit.

-Ava? – jutott eszébe hirtelen egy másik lány, aki miatt aggódnia kell.

-Jól vagyok, Ronyn bátyám megmentett – kiáltotta vidáman a kis lány, mire hercegünk is megkönnyebbült.

Egy kis idő elteltével felhúzták őket a szikla peremről. Larat Ronyn karjaiba kapta és a lányok kíséretében a tábor felé indultak vissza. Ava pedig, Nathan karjaiba vetette magát, így nézet a herceg a távozó alakok után.

-Jól van hercegnő? – guggolt le a kis lány elé.

-Jól vagyok, de az angyal jól van? – együtt néztek a távolodok irányába, majd a katonák kíséretében ők is a táborba indultak.

A tábor fel volt dúlva. A fák között lehetett látni az elesett katonák testét. Nem messze a lovaktól Rea, Kalis, Ronyn tevékenykedett. Volt, aki a tüzet táplálta, mások a rabokra vigyáztak, vagy épp a sérülteket látták el.

-Vigyétek a hercegnőt a kocsiba, és jelentést kérek – szólt Nathan parancsa, de tekintete csak egy irányba figyelt.

-Bátyán – lépet oda Ronyn hozzá.

-Épp időben érkeztük, az ellenfél pedig elmenekült, de egyértelmű mi volt a céljuk. Szerencsénk volt, ha a lányok és Oswin nem lépett volna fel, akkor elvitték volna Avát. De ti, hogy a fenébe kerültetek abba a szakadékba?

Nathan nem válaszolt. Teste feszült volt, ideges volt és dühös. Nem mellesleg nem tudta elzárni azokat a régi érzéseket.

-Gyere, ellátom a sebeidet– szólt újra Ronyn, majd feltűnt neki, hogy bátyja mit figyel.-

-Lara rendben lesz. Nem súlyos a sérülése, a lányok vigyáznak rá– a vérveszteségről inkább nem szólt. Jó kezekben van Lara.

-Te ismered őt? – bukott ki a kérdés , ami egyben megállapítás volt Nathan részéről.

-Nem ismerted fel? Ő, Ro tábornok lánya – Ronyn szavai és az elmúlt nap történései értelmet adtak ,vagy legalább is némi választ a koronaherceg számára. Jól emlékszik még arra a szemtelen kis lányra, aki meg annyiszor tört borsot az orra alá, amikor a palotában találkoztak.

Nathan végül öccsével tartott, és hagyta, hogy ellássa a sebeit a másik.

-Szerencsétek volt, ha csak kicsivel később érkezem, akkor végetek. A rabok hallgatnak, és inkább elharapják a nyelvüket, mint hogy beszéljenek. Nyom szinte semmi nem maradt, csak azaz átkozott maszk, amit azaz alak viselt.

Ronyn tényleg épp időben érkezett. Végig hajtotta a lovakat, mert tudni szerette volna annak az okét, hogy miért kérte a bátyja, hogy jöjjön elébe. Avat Reának és Kalisnak sikerült megmentenie még időben, de ha nem érkezett volna az erősítés, akkor odavesznek mindhárman.