Űrbe vágyók és hajthatatlanok

ab

Együtt mentünk a motel felé a járdán - emberek híján csak szétszórodva, a teret kitöltve. Így nem fértünk el az egyetlen szemből jövő nő mellett.
Szó szerint beleütköztünk. A kávéja kiesett a kezéből, de nem is törődött vele, míg mi sajnálomok hadát mormoltuk el neki.
Csak ránk nézett kifejezéstelen tekintettel, Camille arcán elidőzött, majd elment.

Mindannyian dermedten álltunk és a nő távolodó alakját kísértük szemmel. Az volt a legmeghökkentőbb, hogy egy szót sem szólt, a várt káromkodás is elmaradt. Mint aki nem ezen a világon járt. Kifutott az űrből, vagy hagyta lebegni a testét valahol a Végtelenben.

- Legalább elküldhetett volna minket a francba - jegyezte meg Keegan homlokráncolva. Eliseo eközben felemelte a földre esett poharat, és a legközelebbi kukába dobta. - Felmosni nem akarsz? - kötött a srácba az aszfalton lévő kávéfoltra mutatva.

- Hallod, Keegan - kezdte Eliseo. Hogy vissza akart -e vágni, vagy mit tett volna, az örök kérdés maradt, mert abban a pillanatban Isabel szólalt meg. Visszatért közénk a kábulatból, majd halkan annyit mondott: ,,Nekem... ismerősnek tűnt."

- Én még sosem láttam - jegyezte meg erre Keegan, és zsebre vágta a kezeit. Camille ezzel szemben épp kihúzta egyik kesztyűs kezét a kabátzsebéből (megjegyzem, ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt kesztyűt is húzni, és úgy elrejteni az ujjait a kabátja mélyében. Napokkal ezelőtt Keegan megosztotta azt a véleményét, hogy az kényelmetlen, és még a gondolatától is meghátrált.).

- Nem. Izzy? - kérdezte a lányt Camille.

- Hm? Te is láttad már? - válaszolt kérdéssel, és bár mi, többiek ezen a ponton elvesztünk a beszélgetésben, úgy tűnt, ők ketten némán és félszavakban egyaránt értették egymást.

Camille bólintott. - Szerintem ő volt az üvöltöz...

- Hé, várj. - vágott a szavába Isabel Joanne nyugalomra intő, felemelt kezekkel. - Ezt most hagyjuk.

- Mi van? Nem értem, miről beszéltek. - úgy éreztem, helyettem is reagál Eliseo, mikor ezt megjegyezte.

- Ti most egy emberre gondoltok? - tettem fel a kérdést pillantásokat váltva a lányok között.

Először egymásra néztek, majd bolintottak, aztán Isabel hevesen ellenszegült, mikor Camille a kapucnijánál fogva akarta a nő nyomába rángatni. - Ne csináld ezt, Cam. Engedj el. - amint lerázta az exbarátnője kezét, nagy sóhajtást követően érvelésbe kezdett: - Nem kellene ezzel bosszantanunk magunk, így is éppen elég idegesek vagyunk a kialakult Genesis-ügy miatt.

- Miért kevered ebbe bele őt? - szállt vitába Eliseo azonnal.

Isabel megrándította a vállát, majd összefonta a karját maga előtt, és nagy igyekezettel próbálta elkerülni Camille tekintetét.

- Tény, nem kellett volna felvennem azt a kurva telefont. Tudom! - hibáztatta önmagát elfojtott hangon Camille, míg Isabelt győzködte. - De ezt nem szúrnám el. Csak követnénk, kiderítenénk, hová megy és mit keres épp itt, ahol mi vagyunk. És ezzel még Gene figyelmét is elvonhatnánk.

Keegan Likins bólogatott, de az a különös arc, ami gyakran megjelent idegességét kifejezve, most sem hagyta el.

- Oké. De mit kell tudni arról a nőről? - kérdeztem, ezzel a beleegyezésemet adtam a tervre.

- Már láttam a reptéren. -Keegan megjegyzésére mindannyian felkaptuk a fejünk. - Akkor is, mint a világtalan, rálépett a lábamra, aztán ment tovább. 

Camille megrázta a fejét - az egész túl zavarosnak tűnt számára.

- Én ezt most nem értem, szóval tisztázzuk le, mi van.