Űrbe vágyók és hajthatatlanok

gh

Még egy cikk jelent meg a hírportálokon, melyben az ismeretlen nevű, de ismert arcú lányról írtak. Rövid, tömör sorok;
,,Súlyos sérüléséből hamar felépült..." - ,,Megbocsát a támadójának." - ,,Azt a kérést intézte az ő érdekében tüntetők felé, hogy mindenki bocsásson meg Daniel Hawknak, a támadójának, mert azt szeretné, ha az emberek nem ítélkezve és dühvel viszonyulnának hozzá..."

Megbocsátani. Valaki bocsánatát elnyerni nem könnyű, mert az érzéseink irányítják minden tettünket, esetleg még a gondolatainkat is. Megbocsátani. Én is szeretnék megbocsátani magamnak.

Mikor azt a mondatot olvastam, hogy az érte tüntetőkhöz szól, hallottam magamat felhördülni. Igen, eleinte valóban minden szó az őt ért bántás miatt hangzott el, ám hamarosan kinőtte magát egy olyan érdekké, amiben mindazokért hallatják az emberek a hangjukat, akiket valamilyen igazságtalanság ért.
Egy tegnap megjelent hírben például az állt, hogy a tüntetők ok nélkül járnak az utcákon, idézem: ,,Száraz múltat savanyúvá változtatnak...".
Kurva undorító mondat volt. Azt gondoltam, az ilyen emberek szúrják a másikat hátba a legnyugodtabb szívvel, mivel hogy a leírt szavak hangvételéből ítélve az a hanyag, nemtörődöm embertípus írta, és mindezt nyomtatásba is vitték, senki sem ellenezte a fejesek közül. Bántott a tudat, vagy már inkább az ő helyében éreztem szégyent, hogy ezt le merte írni.
Szólásszabadság. Saját vélemény. Pártoltam mindezt, de nehezen fogadtam el az én elveimmel szembeütköző gondolatokat.

Teljes kettősség az elmémben.

Rögtön az első korty langyos kávé után - mert hagytam kihűlni figyelmetlenségből, a hírek böngészése alatt - hallottam Isabel Joanne nagy sóhaját. A kanapén feküdt, a fél keze a padlószőnyeget súrolta, és egyre hangosabb sóhajok hagyták el az ajkát.

- Min agyalsz, Isa Jo? - fordult hozzá egy idő után Keegan; láthatóan zavarta a folytonos sóhajtozás és a lány arcára kiülő drámai homlokráncolás.

Isabel felült a kanapén abban a pillanatban, ahogy Keegan megemlítette, hogy felfigyelt a viselkedésére. - Jó, mert nem tudom, hogyan kellene bevezetni egy ilyen ötletet - közölte válaszul arra, hogy jeleztem, én is észrevettem a pillanatnyi idegen viselkedését.

- Te jó ég, mi az a nagy ötlet? - kérdezte az időközben felbukkanó Camille. Éppen vörösesbarna haját fogta gubancos kontyba a tarkójánál, miközben lehuppant a párnák és Isabel közé. Isa oldalpillantása szembetűnő volt; egyszerre volt benne csillogás és egy kis tartózkodás, minden, ami a szerelmes exnél még felfedezhető hónapok elteltével is. Camille viszont úgy tett - vagy tényleg nem látta, ami nehezen elképzelhető, vagy figyelmen kívül hagyta, ahogy Isabel Jo ránézett -, mintha ez a közelség köztük, a hangulat és az érdeklődés természetes, egyfajta megszokottság lenne. És az ő pártján álltam.

Hiszen rajtuk kívül mindannyian láttuk, hogy szükségük van egymásra.

- No, mondd - csatlakozott be az éppen elkezdett beszélgetésbe Archer is a konyhának kialakított sarokból átballagva. Leült Camille mellé, mire ő egy ,,milyen jó meleg vagy" - felkiáltással Archernek is dőlt, a fiú pedig átölelte. Camille beleveszett a karjaiba, mosolygott, amitől aztán már Archer is.

- Várjuk meg Eliseot. Teszek egy javaslatot - mondta Isa Jo, keresztbe fonta a mellén a karját, és hátrafőlt a párnákra.

- Milyen témában? - tettem fel a kérdést, de csak egy gyenge vállvonást kaptam.

A kávém felmelegítésével kellett volna foglalkoznom, miután Isabel titokzatosra fogta a mondanivalóját, de tovább pörgettem a híreket, minden hírportálon átfutottam a tüntetéssel kapcsolatos cikkeket, majd találtam egyet, amelyben a nagyobb események időpontját jegyezték le. Félszáz helyszín, csak huszonegy itt, Topekában.