Űrbe vágyók és hajthatatlanok

cd

Archer kocsija ugyan szűkös lett volna hatunknak, de öten, Nathannal, bár Eliseo és Keegan nélkül, éppen hogy elfértünk a nagy kabátjainkba burkolózva. 

Genesis azzal megindokolta a tüntetés helyszínének, a történelmi múzeumnak a kiválasztását, hogy odavitt minket. Nem kellett más, csak látni. Az épület hatalmas termeinek és csodálatos világának atmoszférája helyiségről helyiségre kísért. Úgy sétáltam körbe, hogy nem tartottam attól, hogy nem szívom magamba az összes érték mellett elhaladva a jelentőségüket. Egyszer megtorpantam egy sátor előtt. Rekonstrukció ide vagy oda, belevesztem, és már csak a történelem szabhatott bármiféle félelmet bennem. 

Genesis lépett mellém váratlanul. A mostanában gyakran hordott szemüvege mögül pillantott rám, és halványan elmosolyodott. 

- Hogy érzed magad? - átkaroltam, mire belesimult az ölelésembe. Éreztem a melegségét, de valami remegést váltott ki belőle, amit igyekezett elrejteni azzal, hogy a zsebébe rejtette a kezét. Megcsókolhattam volna újra, de azzal neki és önmagamnak is zavart okoztam volna, amiből már végképp nem menthettem volna ki magam. És legutóbb is hazudtam, mikor azt mondtam, hogy nem kellett volna megtennem. Nem volt hiba, ugyanis én éreztem valamit...

- Jól vagyok. Na és te? Izgatott vagy? - hazudott, majd hárított. - Nem érzed úgy, hogy a mai igazán különleges lesz?

 - Nézz rám, Gene - szólítottam fel, mielőtt átgondoltam volna. A tekintete az enyémbe fúródott, és látni véltem a gyenge lelkét amögött, ami erősnek állította be. Egy harcosnak. És én akkor éppen az ellentetjének éreztem magam. Nem voltam sem harcos, sem győztes a harcaim során. Az az nyíl sebezte ember voltam, aki a falon lógó plakáton mutatkozott. - Nem lesz más, mint a többi. Minden alkalommal ugyanazért szólalsz fel, ugyanazok az emberek támogatnak, és te támogatod Senecát. Nincs nálad jobb ember köztünk arra, hogy kiálljon oda. 

- Ha meg letartóztatnak? Ugyan már - legyintett a hátunk mögött lépkedő Archer. Ránk mosolygott, egyfajta félénk mozzanattal, és megállt mellettem. - Egy kis izgalom. Sosem voltunk még rács mögött. Likins jó cellatárs lesz. - a humora elég száraznak tűnt két órával a barátunk elkapása után, de ő mindent megtett, még egy fanyar nevetés is telt tőle. 

- Isabel Joanne hol van? - kérdeztem körbekémlelve a teremben, ahol addig csak mi tartózkodtunk, mígnem belépett Archer öccse. A két fiú arca kivirult, nyugalommal és fesztelenséggel volt leginkább jellemezhető a pillantásuk. Nathan drogos problémái után így látni őket valóban megkönnyebbülés volt.

- Miből maradok ki? - tartott felénk zavarodottságában ráncolt homlokkal. 

- Nathan - Ginny szorosan, vidáman megölelte a fiút, az én karom pedig halálra ítélten esett vissza a testem mellé.
Észrevehető volt, hogy közelebbről ismerik egymást ők ketten, mint mi, többiek Nathant, de a múltat nem bolygatva inkább nem kérdeztem rá. Pedig az lett volna az egyetlen kérésem, hogy egymás emlékeit őrizgetve hagyjuk el a világot, ha arra kerül a sor, de ekkor láttam be, mennyire keveset tudunk egymásról. Eliseo-t beskatulyáztuk az alapján, hogy szigorú keresztény neveltetésben nőtt fel, pedig olyan sokszor nem csak ezt mutatta; történelmi eseményekkel, ok-okozati kapcsolódásokkal is képben volt, még ha nem is kérdeztük, akkor is mondta, mondta, mondta. Genesist kicsivel még az őt és Meir-t ért támadás előttről ismertük, de még azzal a történettel sem vagyunk tisztában. Genesisből kihúzni a történteket égbekiáltó csoda lett volna. Azt sem mondta el, miért emészti magát, pedig amennyire lehetett volna, segítettünk volna. Nem hazug szavakat suttogunk arról, hogy ,,nem a te hibád" és ,,minden rendben lesz", hanem elmondjuk, mennyire romantikus az a hazugság, hogy a Holdnak szüksége van a Napra ahhoz, hogy ragyoghasson, holott a Hold önmagában is ragyogó, mert a sötétségben megtalálni, amit nem is kerestél jobb - ezerszer jobb -, mint ami után éveken át kutattál. 
De mindez csak a fejemben létezett, ahogy az a hang is, ami egyre közeledett hozzá, de sosem kapott utána - hiszen nem tehettem; azzal mindkettőnket, sőt másokat is elárultam volna.
Archer a megfejthetetlenek, de vágyakozók sorát erősítette (bár köztünk ki nem volt titkolózó?).  Keegan- ben pedig csak a bűntudatot láttam félelemmel vegyítve, és bevallhatjuk, milyen erős ez a kettős. Talán a letartóztatás bármilyen ijesztő is volt, megnyugvást is hozott neki.
Mondhatnám, hogy Izzy Jo-t ismertem a legjobban. De olyan volt, mint egy meredek szurdok, ahol nem voltam képes látni az alakját, a gondolatait és lényének egyetlen más darabját sem.  Egy szót sem szólt azóta, hogy szétszéledve elfutottunk a tüntetésről, viszont folyamatosan mosolygott; ha megszólítottad, odafordulva rögtön felfelé görbült az ajka; ha mondtál valami egyáltalán nem lényeges elméletet a - felteszem - szentjánosbogarak halhatatlanságáról, akkor is csak bólogatott és mosolygott. Nem tudtam kiigazodni rajta sem, mintha eltávolodtunk volna a szakítás óta...